MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. július 7. - 1950. július 21.
1950. július 21.
Magyar Dolgozók ^ártja . • Szigorúan bizalmas^ Nagybudapesti Pártbizottsága. " ~" - ^ wam ~i^ % ~ "Várospolitikai Csztály. S> IS Jelentés a KÖZÉRT felülvizsgálatának eredménycir51. A KÖZÉRT 6 nomzeti vállalatból, áll, amelyeket a KÖZÉRT Kereskedelmi Központ, irányit. Vizsgálatok a legfontosabb szorvcknél a KÖZEIT Kereskedelmi Központ a, Husértékesitő NV., az Élelmiszor Értékosi tő NV*, a Tcjértékositő NV.,-oknál tartottunk.. Ezen kívül a KÖZÉRT pártszervezetek működését vizsgáltuk meg. Megnéztük mind a XXII kerületbon, hogy a pártbizottságok milyen módon foglalkoznak a KÖZÉRT alkalmazottakkal, helyszínen tanulmányoztuk lo5 áruda működését. I./ A gazdasági vezetők rossz viszonya a pártszervezetekhez. A gazdasági vezetők ogyrésze nom ismeri el a Párt vezetőszeropét, szaktudá~'ikra hivatkoznak és a Párt nélkül dolgoznak. Az egyik NV. pénzügyi osztály vezetője azt a kijelentést tette a vizsgálat során, hogy neki még nem Volt szüksége a Párt segítségére* A Párt javasoltai, hogy tanúim .nyozni kellene a szocialista kercákodolomro vonatkozó irodalmat, erre több főosztályvozotőnok az volt a véleménye, hogy "hosszú gyakorlat, alatt mogtanultuk a szakmát és ami ma szükségGS, hozzákalkuláljuk," Van olyan nézet is a KÖZÉRT-nél, hogy "a kereskedő ne politizáljon". Az egyik KÖZÉRT vállalatvezetője a helyi párttitkárról ilyoneket mondott, hogy "a párttitkárom" va^y a "fafejű párttitkár". A felsőbb vezetésben lévő Fáy és Somlai elvtársak sem mentősek teljosen az ilyen helytelen nézettől, mert amikor a vizsgálat során azt kérdeztük tőlük, hogy mi a rossz viszony oka, csak arról beszéltek, hogy a IX.ker. pártbizottságot miben látják hibásnak és arról nem beszéltek, hogy ők miben hibáztak. Ezek a helytelen nézetek szülték a pártszervezet és a gazdasági vozetők között fennálló ros«z viszonyt, amely a gazdasági munkát nagymértékben akadályozta. II./ A Pártszervezet munkája. A KÖZÉRT párttagokat az év elejéig egy pártszervezet fogta össze a IX.kerületi Pártbizottság irányításával. Ez a szervezési forma nom volt jó m^rt az egész nagybudapost területén dolgozó párttagokkal nom tudott foglalkozni. A Budapesti Pártbizottság határozata alapján később az egyes nomzeti vállalatoknál külön alapszervek alakultak központi "csúcs" titkárság nélkül közvetlenül'a IX. illetve a Kereskedelmi Központ párt- . szervezeténél az V. kerületi Pártbizottság alatt. A kerületek-