Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1947
13. 1947. december 19. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 652 - 653
288 1947 december 19-iki rendkívüli közgyűlés. 652—653. s zám. !652. Bognár József h. elnök a következő szavakkal üdvözli a megválasztottakat: Tisztelt Közgyűlés! A mcst felolvasott jegyzőkönyv alapján Szakasits Árpád urat a törvényhatósági bizottság megválasztotta elnökének, Kerék Mihály és Széli Jenő urakat a törvényhatósági bizottság megválasztott alelnökeinek, Gáspár Árpád, Haypál Béla urakat, Mercs Margit és Sárfi Rózsi úrnőket a törvényhatósági bizottság megválasztott jegyzőinek jelentem ki. Elnök Úr! Alelnök Urak! Jegyző Urak és Ürnők! Tisztelt Közgyűlés! Mielőtt elfoglalnák azt az illusztris, felelősségteljes tisztet, amelybe az önkormányzat bizalma önöket emelte, fogadják a törvényhatósági bizottságnak és a székesfőváros fizikai és szellemi dolgozóinak bensőséges üdvözletét. Különös szeretettel és melegséggel köszöntöm az immár negyedízben megválasztott Szakasits Árpád elnök urat, aki eddig is higgadt államférfi bölcsességével és tapasztalataival irányította a közgyűlés munkáját és aki nagy politikai súlyánál és tisztult emberi egyéniségénél fogva pártkülönbség nélkül elismert, nagyrabecsült és'szeretett reprezentánsa a megújhodott Budapest törvényhatóságának. Szeretettel köszöntöm a harmadízben alelnökünkké választott Kerék Mihály törvényhatósági tag urat, aki már eddig is lankadatlan ügybuzgósággal segítette elő a törvényhatóság munkáját és tárgyilagosságával mindnyájunk igaz megbecsülését érdemelte ki magának. A második alelnök személyében bekövetkezett változás kapcsán elsősorban is az elismerés és a köszönet szavával kell méltatnon a távozó' Olt Károly volt alelnök, jelenlegi népjóléti miniszter urat, aki két esztendőn keresztül oly sok jóindulattal és mindenkor mindnyájunk megelégedésére töltötte be feladatát. Képességeire és fáradhatatlan szorgalmára a magyar köztársaság kormánya tartott igényt. A törvényhatóság minden tagja azzal a biztos és jóleső tudattal búcsúzik tőle, hogy személyében egy újabb erős kapocs keletkezett az országos és -a fővárosi problémák és feladatok megoldásának kölcsönös segélynyújtási vonalán. Javasolom, hogy a törvényhatóság érdekében kifejtett eredményes munkájáért szavazzunk Olt Károly úrnak jegyzőkönyvi köszönetet. Az Olt Károly helyébe belépő új alelnökünk: Széli Jenő működése elé — harcos, demokratikus múltjánál és eddig eredményteljes közéleti tevékenységénél fogva — mindnyájan szeretetteljes bizalommal tekintünk és kérjük, hogy alelnöki tisztségében legyen mindenkor őrzője és szószólója városunk és a törvényhatóság érdekeinek. Végül üdvözlöm a közgyűlés újonnan megválasztott jegyzőit: Sárfi Rózsi, Mercs Margit, Gáspár Árpád és Haypál Béla bizottsági tagtársainkat, akik közérdekű tevékenységükkel hozzá fognak járulni a közgyűlés ügyvitelének megkönnyítéséhez. . A választás eredményét tekintve, mint a város mostani polgármestere, annak a szilárd meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy az önkormányzatot képviselő elnökség és az adminisztráció között kölcsönös bizalomból, megbecsülésből és szeretetből adódó az a termékenv együttműködés, amely az elmúlt három év alatt a város vezetését jellemezte, még jobban megerősödik és érvényre fog jutni nemcsak az együttfeszülő akaratban, hanem a főváros hároméves tervének kézzelfogható alkotásaiban is. A jó Isten áldását és sok sikert kívánva az elnökség működéséhez, felkérem az elnökség tagjait, hogy helyeiket az elnöki emelvényen foglalják el. .'•'"• !653. Szakasits Árpád elnök székfoglaló beszéde. ; Tisztelt Közgyűlés! Negyedízben foglalom el immár, a székesfőváros törvényhatóságának bizalmából, a díszes elnöki tisztséget, amelyre való megválasztásomért a közgyűlésnek őszinte köszönetet mondok. Ugyancsak tolmácsolom az elnök urak és jegyzők köszönetét is a személyük iránt nyilvánított bizalomért. Az elnöki tisztaéget — amint tudjuk — a felszabadulás után hívtuk életre, amikoris, a demokratikus elveknek megfelelően, elvetettük a főpolgármesteri intézményt, mely az autonómiának örök sérelme volt és helyette választott közgyűlési elnökség létesítésével rátértünk a tiszta parlamentarizmus útjára. Most három év távlatából megállapíthatjuk:' helyes volt a székesfőváros önkormányzatának ez a szervezeti változtatása, mert Budapesten, a kormány székhelyén minden mesterséges közvetítő szjrv beiktatása nélkül is megvan a lehetősége annak, hogy a kormány, és a törvényhatóság bármikor közvetlen tárgyalásokat folytassanak. De a választott elnök személyén keresztül megnyugiatóan megoldódott az autonómia képviseletének azelőtt sokat vitatott kérdése is. Különös véletlen azonban, hogy a személyemen keresztül olyan reprezentánst választott a közgyűlés, aki egyben a Magyar Köztársaság kormányának is tagja s amely szerepekből adódó kettősség az autonómiáról vallott régebbi felfogása szerint összeférhetetlen volna. Fel kell azonban hívnom az esetleges kétkedők figyelmét, hogy a népi demokráciában az államhatalom és az önkormányzat soha nem állhat egymással szemben, mert a kormány éppen úgy a nép kormánya, mint ahogy a törvényhatósági bizottság tagjait a nép küldi ide. Ha pedig mind a két intézmény ugyanabból a forrásból meríti erejét, az érdekek végső azonossága nem lehet vita tárgya. Éppen ezért demokratikus országban az állam és az önkormányzat közé nem szabad éket verni, mert a közös célok felismerése helyeit az ellentétek keresése nem előbbre viszi a közület ügyeit, hanem éppen a fejlődést akasztja meg. ' ' Megnyugtatom tehát az aggályoskodókat, hogy mindkét őrhelyemen, ahova a népakarat letéteményesei emeltek : mind a miniszterelnökhelyettesi, mind a törvényhatósági elnöki székben, törekvésem arra irányul, hogy az állam és a főváros- egymást támogatva, minél teljesebb összeműködésben valósítsák meg a' demokrácia céljait, biztosítván elsősorban is a hároméves terv döntő sikerét. Budapest szülötte vagyok. Mindenkor szívemen viseltem ennek a városnak sorsát. Tudom hogy Budapest új szellemiségének sugárzása beragyogja már a magyar vidéket, amelynek népe bizalommal'tekint fővárosunk felé és ezernyi gondjában, bajában innen várja az irányítást és segítséget. Ugyanilyen figyelemmel kísérik Budapest dolgozói a magyar vidék nehéz viszonyok között végzett fáradhatatlan munkáját és örök küzdelmét a természeti erőkkel, amelyektől a nagyobb darab kenyér sorsa függ. A vidék és a főváros élete tehát szorosan kapcsolódik egymáshoz. És ha van is megvalósítandó feladatok sorrendiségében eltérés, a kitűzött végső célok mégis azonosak.