MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. február 9. - 1951. március 6.
1951. február 16.
Farkas elvtárs: '® Egyetértek Biszku elvtárssal abban, hogy a tagfelvételi munkával többet foglalkoztak most, mint eddig bármikor. A javulást az eredményezte, hogy a pártszervezetek többet foglalkoztak ezzel a kérdéssel, de többet beszéltünk erről mi is. De hogy hibák vannak még mindig ezen a téren azt mutatja az, hogy pl. Horváth elvtárs, a XIII. ker. titkára sem tudja, hogy a mostani taggyűléseken hány tagot és tagjelöltet vesznek fel a Pártba. Olyan tervük van, hogy a kongresszusi munkaverseny során megmutatkozó eredmények kiértékeléséi foglalkoznak azzal, hogy melyik dolgozó érdemelti ki, hogy felvegyék a Pártba. Ilyen módon nem tudják kihasználni az adott lehetőségeket. Az a javaslatom, hogy a Párt és Tömegszervezetek osztálya készitessen erről is kimutatást és ezt a munkát ellenőrizze a kerületekben. A Biszku elvtárs által emiitett veszély mellett még az is fenn áll, hogy egyes helyeken kampányszerűen akarják' megoldani a tagfelvételi munkát. Javasolom, hogy erre is nivjak fel a titkárok figyelmét. Horváth Vincze elvtárs: A kerületben találkoztunk olyan hanngal - nyilt utcán - hogy a padlások takarítása biztonsági intézkedés. Nem tudom nem volna -e helyes ez eddigi módszereken változtatni, mert a tanácsok rosszul viszik a tisztasági mozgalom kérdését- A mi munkásaink meg értik és látják ennek a fontosságát és helyes lenneTii ezeknek az intézkedéseknek a célját jobban megmagyaráznánk a munkásoknak• Biszku elvtárs emiitette, hogy az ellenség mennyire törekszik, hogy Pártunkba bejusson. Szt alátámasztom azzal, hogy nekünk 130 tagfelvételi kérelmet kellett visszaadnunk, mert kispolgári, volt nyugatos katonatisztek és megbízhatatlan elemek tömege kereste fel Pártunkat, azért, hogy belépjen. . A DISz jó munkájának részben az az oka, hogy a pártszervezetek kezdenek megfelelően foglalkozni a JDISz szervezetekkel. Helyesnek tartanám, ha a kongresszusi naggyülés tudatosítását jövő hét elején megkezdenénk, hogy a munkások készülni tudjanak minde^ értelemben rá. Pongrácz elvtárs: Sok meg nem felelő hir van forgalomban a tisztasági versennyel kapcsolatban. Ennek részben a tanácselnökök is az okai. A lakosság a lapokból értesülni fog majd a mozgalom befejeztével arról, hogy milyen nagy szükség volt erre a kezdeményezésre. A mozgalom céljai mellett meghúzódik az is, hogy a padlást és a pincéket hozzuk helyre, hogy azok használható állapotban legyenek. Ma hallottam, hogy amerika hangja beszél erről a kérdésről és ugy állitja be, hogy a népidemokráciák háborúra készülnek. A népnevelőket informálni kellene arról, hogy mit beszél amerika hangja, hogy előre meg tudjuk cáfolni a hireket. A Kongresszusra mi is, de az ellenség is készül. Pl. a MÍ.7AG gyári munkások között elterjedt a hir, hogy hadfelszerelési adót vonnak le a fizetésből és ezenkivül 3% kezelési költséget. És a munkások igen sok időt töltöttek el, amig kiszámították, hogy mit jelent ez a^fizetés szempontjából. Kaptunk értesitést arról, hogy tagnap Megyer nem lehetett kenya?et kapni ugyanakkor az emberek 7-8 kenyeret visznek haza. A KÖZÉRT alkalmazottak nagyban elősegitik a rémhírterjesztést. Pel kell hivni az illetékesek figyelmét a KÖZÉRT és tejfiókok alkalmazottaival való foglalkozásija* Csikeszné elv-társnő: Rákosi elvtárs külön felhívta a figyelmünket arra, hogy a dolgozóknak minden üzemben ezen a napon is adjanak ebédet. Az előbbi hozzászólásomnál nem mondtam meg az elvtársaknak, hogy vasárnap háziagitáció lesz. Ez az utolsó agitációt, amit a kongresszus alkalmával fogunk tartani. Farkas elvtárs: Vannak olyan üzemek, amelyek 3 műszakban dolgoznak. Ezeknek az üzemeknek a munkások felvonulásával kapcsolatban lesznek nehézségeik, ideg fogjuk állapitani, hogy hány olyan üzem van, amelyiknek a felvonulás ideje • /•