MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. február 3. - 1950. március 3.

1950. február 3.

kell mondani, hogy ez szintén ebből a helytelen politikai álláspont­ból származik, hogy lebecsülik az ellenséget. A pártbizottság körül is egy csomó, egészségtelen kispolgári elem van és az elvtársak ezt az egészségtelen szellemet nem tudják felszámolni. Az alapszervezetek­ben is mutatkoznak ennek a kádermunkának az egészségtelen viszonyai. Ha ezen nem tudnak az elvtársak változtatni, akkor es helytelen poli­tikai álláspont következtében a pártbizottság nem tudja megjavítani munkáját. Elsősorban fel kell számolni azt a hibás álláspontot, hogy at ellenséget lebecsülik és azt, ami a kádermunka területén van. A javaslatok, amit a bizottság felvet nem elég konkrétak, nem elég megfoghatók. A javaslatokat konkrétabban át kell dolgozni. Birő elvtára :/Prop.oszt/ Először a jelentéshez két megjegyzést. Érdeklődtem - közben, amikor a bizottság kint járt , a munkájukról és azt tapasztaltam, hogy igen körültekintő munkát végeztek. Ez a jelentés nem adja vissza megfelelő módon azt az alapos munkát. Egyrészt azért nem adja vissza, mert nincs a jelentésnek egy dilyan megfelelő tagoltsága, amelynek nyomán észre tudnánk venni, hogy mik azok a politikai, szervezeti és egyéb döntő hibák, amelyek felszinre kerültek, és ez az egyik oka,hogy az elvtár­sak nem tudnak konkrét javaslatokat tenni. A másik, hogy az elvtársak amik©? a javaslatokat összeállították, de ezek nem olyanok, hogy kl tudják küszöbölni a hibákat. Ami a XIII. kerületi pártbizottság munkáját illeti. Elsősorban magunkal hibáztatom. Hónapok óta vannak olyan jelek, amelyek vagy az agitációs vonalon, vagy az oktatás vonalán, vagy általában a politikai munka vo­nalán voltak tapasztalhatók. Mi azonban nem nyúltunk elég élesen at ottani munkába. Nagyon jól emlékeszem, hogy a választás után az első propaganda megbeszélésen az akkori propagandista elvtárs beszámolójá­ban elmondta, hogy ők bizony a szuros-szemü agitátorok módszerét is használták. Ez a szurósszemü módszer nem egy pár hetes. Itt a jelentés is kl tér rá és utal arra, hogy nem lehet egy szemináriumot sem szer­vezni, hogy megfenyegetik azokat akiknek részt kell venni, és nem le­het az, hogy különböző fegyelmi intézkedésekkel íigyetmeate* fenyege­tik a népnevelők azokat, akik nem vesznek részt. Az egyik politikai hiba vonja magaután a másikat és igy kialakult egy olyan láncolat, amely arra mutat, hogy a mi XIII. kerületi pártbizottságunkba* pártsze­rütlenül dolgozik, nem dolgoznak össze a resszortok, nem jó az ellen­őrzés munkája és igy adódik ebből, hogy mindazokat a baloldali és e­gyéb elhajlásokat megtalálhatjuk a XIII. kerületi pártbizottság veze­tésében, amire felhívjuk az elvtársak figyelmét. A döntőhiba a pártbizottságunk politikai munkájában és tul ezen - a pártbizottság tagjainak elméleti felkészültségeben van. Ja~vaslom: ezek szerint a határozatok szerint most ne határozzunk. Azt szeretném, ha ezeké után a megállapítások után a pártbizottság ugyanezl a bizottságot megbízná azzal, hogy a rendelkezésre álló jó anyag alap­ján dolgozza ki sokkal konkrétabban a határozatot és azokat itt még­egyszer tárgyaljuk meg. Földes elvtárs: Magához a jelentéshez. Furcsa egy dolgo, hogy a XIII. kerületi pártbi­zottság munkájánál megküldött jelentése a késésekkel foglalkozik első­sorban, ez egy igen furcsa összeállítás. Megjegyezték az elvtársak, hogy ez a munka nem egy ujkeletü dolog. Emlékszem 194-5 II. 22.-re, az első aktivaülésre, ahol Rákosi elvtárs beszélt arról, hogy a XIII. kerületié csak vasasokat vesznek fel. Tehát a Párt legalitásának lege­lején Rákosi elvtárs rámutatott a IIII. kerületi pártszervezet gyen­géjére, amire ez a jelentés is rámutat. Ezért helyes a Biró elvtárs javaslata, hogy a határozati javaslatok nem kielégitőek és dolgozzák át mégegyszer az elvtársak. A Jelentés rámutat a tömegekkel való kapcsolat hiányosságaira és talán itt olyan vonatkozásban is fel kell a kérdést vetni, hogy hol volt a legjobb a választási eredmény a titkás választásnál, ha jól tudom a

Next

/
Thumbnails
Contents