MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. augusztus 17. - 1954. augusztus 24.
1954. augusztus 24.
2./ A Budapesti Bárt- Véia^s.1t6bizott8ág terve a tsaácsválasytáaok politikai, a^itacióe rgiadataii-a. floedo: Csikasz Xzaefaé elvtársnő, gaikesz Jóasefné elvJArsnői Ugy gondoltuk, hogy ezt az anyagot megtárgyalás után kiküldjük a kerületi párt- végrehajtóbizottságoknak, hogy dk sasnak alapján dolgozzák ki helyi progrsmmjukat és általában a területre as agitáció vonalát. As anyag kidolgozásánál figyelembe vettük a Politikai Bizottság határozatában kifejtett politikai gondolatokat. Elsősorban azért nem vettük figyelembe ennek as anyagnak a kidolgozásánál a 3 szakaszt, mart a szervezeti tervben benne vsa, hogy mi a tennivaló as első, második, majd a harmadik szakaszban. Ások a faladatok, amelyeket ebben as anyagban vetünk fel, a politikai munka egéss időszakára vonatkoznak. Székre a kérdésekre a dolgosóknak választ kell adni. Nem lenne helyes a különböző szakaszokban eseket a kérdéseket félretenni. Pl. a békeharc kérdését, s tanácstörvény jelentőségét vinni kell as egéss időszak alatt. Köböl József elvtársi Véleményem szerint feltétlenül hangsúlyozni kell as anyagban, hogy ez az agitáció kapcsolódik a békekölcsön agitáció jáhos, mert nálunk az a szokás, hogy egy-egy periódus után visssaesés van as sgitác lóban. Magát az előterjesztést elfogadom, egy-két szempontot tennék hozzá. Kekünk sokkal jobban kellene visszanyúlni a múltra, a mult nehézségeire, a felszabadulás előtti időkre, a munkanélküliségre, a nyomor időszakára és ezzel párhuzamosan Budapest munkásságának akkori harcaira, éppen ebben as időben lesznek bizonyos dátumok, évfordulók, ezeket fel kellene használni. Többisben kellene fölléptetni Idősebb munkásokat. Beszéljenek a maguk életéről. Bakunk sokkal jobban kell tudni as érzelmekre hatni. Ezt alá kell húzni. Ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy voltam kint a minisztertanácsi sássiók átadásával kapcsolatban egy kis budafoki üzembon. Mindössze 22o ember dolgozik ott. Most tüntették ki ezt az üzemet először, AS emberek boldogok voltak, stinte olvadoztak. Olyan meleg, őszinte hang volt azon a gyűlésen, mig ki nem jött a kerületi XKO vésető, aki s szokásos vezércikkhangon beszélt. Szinte szemmel láthatóan lehűltek az emberek* Erre nagyon kell vigyázni. Tudom, hogy nem könnyű ezekről a beszédekről leszoktatni a mi elvtársainkat, hiszen beléjük van idegződve es a frásissserü beszéd. Mégis fel kell ellőne venni a harcot, mert as embereket elidegeníti. Meg kell tanulni saját sssvakkal őszintén as érzelmekre hatva beszélni. Merjenek a funkcionáriusok beszólni s családról, a gyermekekről as embereknek. A ml agitátorainkat most komolyan fel kell vértezni, hiszen fognak találkozni tanult, okos emberekkel is, As agitátoroktól függ, hogy esek as emberek felmerik-e vetni az ő problémájukat. Ha azt akarjuk, hogy as agitátorok jó válaszokat tudjanak adni. akkor fel kell őket vértezni, neg kell velük ismertetni a legfontosabb rendeleteket, fel kell őket szerelni érvekkel, adatokkal, mert különben nem le?RE tne.iwvőzö az a£fitóció.1uk« »s