MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. augusztus 11. - 1950. augusztus 25.
1950. augusztus 11.
elégitő. Olyan ez a jelentés, mint egy kérvény, Egy oldalon keresztül arról szól, hogy mi van a Szövetségben, három oldalom keresztül pedig arról, hogy miben segitsen a Budapesti Pártbizottság. Nem az a jelentés hibája, hogy segitséget kér, mert erre feltétlenül szükség van, hanem az, hogy a jelentés nem tartalmazza az eddigi munkátj nem ir a további tennivalókról, nem foglalkozik azzal, hogy a Szervező Bizottság határozatát hogyan akarják megvalósítani. Javasolom; 1. / Ki kell dolgozni a Budapesti Szabadságharcos Szövetségnek egy munkatervet, ezt a munkatervet be kell majd hozni a Pártbizottsághoz. A munkaterv tartalmazza azt, hogyan akarják megvalósítani az Sz.B. határozatát, és hogyan akarják biztosítani a Párt által kitűzött célok megvalósítását. A munkatervet két hót alatt kell elkészíteni. 2. / Nekünk e szerint a jelentés szerint és az elhangzott vita alapján ki kell dolgozni egy határozati javaslatot, amit eljuttatunk az összes pártbizottságokhoz, ez a határozati javaslat tárja fel, hogyan foglalkoznak a mi pártbizottságaink ezzel a fontos kérdéssel és hivja fel a figyelmet a tennivalókra. A határozati javaslat ekészitésének határideje: 2 hét. 3. / Azok szerint a szempontok szerint, amit Köböl és Biró elvtársak felvetettek javaslatot dolgozzunk ki és azt vigyük Szervező Bizottság elé, mert ott ez a kérdés nem lett ilyen részletesen kivitatva. Javaslom, A hogy a kidolgozásra hozzunk össze egy bizottságot, melynek tagjai: Köböl, Biró, Kovács endre és Kenéz elvtársak legyenek. A javaslat vázlatát Ko-rő vács endre elvtárs készitse el és a vázlat m. elkészítése után jöjjenek majd össze az elvtársak. 1 javaslat kidolgozásának határideje: 1 hónap. Határoázatok: A Budapesti Szabadságharcos Szövetség dolgozzon ki egy munkatervet, mely tartalmazza, hogyan akarják megvalősitani az Sz.B. határozatát és hogyan akarják a Párt által kitűzött célokat megválósitani. ezt a munkatervet mutassák be a Szervezési osztálynak. A munkaterv elkészítésének határideje: VIII. 25. Felelős: Kelemen elvtárs. A Pártbizottság megbizza a Szervezési osztályt és a Szabad ságharcos Szövetség Budapesti Szervezetét, hogy közösen dolgozzanak ki egy határozati javaslatot, mely tartalmaz• za, hogyan foglalkoznak a Pártbizottságok ezzel a fontos kérdéssel és hivja fel a figyelmet a tennivalókra, ezt a határozati javasltatot küldjék le a kerületi és üzemi pártbizottságok titkárainak. A határozati javaslat elkészítésé nek határideje: VIII. 25^ FelelősS Farkas és Kelem elvtárs. Létre kell hozni egy bizottságot, amelyik dolgozzon ki javaslatot a Szervező Bizottság elé a Sz.H.Sz. feladataira vonatkozóan. A bizottság tagjai: Köböl, Biró Ferenc, Kovács Endre és Kenéz elvtársak. A javaslat vázlatát Kovács Endre elvtárs készitse el, ezt Írásban juttassa el a többi elvtárshoz és ennek megvitatására az elvtársak jöjjenek össze. A jfevaslat elkészítésének határideje: IX. 9» Felelős; Kovács Endre elvtárs. 3./ Jelentés a Szervező Bizottság elé a Pamutipari Pártbizottság munkájáról. előadó; Jehérné elvtársnő: Na^y Mária elvtársnő: A Jelentés, ami elk .szült, a Szervező Bizottság elé fog menni azért, hogy a Pamutipari Pártszervezet munkáját megtárgyalja. Ez a jelentés nem megfelelő sem tartalmára, sem formájára nézve. Att kell ORSZÁGOS CEVELTÁ*. •/•