MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1948. augusztus 18. - 1950. december 12.

1950. február 24.

Földes Mihály elvtársi Maga a munkaterv az én meglátásom szerint olyan jó, hogy ehhez sok hozzátenni valónk nem-igen akad. Engedjék meg azonban az Elvtársak, hogy a várospolitikai téren mégis felhívjam egy kérdésre a figyel­met. Az utóbbi időben a HÉpszava Szerkesztőségébe kapunk egy néhány névtelen gyalázkodó levelet, amelyeknek az irói azt mondják, hogy ne beszéljenek sikerekről addig, amig a nyomortelepek a heyükön áll­nak. És felszeretném hivni a Pártbizottság figyelmét, hogy ezeket a telepeket tényleg próbáljuk eltüntetni. Indokolt ez azért is, mert nem tulsok lakó van ott. Angyalföldről és még több helyről is rendkivül sok levelet kapunk, amelyből az tűnik ki, hogy a perifériákon lakó.dolgozók féltékenyek arra, hogy városrendezési szempontból lemaradnak a hozzájuk csatolt területek mögött. A városvezetés gondoljon arra, hogy a kerületi párt­bizottsággal karöltve magyarázzák meg a dolgozóknak, hogy egyáltalán nem fognak háttérbeszorulni. Egy sereg javaslat van, ami arra mutat, amit Kovács elvtárs modnott, hogy helyes lenne a tanácsok megalakítása. Réti elvtárs; Kovács elvtárs beszámolójával egyetértek és helyesnek tartom, a munkatervet is. Mégis szeretnék hozzátenni valamit. Mindenekelőtt lehetetlen az, hogy nincs egy politikai bevezetője a munkatervnek, amely megmutatná az általános feladatokat, megmmtatná azt, hogy a Központi ezetőség legutóbbi határozatát, hogyan kell alkalmazni a nagybudapesti viszonyokra. Ebből ered azután az, hogy a tervben felsorolt feladatok között számtalan olyan feladat is van, amely tul általános és ennélfogva semmitmondó. Pl. a 3. oldal f. pontja. Ez minden pártszervezet állandó feladata és ezt nem kell külön terv­be venni. A következő ponttal is ugyanez a helyzet: minden osztály ere­jét m ndig összpontosítani kell, különösen a döntő fontosságú felada­toknál. Helytelennek tartom azt, hogy a munkatervbe olyan feladatok vannak felvéve, amelyeknek a határideje mér elmúlt$> Továbbá nem tartom helyesnek olyan feladatokat felvenni, ahol azt mondjuk, hogy megvaló­sítandó pl. február 15.-től. A tervben annak kellene szerepelnie, hogy meddig valósitjuk azt meg, mert csak igy tudunk ellenőrizni. Felmerül ezzel kapcsolatban a terv készítésnek a és a tervszerű munkának a kér­dése. Véleményem szerint a terv igen komoly dolog és mégis az a tapasz­talatunk, hogy nálunk igen gyakran egy ilyen terhes kötelezettsg. Hogy lejárt a régi és össze kell állítani egy uj tervet. Számtalanszor észrevettem már, hogy legritkább esetben fodul elő, hogy tervbeszámoló kerülne sorra. Pedig ezt is helyes volna megvalósítani. Egy pillanatiig­sem mondom azt, hogy ez a munkaterv olyan, amit kényszerből csinál­tunk, de valahogy rajta van a bélyege bizonyos elsiétésnek. Nem volna rossz ebből a szempontból mégegyszer átnézni a tervet és konkretizál­ni. Az 5« oldal második bekezdés b. pontja arról beszél, hogy "szor­galmazzuk és segítsük a mostani többletteljesítmény bérrendszer he­léyben annak a bérrendszernek a bevezetését, mely a műszaki értelmi­séget érdekeltebbé teszá a termelésben és az egyni felelősséget is job­ban kidomborítja". Ez megint annyira általános dolgg, ami állandó fel­adata a pártbizottságnak, ahelyett azt kellene felvetni, hogy dol­gozzunk ki egy tervet arra, hogy hol vessükad5e± először ezt azkráatásdc újonnan kidolgozandó módszert. Helyes lenne a tervbe bevenni: 21 és 17 ór t értekeznek naponta sok­szor az elvtársak és főtéma, hogy nem szabad elszakad: i a tömegekétől. Javaslom: hogy a Nagybudapesti Pártbizottság vegye tervbe, ogy egy vagy két helyen megvizsgálja, hogy az elmúlt időben milyen értekezleten vettek részt a felelős pártmunkások, szükséges volt e, ogy azokon az értekezleteken résztvegyenek és konkrét intézkedéseket dolgozzon ki arra, hogy ennek valahogy végetvessünk, hogy az értekezleteket csök­kentsük. Végül mégegy megjegyzésen van az utolsó pont foglalkozik s . / . ÍHWZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents