MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. február 9. - 1951. március 6.

1951. február 16.

hogy ki domboritják-e a kongresszus jelentőségét, megmutatják,e hogy a kongresszusnak milyen nagy jelentősége van a szocializmus épitése szempontjából. A taggyűléseknek külsőségükben és belsőségükben egyaránt ki kell fejezniök Partunk nagy ünnepét. Á sajtónak is foglalkozni kell azzal, hogy a taggyűléseken hány olyan tagjelöltet vesznek fel, akik a termelésben tűntek ki. A sajtó dicsér­je meg azokat a pártszervezeteket, melyek a pártépités ezen területén jól dolgoztak. Javasolom, hogy bizza meg a Pártbizottság Gsikeszné elvtársnőt azzal, hogy juttassa le a szervezetekhez azt a határozatot, hogy az üzemekben a naggyülés napján - szombaton - a munkások részére biztosítsanak eké­det. A Pártbizottság bizza meg farkas elvtársat annak feldolgozásával, hogy a 3 műszakban dolgozó munkások hogyan jutnak el a naggyülésre, és ezekéi; a szempontokat a jövő hét folyamán le kell juttatni a pártszervezetek­hez. Javasolom a Pártbizottságnak, hogy bizza meg Schurecz elvtársat azzal hogy kérjen be a szervezetektől olyan kimutatást, hogy a tagjelöltek közül mennyi az olyan tagjelöltek száma, akik a termelésben kiváló eredményeket értek el. Javasolom a Pártbizottságnak, hogy a fenti kiegészítésekkel fogadja'el a beszámolót. Határozatok; A Párt és Tömegszervezetek osztálya, valamint az Agit.-Prop. osztály hivják fel a kerületi pártbizottságok figyelmét arra, hogy~a taggyűlé­seket ugy kell megszervezni, hogy azok bensőségükben és külsőségükben egyaránt ünnepélyesek legyenek, és méltón fejezzék ki Pártunk nagy ünne­pét. Fel kell hivni a figyelmet arra is, hogy a partszervezetek elsősorban a kongresszusi munkaverseny során kitűnt dolgozókat vegyék fel az ünne­pélyes taggyűléseken a Pártba. Az erről szóló kimutatást - melyet a kerületi és üzemi pártszervezetek­nek kell elkésziteni - továbbitsák a felsőbb pártszervek felé. A sajtó is foglalkozzon a fenti kérdésekkel többekközött ugy, hogy, cikkekben megdicséri azokat a pártszervezeteket, akik a pártépitési munka ezen területén jó munkát végeztek. ­Felelősek; Csikeszné és Schurecz elvtársr Fel kell hivni a kerületi pártbizottságok figyelmét az ellenség Pártba való bejutási kísérleteire is. A Pártbizottság megbizza a Párt és Tömegszervezetek osztályát, hogy a jövő hét folyamán ellenőrizze le a Kongresszusi naggyülésre történő mozgósitást. Az Agit.-Prop. osztály ellenőrizze a naggyülés jelentőségének tudato­sítását. Felelősek; Csikeszné és Schurecz elvtársak. A Pártbizottság megbizza Csikeszné elvtársnőt, hogy juttassa le a szervezetekhez azt a határozatot, hogy az üzemekben a naggyülés nap­ján- szombaton -a munkások részére biztosítsanak ebédet. Felelőst Csikeszné elvtársnő. A Pártbizottság ugy határoz, hogy Farkas elvtárs dolgozza ki annak tervét, hogy a három műszakban dolgozó munkások hogyan jutnak el a nagy­gyűlésre. Ezeket a szempontoxat közölni kell a kerületi és üzemi párt­bizottságokkal kedd estig . Felelős; Farkas elvtárs. • /•

Next

/
Thumbnails
Contents