MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. október 7. - 1955. november 3.
1955. november 3.
- 5 és jó munkát végző legjobb szakmunkások, értőimiségiok éa a produktív munkát irányító műszakiak megfelelő számban bekerüljenek és csökkentsük a termelést kiszolgáló, adminisztratív munkát végző dolgozók arányát. Fel koll használni a normarendezés, a VI. Békekölcsön jegyzés végrehajtásának tapasztalatait, amikor a káderek többsége bebizonyította, hogy kommunista munkamódszerrel, politikai meggyőző munkával, sikerre tudja vinni a Központi Vezetőség határozatait. Ugyanakkor el kell érni, hogy ne válasszanak meg olyanokat, akik ismételt figyelmeztetések ellenére a párt szellemével össze nem egyeztethető módon parancsolgatnak, a pártdemokráciát, a párt és a tömegek helyes viszonyát megsértik,, valamint olyanokat sem, akiknek morális magatartása nem egyeztethető ös r ze a kommunista erkölccsel. A kádermunkát körültekintően, nem egyik vagy másik szempont kiragadásával,, egyoldalúan, hanem minden feltét*Tt mérlegelő gondossággal kell elvégezni. Igy biztosithatjuk csak, hogy a vezetésbe valóban olyan elvtársak k.rülje-nek, akik az előttünk álló nagy feladatok végrehajtását biztosítani tudják. A vezetőségválasztás végruhajtása során figyelemmel kell lennünk néhány nagyüzemi pártszervezet,megerősítésére, ahol hosszabb idő óta gyenge a pártszervezet munkája. /Fémáru és Szerszám, Szállítóberendezések Gyára, Duclos Bányagépgyár, Elzett, stb,/ Különösen meg kell erősíteni az építőipari, a külkereskedelmi és kereskedelmi pártszervezeteket. A jelölésre kiválasztott káderekkel a felsőbb pár.tszervek hatáskörüknek megfelelően személyesen ismerkedjenek meg. . > £ _.•; - ín. A gondos, körültekintő előkészítő politikai és szervezeti munka előfeltétele a vezetőségválasztás sikeres végrehajtásának. 1./ Az eíőkészités időszakát fel kell használni a Központi Veze-tőség határozata irányelveinek, a vezetőségválasztás lebonyolítására vonatkozó utasításának,, valamint Pártunk Szervezeti Szabályzatának széleskörű ismertetésére. Biztosítani kell, hogy a Központi Vezetőség határozatai, irányelvei az előkészítő munka első percétől fogva maradéktalanul érvényesüljenek, pártunk népszerűsítésé, a vezetőségválasztás jelentőségének tudatosítása a szervezeti feladatokkal együtt történjék. a,/ Tudatosítanunk kell a párt jelentőségét, növelnünk kell a párt vonzóerejét, tekintélyét. Agitatív módon ismertetni kell pártunk illegális harcait,-felszabadulás óta elért eredményeit, to-