MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. október 7. - 1955. november 3.

1955. november 3.

- 2 - ' Sokoldalú szervezőmunka eredményeként a taggyűlések látogatottsága jó voít, nagy volt a párttagok aktivitása és "bírálókészsóg«. Komoly hi­ányosság volt azonban, hogy a Központi Vezetőség határozatában megadott irányelvek és a vezetőségválasztás politikai jelentőségének tudatosí­tása a szervezeti feladatok mellett háttérbe szorult. A vezetőségvá­lasztást a pártszervezetek nem kapcsolták megfelelően össze a minden­napi pártépitési és termelési feladatokkal. A Budapesti Pártbizottság sem emelte ki megfelelően ennek jelentőségét és az ellenőrzési munká­ban nem forditott erre megfelelő gondot. Pártszervezeteink törekedtek pártunk népszerűsítésére, de-ez túlságosan egyoldalúan csak az illegá­lis időkre vpnatkozott, elhanyagolták az utolsó tiz év eredményeinek ismertetését. Az l95i—es vezetőségválasztáshoz képest tavaly jelentős eredményt értünk el a k á d^rkiyálasztá.s me gja vítá^sában^. Az irásos ká- _ deranyagok tanulmányozása legtöbb helyen esak. egyik eszköze volt a ká-^ dermunkának, emellett döntően magatartásuk, a párttagság- és a párton­kivüliek véleménye alapján birálták el az elirtársakat. Sok kezdeménye­zés történt a párt régi harcosainak megbecsülése érdekében, ennek ered­ményeként a korábbinál több régi elvtársat választottak be a vezetősé­gekbe. Javult a pártvezetőségek és pártbizottságok összetétele, nőtt a vezetőségekben a közvetlen termelésben résztvevők és az értelmiségi dolgozók száma. Szilárdabb, többségében a párttagság és a dolgozók bi­zalmát biró elvtársak kerültek a vezetőségekbe. Hiba volt, hogy több helyen a fizikai dolgozók számarányának emelése végett le akartak vál­tani, vagy. le is váltottak pártvezetésben kipróbált művezetőket, mes- ^ tereket, értelmiségieket. Ugyanakkor nem sikerült megfelelő arányban ^ [csökkenteni, a termelést kiszolgáló, adminisztratív munkát végző dolgo­zók arányát. A kádermunkában erősen érződött a jobboldali elhajlás, liberalizmus, a politikai éberség elhanyagolása. Az a helyes törekvés, hogy a pártonkivüliek érdeklődését felkeltsék a vezetőségválasztás mun­kája iránt, sok helyen,eltorzult, elmosták a párttag és pártonkivüli , dolgozók közötti hatáít. Ez politikai engedményekre, hibákra vezetett. A Budapesti Pártbizottság határozatainak szövegezése is tápot adott e hibák elkövetésére, mert tul nagy súllyal az éberség oltulzásának hibá­ira figyelmeztetett és nem emelte,ki eléggé a káderkiválasztásra vo­natkozó politikai követelményeket. , A jelölésben a pártdemokrácia jobban érvényesült. Jó hatást váltott ki a szavazás titkosságának kiterjesztése az alapszervezeti ve-

Next

/
Thumbnails
Contents