MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. október 7. - 1955. november 3.

1955. november 3.

Szabad iTép már több segítséget adott a politikai munkához. A vezetőség­választás egész munkája, fogyatékosságai mellett is a pártszervezetek megerősítését eredményezte, llem sikerült azonban a pártépités minden területén, különösen a tagdíjfizetés, valamint a tag és tagjelölt fel­vétel munkájában megfelelő eredményt elérni. II. A Központi Vezetőség határozata megszabja a pártalapszerve­zetek vezetőségeibe és az összes választott pártszervekbe való jel'Jlés irányelveit. A vezetőségválasztás során biztositanunk kell az irányel­vek végrehajtását. Az irányelvek tudatosítása során elkeli érnünk, hogy a pártfunkció jelentőségét és megbecsülését a pártmunkások között növeljük. Biztositanunk kell, hogy a legkipróbáltabb, a párttagság és a pártonkívüli dolgozók bizalmát biró, régi, rátermett vezetőket ismét megválasszák. Emellett jelöljék a pártvezetőségekbe és vezető szervek­be azokat, akik az utolsó vezetőségválasztás óta jelentősen fejlődtek és a párt célkitűzéseiért áldozatkészen és eredményesen harcoltak. Fon­tos, hogy szakmailag és politikailag képzett, müveit, sokoldalú elvtár­sak - köztük megfelelő arányban nők, fiatalok, értelmiségiek - kerülje­nek a vezetőségekbe. A jelölésnél döntő szempont az elv i- politikai szilárdság , . Ezért biztositanunk kell, hogy olyan káderek kerüljenek a vezetésbe, akik mentesek maradtak a jobboldali befolyástól, illetve ki tudták von­ni magukat az ilyen hatások alól, akik jól harcolnak, a liberalizmus, a jobboldali elhajlás különböző megnyilvánulásai ellen. Különösen figye­lemmel kell lenni erre fontos értelmiségi területek,,kutató intézetek, egyetemek, kulturális intézmények pártszervezeteinél. Meg kell akadá­lyozni azt is, hogy szektáns, baloldali nézeteket valló párttagokat válasszanak meg. A politikai szilárdság/fokmérője a Központi Vezetőség máreiusi határozatának végrehajtásáért folytatott következetes harc. Olyan elvtársakat kell jelölnünk a vezetőségekbe, akiknek áldozatkészségéhez, párthüségéhez nem fér kétség. Felül kell bírálni azoknak a magatartását, akik a normarendezés idején helytelenül visel­kedtek, a vidéki pártmunka vállalását komoly indok nélkül kényelmi meg­gondolásból megtagadták, akik a kölcsön jegyzés során nem voltak példa­; rautatóak. ^ Döntő szempont a kiválasztásnál a mindennapi raunjca során tan,usitott kommunista helytállás és vezetőképesség. Biztosítani kell, hp^y^az üz^mi pártszervezetek vezetőségeibe a termelésben közvetlenül rau

Next

/
Thumbnails
Contents