MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1960
1960-06-06 22. öe. - 1960_PB 22/20
Baranyai elvtárs; • i Szeretnék köszönetet mondani a Budapesti Pártbizottságnak azért, hogy a brigádot kiküldte. Nálunk két hónapig tartózkodott, s nagyon sok segitséget adtak az elvtársak nekünk. Rámutattak az úgynevezett "pozitív" hibáinkra, pl. 1 a reggeli VB megbeszélésekre, amit az ellenforradalom óta csinálunk, saamelyen ugy néz ki, változtatnunk kell. Rámutattak arra is, hogy a pártcsoport bizalmiak saját pártcsoportjukon keresztül a gazdasági kérdésekkel nem foglalkoznak olyan mélyrehatóan, mint ahogy azt el lehetne várni. M^g egyéb problémákat is felvetettek az elvtársak;' Most egy másik brigád az igazgató hatáskörét vizsgálja üzemünkben; Jite a brigád szintén megállapított olyan dolgokat, amelynek kijavítása segitséget ad a további munkánkban; Bizunk abban, hogy a legközelebbi brigád vizsgálat alkalmával még kevesebb lesz a probléma éa a hiányosság üzemünkben. Magyon komolyak és pozitivek azok az eredmények, amelyeket a brigádvizsgálattal két hónap alatt eléítünk; Az elvtársak sokkal több dolgozót szólaltattak meg és kérték ki véleményüket, mint amit mi megtehettünk volna, s most elmondtak a dolgozók olyan p roblémákat is, amit nekünk talán nem mondanak el; Nagyon érdekesen hozták ki pl. az egyik alapszervezetünknek a ténykedését és munkáját. Mi ezt korábban egészen másképp ért ékeltük. M 0 st át kellett szervezni a dolgokat, aminek meg is van az eredménye, mert az emiitett alapszervezet azóta sokkal jobban dolgozik. Fischer elvtárs: Tisztelt Pártbizottság! Sok hónappal ezelőtt egyik felszólalásomban - többek között a termelés pártellenőrzésével kapcsolatban rámutattam arra, hogy egyedül csak néhány brigádot küldene ki a pártbizottság e gye gy üzembe, már ez önmagában is a termelés pártellenőrzését nagymértékben segítené. Nagy örömömre szolgált, hogy sokkal nagyobb mértékben megvalósult ez, mint ahogy én javaslatomban emiitettem. 21 brigád több héten keresztül vizsgálta az üzemekben ezt a kérdést, de én szeretném, ha még egy lépést tennénk. Ez a vizsgálat igen hasznos és sokat segít. Megállapította a jelenlegi helyzetet, feltárta a nem helyes szemléletet, meghatározta a pártmunka helyes szemléletetek és módszerét&k, ugyanakkor fontos a jó kezdeményezések és tapasztalatok általánosítása isi Ha igy nézem ezt a jelentést, akkor igen jó^ak kell mondani, de igen sok ponttal kapcsolatban még az az érzésem, hogy folytatni kellene. Kérem a Pártbizottságot, ne tekintse lezártnak ezt a kérdést bár a termelés jól megy és a jövőben is jól fog menni; A következőkre szeretném felhívni a figyelmet: 1;/ Legfontosabbnak a jó tapasztalatok összegyűjtését és továbbadását tartom. Legtöbb helyen, különösen az alapszervezet ékben, nem ismerik a helyes és jó módszereket. Sokszor egész elemi hibák történn,ek éveken keresztül,, mindez azért, mert nem mutatott rá eddig senki. Ugy gondolom, hogy pl. tájékoztató füzetet kellene összeállítani a brigádok segítségével és ezeket elemző módon ismertetni 2./ Helyes lenne tapasztalatcserét szervezni a jól és rosszul működő alapszervezetek között. Közös alapszervezeti gyűléseket kellene tartani. Meg kellene szervezni a gyárak közti tapasztalatcserét;