MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. július 7. - 1950. július 21.

1950. július 21.

bon a határozat értelmében külön KÖZÉRT alapszerveket kellett létro­hozni, amelyek a VII., VIII., X., XIV.és XIX. korületekbon meg is alakultak. / Nomzoti vállalatok pártszervezőtől. A KÖZÉRT nomzoti vállalatok alapszervei élén olyan párttitkárok vol­tak és részben még ma is vannak, akik nem megfololőck. A pártszerve­zet tekintélyét nem tudták mogtoromteni, a gazdasági munkát nem so­gitotték hanom a szomélyi ellentétek tudatos kiélozésó utján akadá-. lyózták. A gazdasági vozotők hibáit nom bírálták pártszorüon, előfor­dulj, hogy helyes gazdasági intézkedéseket nom értettok mog és nom támogattak azok végrehajtását, sőt sokszor a dolgozókat is szembe állitották ezekkel az intézkedésekkel. A gazdasági vezetőkről általában mindenütt a IX. kerületi Pártbizott­ságától is csak rosszat mondtak, ennek az eredménye lőtt, hogy a dol­gozók között nem volt tekintélye a gazdasági vezetőknek és a^miatt erősei lazult a munkafogyólom. A IX. kerületi Pártbizottság sokat foglalkozott a KÖZÉRT munkájával" és erőfeszítéseket tett a KCZÉRT-en belül mutatkozó'hibák mogszüntc­tk tésére. Ezt a feladatot azonban nem tudta megoldani. Megállapítottuk azt, hogy a IX. kerületi Pártbizottság a káderek kiválasztásánál kö­votott el elsősorban'hibát, pl. az alapszorvi párttitkárok között több kétes elom volt. Volt olyan, akiről később kiderült, hogy az• előző munkahelyén lopoet, a háború alatt partizánvad#sz volt. stb. A Pártbizottság által behelyezett munkavállalók'között is volt olyan, aki lopott és akit később ol kellett távolítani. ./ Árudai dolgozók pártszervezetei. A XXII kerület közül eddig csak 5 kerület szervezte meg az árudai dol­gozók pártszorvozotét. Azokban a kerületekben, ahol még nincsenek KÖZÉRT alapszervek, az árudák párttagjai nom tartoznak sommifélo alap­szorvezethoz. A tagsági dijakat nem tudj k hol befizetni, nom élnok pártélotot, a politikai fejlődésben emiatt lemaradtak és a reakció ezáltal könnyön tud dolgozni közöttük. Jó eredmények mutatkoznak.a VII., VIII., X.; XIV t kor. Pártbizottsé­gok által létrehozott KÖZÉRT alapszervekben. Több áLapszorv irányt voáz arra, hogy legalább minden üzletben legyen egy kommunistaj aki poli­tikailag segitséget nyújt az áruda jó működéséhez és^felelős a pár­tonkívüli dolgozók neveléséért; Jól oldotta meg a KÖZÉRT dolgozók' politikai nevelésit a XIX. kor. r Pártbizottság, mely az A\llami Áruház alapszervébe szervezte be a KözÉRT-nél dolgozó párttagokat, a Pártbi­zottság kezdeményezésére még szakmai oktatást is kapnak az itteni párttagok. A XIX.ker. Pártbizottság általában jól tájékozott a keres­kedelmi és élelmezési kérdésekben. [I./ A munkavorsony: A KÖZÉRT-en belül a munkafolyam 8 ^ nom jó, a munkaidő nincs kihasználva, a dolg-zóküt semmi som ösztönzi a munkában. A^szakszervezet és a vállalatvezetés eddig öég nem dolgozta ki a KÖZÉRT részére a helyes munkaversonyt, a jelenleg meglévő munkaversony csak formális., amit a dolgozók "eszmei" munka versenynek ismornok. Az árudák közti verseny számadatai nom megbízhatók emiatt a kiértéko­lés som helyes, amely abban nyilvánul meg, hogy egy-ogy árudára felvett forgalom nem felöl meg a valóságnak* • / •

Next

/
Thumbnails
Contents