MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. február 19.
1952. február 19.
-7- X 3./ Javaslat április 4.-e megünneplésére. Előadó; Csikeszné elvtárs Csikeszné.elvtárs; Két javítást eszközölünk a jelentésen. Az egyik a 4. oldalon van, ahol' íei'rjuk, hogy a menetek hangulatát a gyülekezési helyeken kultúrműsorral, menetközben hangulatcsoportokkal, zenekarok, énekkarok beállításával biztositjuk, stb. Ehelyett csak zenekarokkal biztositjuk a szórakoztatást. A másik javitás az 5.oldal 5-ös pontjában van, ahol rosszul fogalmaztuk meg a mondatot, mert nem építményeket létesítünk, hanem dkorációs táblákat állítunk fel. Mező elvtárs; Az ünnepségeinken résztvevő szovjet elvtársak kifogásolták azt, h°gy túlságosan bő, sok anyaggal diszitünk, amely rengeteg pénzbe kerül. Ezért javasolnám azt, hogy a Sz.TJ. mintájára mi is villannyal dekoráljunk, ami Ízléses és hatásos. Ezt a dekorációs módszert már kipróbáltuk az OTI székházon és egyes minisztériumokon, ahol nagyon jól bevált. Szűcs elvtárs; /K.V./ A felvonulások végefelé a hangulat nyomott, nem olyan a lelkesedés, mint amilyennek lenni kellene. Itt nemcsak a zenekarról, szórakoztatásról kell gondoskodni, hanem a menetben a politikai munkát kellene biztositani. Helyes volna a legjobb agitátorokat beállitani, akik menetközben állandóan lelkes, jó hangulatot tudnának teremteni. Biró Ferenc elvtárs : Bukarestben voltam a nyáron egy népünnepélyen, amit nagyon jól megszerveztek, lelkes volt a hangulat, a felvonulás vége is szép volt fcrendezett sorokban ért véget. Véleményem szerint érdemes azzal a kérdéssel fog lalkozni, hogy a felvonulások végét hogyan szervezzük meg, mert egy szépen sikerült felvonulást könnyen elronthat a rendezetlen sorokban menő, nyomott hangulatú emberek csoportja. Szamosi elvtárs: /K.V./ A javaslatot elfogadhatónak tartom, hibája, hogy a Titkársági határozatnál - egy-két dolog kivételével - nem mond többet. Pl: márc.1.-ig be kell nyújtani az ünnepséggel kapcsolatos kész terveket, mig a jelentésben az oparaházi ünnepség épp, hogy meg van emlitve. A javaslatban nem szerepel a május l.-i felvonulás, amit meg kellett volna emliteni. Az április 4.-i dekorációval kapcsolatban helyesnek tartanám, ha bemutatnánk azt, hogy mi volt a múltban és milyen eredményeket érünk el most. Itt ki lehetne emelni a Sz.TJ. hatalmas épitkezéseit is. Hidas elvtárs: A javaslatot alapul el lehet fogadni. Helyesen mondták el az elvtársak, hogy ( ájus l.-i felvonulás kérdését együtt kell megbeszélni az április 4.-i ünnepséggel. Mező elvtárs által felvetett javaslatot helyesnek tartom, az agitprop.oszt. vegye fel a kapcsolatot a megfelelő szervekkel. Szűcs elvtárssal egyetértek a menetben végzendő politikai munka kérdését illetően. A felvonulás bezárását ugy fogjuk megoldani, hogy az szép képet nyújtson. Kifogásolom azt, hogy a jelentésben a termelő-munka egy mondattal van felvetve, nincs összekötve pl: Rákosi elvtárs születésnapjával, nem mutatja azokat az eredményeket, melyeket ebben a periódusban elértünk. A jelentésben felvetik azt, hogy a katonai disszemle után kb. 20 perc múlva érnek a tömegfelvonulás első alakulatai a tribün elé. Véleményem szerint ez hosszú idő, tavaly sem kellett kb. csak 10 percet várni. Az egész tervezetet illetően: helyes volna a legközelebbi titkári elé vinni, hogy a titkárok is tájékozódva legyenek milyen feladataik vannak április 4 és május 1-el kapcsolatban, hogy a terveiket megfelelő időpontban készitsék el.Javasolom, hogy a jelentést a kiegészítésekkel együtt a Pártbizottság fogadja el. Határo zat; A Pártbizottság megbizza az Agit-Prop.Osztályt, hogy április 4.-i és május l.-i ünnepség részletes ütemtervét a vita alapján dolgozza ki. A legközelebbi titkári értekezleten erről informálni kell a kerületi titkárokat. Felelős: Csikeszné elvtárs H.I.: febr.27.