MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1957
1957-09-26 4. öe. - 1957_PB 4/77
- 3 hogy akkor nem mennek be a központi rendezvényekre. így viszont a központ nem foglalkozik velük, KIŰZ élet a szálláson nem folyik s a központi rendezvényekre igy is alig egy negyede megy be a tagságnak. /4—5 fő/ A fiatalok itt is arról panaszkodnak, ho 0 y nincs mivel eltölteni estéiket, a heti e'jy mozielőadást kivéve. Sós KISZ titkár igy beszél a problémákról: Vállalatunknál főleg vidékről feljött fiatalok dolgoznak, akik a városi életbe nehezen szoknak bele. Semmi iránt nem érdeklődnek. Kivel a vállalatnál alig van lány, megegyeztünk a Közlekedési Nyomdával, ahol viszont fiuk nincsenek, hogy közös klubnapokat tartunk. Nagy érdeklődéssel várták az elsőt, de aztán, mikor.látták, hogy csupa városiasán, jól öltözött lány jön, nem mertek velük foglalkozni s elég rosszul érezték magukat. Később balatoni kirándulást rendeztünk, oda is elvittünk nyolc lányt a Közlekedési Nyomdából. Itt a fiuk egy része már felengedett a lányok iránt, de a többség vagy félszeg maradt, vagy ellenkezőleg, durván és nyeglén viselkedett. Hazafelé utazva hallottam, amikor arról beszélgetnek, hogy nagyon unalmas volt a kirándulás. /A Közlekedési Nyomdában viszont.azt mondják a lányok, hogy mindkét esetben jólérezték magukat,/ A távoli munkásszállásokat nehezen tudják összefogni. ÍL'n - mondja - például szivesen elmennék egy ideig minden este is Újpestre, ha egyáltalán tudnék mit kezdeni az ottlakókkal. A területen nincs szórakozási lehetőség, nem tudom hova vinni őket. Mindkét vállalatnál van központi klub, de abban a munka nem folyik, program nincs. A 45-ben eddig kétszer kapta meg a helyiséget a KISZ. Volt egy határozat, hogy péntek-szombaton az övék a helyiség, de a szakszervezetből senki nem hajlandó ottmaradni, az ifikre pedig nem bizzák a helyiséget. A vizsgálat után a pártszervezet, újból határozatot hozott, hogy biztositani kell, hogy az ifik használhassák is a helyiséget. A harmadik építési Vállalatnál, az ÉVISZ-nél nincsenek munkásszállások, dolgozói pestiek, többségükben'maszekok voltak. A központi kultúrházukban itt lennének lehetőségek, de a kuituréletet nem tudják megindítani. Molnár titkár állitólag nem tudja hány fiatal van a vállalatnál. A két nyomdában a kulturális ellátottság igen jó, szép kulturhelyiség, mozi, zenegép, stb. van. Mindkét helyen főleg lányok dolgoznak. Ott is arról panaszkodnak, hogy a fiatalok legfeljebb táncolni mennek el, zenei hangversenyekre például nem mennek. Az is igaz viszont, hogy táncesten kivül még más .kulturális rendezvénnyel nem is próbálkoztak. A lányok általában messze laknak, s nem szivesen maradnak ott munkaidő után. Estéiket ok sem nagyon tudják mivel eltölteni. Általában az a vizsgálat, amit a vezetőség tagijai számunkra végeztek, azt mutatja, hogy a fiatalok nagy része egyáltalán nem tud mit kezdeni szabadidejével. Megállapítható, hogy az ellenforradalom óta előnyben részesitik a páros, vagy kis csoportokban való szórakozásokat s ebben a gyakorlatilag nincs más lehetőség, mint a tánc. Évek óta szidjuk a fiatalokat, hogy táncon kivül más nem érdekli őket, felületes vizsgálattal is meg lehet azonban állapítani, hogy más szórakozási lehetőséget, mozin kivül, nem is nyújtunk nekik. Nincs egy ping-pong terem, biliárd terem, kuglizási lehetőség, ami például a vidéki fiatalokat érdekelné. Nincsenek a területen érdekes ismeretterjesztő előadások, nem szerveztünk az üzemekből kislétszámu kirándulásokat. . SZAGOS LEVÉLTÁR M