MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. június 3. - 1952. június 17.
1952. június 10.
- 4 (0 O ruktor elvtársak üzemi, kerületi pártbizottsági üléseken szerzett tapasztalatait nem használják fel.Budapesten sokkal inkább kell az élő-eleven tapasztalatokra támaszkodni, mint az irásos anyagokra. A másik kérdés amire különös gondot kell forditani a határozatok kérdése. Tudomásunk szerint a múltban a budapesti pártbizottság osztályai megkapták a kerületektől az őket illető részét a határozatnak, ez valami oknál fogva abba maradt, pedig ez az osztályoknak sok segitséget ad. Kapcsolódik a tájékoztató munka az ellenőrzés kérdéséhez, amit a Budapesti Pártbizottság is széles körben folytat. Mi igyekezünk olyan gyakorlatot is kialakítani, hogy bizonyos kérdésekben elhatározzuk, hogy a hónap folyamán mi re akarunk választ kapni. Ez persze nem jelenti azt, hogy mi beskatulyázuk a munkát, ez mellett, kell hogy szabadon feljöjjenek a pártbizottságok tapasztalatai. Felvetem azt a kérdést, hogy nem-e lenne helyes időnként egy-egy kerületi pártbizottság munkaterületén megnézni, hogy hogyan hajtja végre a munkatervének egy-egy pontját, vagy a határozatokat. Küzdeni a sematizmus ellen, sok oldalúvá tenni a tájékoztatást. A tájékoztató munkát ki lehet terjeszteni sok felé. Helyes lenne az is, ha a Budapesti Pártbizottság ülésére egy-egy fontos napirendhez gyüjtenének anyagot előre. Hozzásegítenék a pártbizottságot ahhoz, hogy egyes kérdéseket alaposan tudjanak megnézni. Az is hiányosság, hogy a párttájékoztatás - és ez vonatkozik ránk is -inkáb' csak ugy regisztrálja a dolgokat, de kevésbé mondjuk meg azt, hogy hogyan készüljenek fel egy-egy munka végrehajtására. Pl. hogyan készitsék elő a havi taggyűléseket. Éppen azért mert ezek a hibák fennálnak a jelentés színvonala nem kielégitő. A Pártbizottság számára is igen fontos lenne, hogy ne csak a nagy kérdésekkel foglalkozzon az információ, hanem a kerületekben tapasztalható egy-egy apró, de fontos kérdéssel is. Összegezve> Ha az elvtársak a kerületi pártbizottságok párt tájékoztató munkájában nem nyújtanak segitséget, a kerületi pártbizottságok nem szervezik a párt tájékoztatást, nem biztosítják, hogy az alulról jő-vő tapasztalatok felszínre kerüljenek, akkor a Budapesti Pártbizottság továbbra is tájékozatlan lesz. Hogy ez a feladat megoldódjon Hidas elvtársnak nagyobb segitséget kelL adni. Biró fferenc elvtárs. Látjuk, hogy itt egy kialakulóban lévő dologról van szó. Szerintem komoly hiba az, hogy a Párt-központ megfelelő osztályai nem elég megfelelően foglalkoztak a Budapesti Pártbizottsággal ilyen értelemben. Véleményem szerint a továbbiak során szorosabb kapcsolatot kell létesiteni és biztosítani azt, hogy az országnak egy ilyen fontos részében, mint Budapesten jól folyjon az információs munka. Köböl elvtárs. < Azt javaslom, hogy a pártbizottság külső tagjai is kapják meg az információs anyagot. Szabó elvtárs. / BPB. Ipari és Közeik.0./ Hiányolom, hogy a jelentés nem veti fel, hogy az információs alosztály mennyire foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a feljövő anyag megfelelő 1 egyen, mennyire segiti a kerületi pártbizottságot abban, hogy olyan információt adjanak ami megf&el az információs munka javítására. Le kell a pártbizottságnak szögezni azt, hogy egy-egy időszakban a pártbizottságok milyen kérdésekkel foglalkozzanak, milyen határozatokat hozzanak. Javaslom, hogy a Párt és Tömegsz ervesetek osztálya instruktorai akik kint járnak a kerületekben, a kerületben szerzett tapasztalatok, a hozott határozatok és a jegyzőkönyv alapján készítsenek egy jelentést az informáci ós alosztály részére.