MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. május 10. - 1955. május 24.
1955. május 17.
a párthatározat végrehajtását milyen módón e égit ette éa segíti a taunkáaoaztály fellegvárában egy központi lap. igy a határozati Javaelat is sokkal méíyebbec szántó, alaposabfc lehetne. ttX is azonositoa ma ö am azzal a véleménnyel, hogy nem lehel a Magyar Nemzettel együtt említeni sz Isti udapestet. Bl< zonyoe, hogy a negatívumok általában nem Jellemzik az lati Budapest munkáját, de hiba volna teljesen egyértelműen felvetni a problémát. lap szerkesztősége jelentésében ugy Írja, hogy a sárciuai határozat előtti időben nem fog. laltsk helytelenül állást ée a másfél esztendő alatt nem követtek el komolyabb hibát* Komoosin elvtárs előadásában felvetette a Hasafias népfront kérdését, s elmondotta,hogj a sajtó helytelenül foglalkozik ezzel, ebben előljárnak a fővárosi lapok áe "konkrétan"-a termelési kárááeekkel kapcsolatban - felvetette aa ?stl Budapestet is. innék s lapnak ie volt két-három cikke, melyben erről Írtak, hogy "a Hazafiae népfront meg fogja vizsgálni s ttraelásben utatkoso problémákat áe segíteni fog azok leküzdésében". Tehát nem lehet ennyire egyértelműen nézni a dolgokat. Tényleg volt idő, amikor a lapok egymást figyelték* hogy melyik milyen hibát követ el. .uönék mutatni feljegyzéseket, amelyeket a zagyar z emsét ée a többi lap munkatársai küldtek be és megfordítva olyat is, a«lyet az sti Budapesttől küldtek, üs nem figyelmeztetjük az elvtársakat, egymást tépázta volna a magyar sajté. 41 ezt nem tartottuk helyesnek és ugy emlékezem, hogy Tóth Pál elvt re megbeszélte ezt Biré elvtársakkal. £s különösen e janu-'n ée ! februári nőnapban jellemző volt, est feljegyzések is igazolják. Bgyéni véleményem, hogy a lap tördelése sokssor nem meg* felélő. 3okssor rendkívül bonyolult, nagyon sok mindent akarnak egy oldalra hozni, igy ezután abba a hibába esnek, hogy annyira összeszorítJák s cikkeket, hogy külön útmutató kellene ahhoz, hogy megállapítható legyen, hogy melyik cikknek, hol van a folytatása. nincs szó a jelentésben a 3zerkeeztő Bizottság összetételéről, ízt elemzőbben kellett ismertetni, le kellett volna Írni, hogyan vonják be a fiatal munkatársakat, hogyan foglalkoznak velük, mert es rendkívül égető kérdés as egész sajtónak. Azt hiszem néhány szóban meg lehetett volna említeni - még ha negatív formában ie - a Központi Vezetőség 'git.Prop. osztályához való kaposolstukat. Tény, hogy ez a kapcsolat a KV. részéről csak a legaaükeégeeebb. instrukciók megadására eeoritkozott, nem tudtunk hathatós segítséget nyújtani, sok feladat jött össze, s mindössze 4 ember foglalkozott as osztályon ss egész magyar sajtóval. Be az nem Jelenti azt, hogy ilyen esetekben Biró elvtársék ne tehetnék meg éesrevét eleiket. A jelentés nem elég önkritikus. A lap kétségtelenül ért el fejlődést munkájában, de s mároiuei Központi VezetőéjJgi határozat alapján jobban üteg kellett volna nézni, hogy as utóbbi hónapokban milyen problémák adódtak a lap poliüyzücs Laj os elvtárs: