MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1948. augusztus 18. - 1950. december 12.

1950. február 24.

2. Á 1 a rendezvényekkel, amelyek most napirenden vannak és ott az utolsó fel­adatként jelöli meg május 1. előkészítését. Ez egy helytelen dolog. Véleményem szerint most, amikor fokozott feladatként áll előttünk a munkásosztály nemzetköziségének elmélyítése, feltétlenül fel kell ven­ni a megadott szempontok közé, hogy május 1 a nemzetközi munkásmoz­galom legnagyobb ünnepe, másrészt pedig azt, hogy az idén van a 60. évfordulója május 1 megünnpélésének. Betlen elvtárs: Teljesen egyetértek azzal, amit Kovács elvtárs mondott. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem egészei értek egyet a Pártbizottság munkatervé­vel. Kovács elvtárs beszélt arról, hogy milyen dö.tő feladat az el­következendő időkben a pártvezetőség ujáválasztása és itt a tervben az áll, hogy a Központi Vezetsőségnek az alapszervezeti vezetőségek és a pártbizottság beszámolói kötelezettségéről és újraválasztásáról szóló határozatot végrehajtjuk, különös tekintettel arra, hogy a be­számolók a kritika és önkritika jegyében legyenek megtartva. Nem­csak éhre kell különös tekintettel lenni, hanem arra, hogy a munkában és a gárthüségben kivált emberek kerüljenek a vezetőségbe. Hogy a vezetőség választás szorosabbá vonja a kapcsolatot a vezetőség és a tömeg között, hogy leleplezzük a pártellenes csoportosulásokat és igy tovább. Erről szó van a 3. oldalon a káderfeladatok között. Ez pedig helytelen, mert ez az egész Pártbizottság feladata. A második ol­dalon az áll, hogy a Pártbizottság megvizsgálja a párttagság szoci­ális összetételének fejlődését. Azt hiszem, hogy a párttagság szociá­lis összetételének megvizsgálására szükség van a vezetőség-választás előkészítése során. Van egy nem eléggé pontos meghatározás a munkaterv­ben, hogy kidolgozzuk a hivatali pártszervezeteink feladatait és meg­javítjuk munkájukat. Ennek határideje május 1. Haezt eddig meg tudjuk csinálni, az egy pozitiv dolog. JDe én azt hiszem, hogy nem ezt akar­ja a munkatervben foglalt pont kifejezni. Ez is olyan dolog, amit együtt kell vinni a vezetőségválasztás előkészítésével. Nem tudom nem kellene-e felvetni a munkatervben a decentralizásálassal kapcsolatos feladatokat. A termelési rész f. pontja azt mondja, hogy megvizsgáljuk hogy pártszervezeteink hogyan hajtottak végre a Központi Vezetőség határozatát: a tapasztalat csere és átadási mozgalom kiszélesítését. Ez is egy helytelen megfoglalmazás, mert a tapasztalat csere és át­adási mozgalomra vonatkozó rész csak egy pontja a K.V. határozatának. A gyártás tervezés és szervezés a. pontjánál feltétlenül szükséges a határidő kitűzése. Kéti elvtárs már beszélt a bérrendszerrel kap­csolatos pontról. Azt hiszem, hogy a Nagybudapesti Pártszervezetnek nem csak szorgalmaz i és segiteni kell, hanem bizonyos mértékig irányt­mutatóan kellé elöljárni. Nekünk kellene javaslatot kidolgozi, hogy hogyan nézzen ez ki., Kontha elvtársnő: Mi igen sok p támogatást kapunk a Pártbizottságtól, azonban azt szeret­ném kérni, hogy olyan kérdésben, mint, ami a kerületi Pártbizottság erejét meghaladja egy kicsit több segitséget kapjunk. Pl. a kleriká­lis reakció kérdésében. Az már nem számit a papoknál, nogy megvonjuk a fizetésüket, mert valószinüleg van valami alapúk, ahonnan ezt a pénzt pótolják. Mi ezen a téren egész kisipari módszerekkel dolgozunk. Ide kellene a pártbizottság segitsége. Az idei oktatási évadban nagyon IOSSZ az anyagellátás, ami megakadályoz z azt, hogy nojjőn az oktatás szinvonala. Ugy látszik, hogy amióta központosítva látja el a Szikra anyaggal üzemeinket, pártszervezetein­ket, még rosszabb az anyagelosztás. Ezen a téren is kellene valamit csinálni. Mi állandóan napirenden tartjuk, de nem tudjuk megvalósítani azt, hogy a termelés felelősök és a műszaki értelmiség felé hozzá tudnánk jutni olyan szovjet technikai kiadványhoz magyarnyelven, amivel komolyén segiteni tudnánk a munkájkat. Oda kellene hatni a Pártbizott­ságnak, hogy az ilyen anyagokat megkaphassuk. • / *

Next

/
Thumbnails
Contents