MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. szeptember 27. - 1949. október 25.
1949. október 18.
- a megnézzük:, hogyan valósítottuk meg ezeket a oélkitüzéseket, akkor azt mondhatjuk, hogy nagyjából elértük, amit akartunk, ezt az eredmények Is mutatják. De a következő hibás jelenségek is mutatkoztak. 1. / Amire Rákosi elvtárs is figyelmeztetett, hogy túlságosan élesen utalt a politikai felvilágosító munkánk az áldozatkészségre. Pl. a Magyar Aoél titkára, amikor beszámolt a tervkökosönről minden második szava volti kell, muszály ás áldozatkészség. Tehát ugy tüntette fel, hogy lényegében olyan dologról van szó, amit erőszakkal kell ráhúzni az emberekre. 2. / Feltűnő jelenség volt a politikai munkában, hogy sok helyen védekező volt az agitáoiő. 3. / Hiba volt a politikai előkészítésben; hogy sok helyen a politikai előkészítés helyett túlságosan gyors, adminisztratív elintézésre helyezték a fősulyt•Ilyen jelenség volt pl. a Magyar Pamutban. De sajnos ez mutatkozott a W.M. gyárban is. A W.M. gyárban volt egy sor olyan politikai hiba, ami szerencsére nem minden üzemükben volt meg. Elbizakodottság. Kiderült, hogy az elvtársak, de még a titkár sem értette mag a feladatát, az ellenséget lebeosülre. Erre mi időben felhívtuk a Kelen elvtárs figyelmét, aki azt mondta, hogy van még a tervkölcsönön kivül más feladatunk is, amit meg kell oldani. Amikor a '.'.TI. gyárban látták a lemaradást, azt csinálták, hogy pressziót alkalmaztak egy néhány műhelyben. 4. / Fontos politikai mulasztás volt, hogy egyes szervezeteink bizonyos rétegeket elhanyagoltak, ez elsősorban a munkásjellegű kerületekben volt meg. PoJwunff jelenség, hogy a munkásosztály mindenütt élenjárt a jegyzésben. Ez előirányzott összegek teljesítésében a munkaskerületek járnak élen. összefoglalva: a nagybudapesti tervköloöönjegyzrés siker volt politikai lag ős gazdaságilag egyaránt. Segíti az ötéves terv beindítását. Politikai nevelő iskolát jelentett a párttagok és a dolgozó tömegek felé ós bebizonyította, hogy a Pártunk politikájában, a kormány vezetésében a népek biznak és ezen is kifejezést adnak a bizalmuknak. Vándor elvtárs: Azt hiszem, hogy egyik hiányossága a jelentésnek az, hogy hiányoznak belőle azok a politikai hullémzésoka*,amelyek a tervkölcsönjegyzés menetében bekövetkeztek. A másik, hogy a jelentésből nem jön ki eléggé a tömegszervezetek és különösen a szakszervezetek műnk' ja. Ugyan foglalkozik vele, de nem elég erőteljesen. Nem domborítja ki a Jelentós, hogy az olyan helyeken mint pl. az Állami Hivataloknál, ahol leginkább megvan a veszély arra, hogy meobanikussé válhata&L^ jegyzés - ezeken a területeken mi történt, nem volt-e valami$~jfYonség. Ugyancsak döntő hiányosságnak tartom, hogy az e&vtársak a jelentésben a W.M.-ről nsm is be-zéltek. Végezetül itt van a reakciónak a kérdése: Ez a jelentés egy kicsit el vonatkoztatja, osak a tervkölcsönnet kaposolatos agltáoiójára tér ki a reakciónak, de pl, hogy az egyházi reakció ebben az időben hogyan operált, az ebből a jelentésből nem jön ki. Tehát osak elvonatkoztatva veszi a reakció munkáját, nem kapcsolja össze a reakció általános ellentámadásával, mozgósításával. Ladányi elvtárs : A W.M. kérdésével kapcsolatban. A kijelölt öttagú bizottság nem osztotta be a W.K. gyárat ugy, hogy oda is kimegy, mert ezt az idő miatt nem lehetett v >lna megcsinálni, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR