MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. július 3. - 1951. július 17.

1951. július 10.

-v- 5"3 3./ Jelentés a Fővárosi Tanács Kereskedelmi osztályának munkájáról. Előadó: Kádárnó elv társ'nő.' Kiegészítésem, hogy a kereskedelmi osztályon 51 fő dolgozik, ezek kö­zül 30 párttag és 5 tagjelölt. Sásdi elvtárs: /Fővárosi Tanács Keresk. oszt./ A vizsgálat, valamint a jelentés döntő változást hoz az osztály munká­jában ós ezen keresztül a budapesti kereskedelemben is. Rá szeretnék mutatni egy pár tárgyi tévedésre. A jelentés - mely az osztályon mu­tatkozó jelenségekről számol be - nem lett volna annyira egyoldalú,ha a vizsgálatot végző elvtársak a helyi pártszervezettel is beszéltek volna. A jelenségeket elszigeteltségében vizsgálja- és az eredményeket nem tárja fel. Túlságosan egyoldalú lenne az a megállapítás, hogy az osztály csak a hálózat-fejlesztéssel foglalkozott. Megemlíti a jelen­tés, hogy az osztályon belül a dolgozók nem ismerik a feladatokat. Az áruforgalmi csoport dolgozói túlnyomó részt munkáskáderek, akiknek az a terület ismeretlen, és hosszú idő kell ahhoz, hogy azt komolyan vin­ni tudják. A jelentésnek foglalkozni kellett volna azzal is, hogy meny­nyire felelnek meg a be állit ott munkaerők a feladatoknak. A kritika gyenge és ennek az az oka, hogy a dolgozók nem mernek kritizálni. A je­lentés említést tesz arról, hogy nem megfelelő a kapcsolat az Állandó Bizottsággal. Maga az Állandó Bizottság is belátja, hogy elszigetelték magukat, de én is hibás vagyok, mert helytelenül láttam a feladatot,és ezen feltétlenül javitani fogok. Az a véleményem, hogy a Végrehajtó Bi­zottság nem látja kellő súlyát a szocialista kereskedelemnek, lebecsü­li a kereskedelmi osztályt és nem ellenőrzi kellőképen a munkáját. Ezt támasztja alá az a tény, hogy osztályvezető helyettes még ma sincs és az osztály káderelőadója négyszer változott. Az elmélet lebecsülésével kapcsolatban, részemről ez valóban fennáll, az utóbbi 5 hónap alatt nem tanultam rendszeresen. Szeberényi elvtárs: /Belkereskedelmi Min./ A jelentéssel teljes egészében egyetértek. Rendkivül fontos volna egy ellenőrzési csoport létesitése, mely ellenőrizné a vállalatok és az osztály munkáját. Szükséges volna a Kereskedelmi osztály egyes csoport­jait átszervezni - mivel felesleges funkciók vannak •»• vagy egy-két csoportot össze is lehetne vonni. A terv- és az üzemgazdasági csoport a leggyengébb szerve az osztálynak, melynek politikailag sem kielégitő a munkája. Ezen az osztályon 6-7 régi közigazgatási doktor van és mun­káskáder nem található. Rá szeretnék mutatni a helytelen szervezésre is. A takarékossági munka az anyag-gazdálkodási felelőshöz van kapcsolva, melynek tulajdonképen a munkaverseny-felelőshöz kell tartóznia, ezt fel­tétlenül át kell állitani. A kollektiv szellemnek még csak nyoma sem található a Kereskedelmi osztályon. Salamon elvtárs: /XIX. ker. Tanács/ A jelentéssel egyetértek, azonban nem értek egyet Sásdi elvtársnak az­zal a kijelentésével, hogy a tanácsok nem becsülik a kereskedelmet any­nyira, mint ahogy megérdemelnék. Hogy foglalkozik a kerületi V.B. ezt bizonyitja az is, hogy több esetben volt napirenden az osztály munkája. Hiányosság, hogy a Fővárosi Tanács részéről eddig kevés segitséget kap­tunk, az instruktorok igen keveset járnak ki a kerületbe. Az ellátás ­mely döntő fontosságú - ezen a vonalon egész anarchia mutatkozik. A gyümölcs nagyrésze magán-szektor kezében van. Komoly hiányosságok mu­tatkoznak a Főzért vonalán is. Biró Ferenc elvtárs: Véleményem szerint a jelentés jó és a kérdéseket sokoldalúan tárja fel. Az elosztás döntő fontosságú harci kérdés, ez az a front, ahol az el­lenség sok kellemetlenséget tud okozni. Ha Sásdi elvtárs politikailag képzi magát,másképen fogja látni a dolgokat. A kereskedelmi osztály­nak komoly apparátusa van, ahol fegyelmet kell tartani. Az a véleményem, hogy nem szükséges telerakni az apparátust munkáskáderékkel. Minden

Next

/
Thumbnails
Contents