MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. szeptember 27. - 1949. október 25.
1949. október 11.
J* 1 **"*. mm i\má\ a szovjet üzemekről* A Nagybudapesti Pártbizottság határozata alapján a szovjet üzemekkel a Nagybudapesti Pártbizottságon belül, mint a kerületi Pártbizottságoknak, fokozatosan irányt kell venni arra, hogy a Bzovjet üzemekben már előzőleg felmerült, hibákat, kiküszöbölje,, valamint a politikai munkát megjavítsa, A Nagybudapesti Pártbizottság egy állandó személyt bizott aeg a szovjet üzemek instrálására, valamint három bizottságot, akik több üzemet vizsgáltak felül* A mostani jelentés nagyrészben a kiküldött bizottságok, kerületekből bejövő jelentések, valamint saját személyes tapasztalatom tartalmazza, A jelentés egyben összehasonlítás a július hó folyamán elkészült összefoglaló jelentéssel, hogy az akkor felmerült hibák ki lettek-e küszöbölve, illetve melyek állnak még fenn* Politikai vonalon az alapszervek munkájának megjavitáaa csak nagyon kevés helyes és nagyon kis mértékben történt meg, Kevés kivétellel mindenhol párttltkárok fejletlensége mutatkozik meg, és ez az alapszervben visszatükrözi a többi reszortok munkáját is. Több helyen nem teljes a vezetőség, igy pl, a Hazai Féaüs-fonóban, ahol 1§17 dolgozó van, a párttagság száma 125o, az üzemi párt3ze»vezető 5 főből áll. Az öt főből csak egy nő van a vezetőségben, holott I300 nő dolgozik az üzemben. Ugyanígy a Pamuttextilben a vezetőség osak 6 főből áll, ami a politikai munka helyes kifejlődését akadályozza. Hiba még az, hogy a kerületi Pártbizottságok a beállított titkárokat nem oktassák ki megfelelőképen, nem készítik elő, hogy megismerjék feladatukat ós később sem segítik őket munkájukban. Pl. a kispesti Selyemtextllben a párttitkár elvtársnőhöz 3 hónapja nem ment ki senki, nem ellenőrizték le egyetlen-egy vezetőségi ülésüket sem, hogy azt hogyan vezették le, A Meinl-gyérban a vezetőség teljes nemtőrődSmeéggel vezeti az ügyeket és egyáltalán nem törődik a legnagyobb hibák kijavításával, A budafoki Naxos-esiszolóban a jelentés alapján a pártszervezet nem működik, a párttitkárt egyáltalán nem támogatják a dolgozók. Természetesen igy nem alakulhat ki az üzemekben jő politikai munka, s a mühelyalapszervek kiépítését és működését is gátolja. Vannak azonban jelentős javulások is a múlthoz képest, pl. a H,0,M,-ban, az Óbudai Hajóban, Feltén, Kábel gyárakban, ahol kívülről bevitt titkárok lettek beépítve, s itt a pártszervezet munkája jelentősen megjavult, Hz mutatkozik főleg a propaganda munkán, mühelyalapszervek kiépítésén és jó egészséges működésén, A szovjet vállalatvezetóség. a Párt és a z ÜB. titkár között, kevés üzem kivételével, jelentősen megjavult a viszony, A legtöbb üzembon uj szovjet igazgatok kerültek, akik politikailag, mint szakmailag fejlettebbek az elődeiknél, mindenben eegitik a párttitkárt éa az üB, titkárt és estékes tanácsokkal lássák el őket. Ott, ahol a viszony nem alakult ugy ki, mint ahogyan kellene, ennek a