Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1947

10. 1947. november 7. rendkívüli díszközgyűlés jegyzőkönyve - 477

1947 november 7-iki rendkívüli díszközgyűlés. 477. szám. 219 Sztálin, mint ideológus, Vladimír Iljics Lenin munkáját folytató marxista gondolkodó, de ideológiai müvei, a leninizmus elveit továbbfejlesztő filozófiai tevékenysége is mindenkor összhangban vannak a Szovjetunió és az egész világ politikai és gazdasági helyzetével. Trockijjal és híveivel szemben, akik a pártot és vele az egész országot le akarják téríteni a lenini útról, megvédelmezi a leninizmust az 1924-ben megjelent és a leninizmus alapelveiről szóló elméleti munkájában. Ebben a munkában a lenini tan összes kérdéseit rendkívül magas elvi színvonalra emelte. 1924 decemberében jelent meg másik híres munkája : »Az októberi forradalom és az orosz kommunisták taktikája« címmel, amelyben lényegében már kifejti a ^szocializmus egy országban« való megvalósításának szükségességét. »A leninizmus kérdéseihez« című munkájában a szocialista iparosítás szakaszát indítja el, amely a cárizmus terhes öröksége folytán gazdaságilag visszamaradt Szovjetuniót a későbbiek során vezető ipari állammá fejleszti. Műveiben sokat ír a vezetés művészetéről, amelyet elsősorban abban foglal össze, hogy nem szabad elmaradni a mozgalomtól, mert elmaradni annyit jelent, mint elszakadni a tömegektől, de nem szabad előreszaladni sem, mert előreszaladni annyit jelent, mint elveszíteni a tömegekkel való kapcsolatot. A dialektikus és történelmi materializmusról írt művében továbbfejleszti a marxizmus dialektikus tételeit és módszereit és rámutat arra a belső kapcsolatra, amely a leninizmus filozófiája és a bolsevik-párt gyakorlati forradalmi tevékenysége között fennáll. A nép által sztálininak nevezett alkotmányban a szocialista humanizmus tételeit valósítja meg, minden középpontjába az embert állítva, mert hirdeti, hogy a világ összes értékes tőkéi közül legértékesebb és legdöntőbb jelentőségű tőke : maga az ember. Ezért látják ma a munkásosztály és az emberiség szabadságáért harcoló emberek milliói tanítómesterüket Sztálinban. Ideológiai tevékenysége szinte teljes mértékben összeforrott párttaktikai tevékenységével. A pártban ő is, mint Lenin, a proletariátus élcsapatát látja és a párt, az állam és a szovjet népek életét elválaszthatatlannak érzi. Ideológiai, párttaktikai és államvezetési feladatok a pártkongresszusokon és az azok nyomán meginduló tevékenységekben szinte azonosakká válnak és az elmaradókkal, a baloldalias túlzókkal, a permanens forradalom hirdetőivel vívott harcai,és ennek nyomán megszülető elhatározásai nemcsak ideológiai, nemcsak párttaktikai kérdések, hanem az államvezetés alapelveit, irányát is jelentik. — Ő az első, aki felismeri annak szükségességét, hogy a hatalomra jutott pártot a munkáscStály pártjából a dolgozó parasztság segítségével az egész szovjet nép pártjává kell formálni és a parasztság'politikai szervezésével, összefogásával párhuzamosan az ipar mögött az 1927-es években elmaradt mezőgazdasági gépek és traktorok alkalmazásával, valamint a földművelés belterjességét szolgáló tudományos módszerekkel kell fejleszteni. Az államférfi valóságtisztelő, realisztikus és empirisztikus ember, aki azonban hisz a változás lehetőségében és az emberben és népben nemcsak azt nézi, ami, hanem amivé lehet és amivé lennie kell. Agrárországból a világ egyik vezető ipari országává fejleszti a Szovjetuniót, megteremtve az első ötéves tervben a nehézipart: az uráli kohókból a magnitogorszki vasvárosokon át a kuznyecki szénbányákat, a sztálingrádi traktorgyárat, vagy a gorkiji autóüzemet. Úrrá teszi a második ötéves terv keretein bélül az ipari személyzet kiképzésével a népet, az embert a gépek felett. Megvalósítja a Szovjetunió keretein belül a teljes nemzetiségi egyenjogúságot és a forradalmi elvek gyakorlata felé vezető úton adottságokra és nemzetinépi sajátosságokra épít. De Sztálin generalisszimusz zsenialitása és bölcsessége megnyilatkozik katonai téren is. 1918 tavaszán megindul a polgárháború és a külföldi intervenció a szovjeturalom letörésére. A forradalom vezetői ebben az időszakban honvédő háborúra mozgósítják a munkásokat és parasztokat az idegen hódítók és a fehér gárdisták ellen. Ezekben a harcokban Sztálin kitűnő hadvezérnek bizonyult, mert ő volt a legfontosabb stratégiai tervek szerzője és a döntő jelentőségű hadműveleteket mindenkor közvetlenül vezette. Érdemeit a Központi Végrehajtó Bizottság külön is megörökítette. Kiemelte, hogy Sztálin a halálos veszedelem perceiben, amikor a minden oldalról ellenségek szoros gyűrűjétől körülzárt Szovjethatalom az ellenség csapásainak visszaverésén fáradozott, erejével és fáradhatatlan munkájával tömöríteni tudta a Vörös Hadsereg megingott sorait és személyes példájával lelkesítette a Szovjet Köztársaságért harcolók sorait. Mindezen képességei és tulajdonságai nemcsak arra tették alkalmassá, hogy a világ egyhatod részét vezesse és irányítsa, hanem arra is képesítették őt, vele és általa a szovjet népet, hogy a fasizmus elleni harcot győzedelmesen tudja megvívni. Sztálin a vezetése alatt vívott ideológiai, gazdasági és politikai háborúban mozgósított minden erőforrást, morális és anyagi értékekben egyaránt és így a szovjet embert ebben a háborúban egyszerre vezette a legmélyebb hazafiasság, a szovjet hazához és politikai berendezkedéséhez való ragaszkodás, valamint a nemzetközi szolidaritás : a munkásosztály és a nemzetközi demokrácia ügye. Sztálin ebben a háborúban minden vonatkozásban messzetekintő, bölcs vezérnek bizonyult, akit nem rettent a balsors, nem tesz hetykévé a hadiszerencse, aki realista és kihasználja az orosz földnek a töFténelem során különféle hódítók számára már sokszor végzetessé vált adottságait, a tél végtelenségét, az időjárás, az éghajlat zordságát, de messzetekintő, mert felad átmenetileg területeket egy nagyobb cél érdekében, hogy azután harcba hívja a maga tömegeit, megszerezze a maga erőit és kivédhetetlen csapásokkal sújtson vissza az ellenségre. Az ő előrelátó személyes vezetése és példája tette háborúdöntő tényezővé azt a páratlan hősiességet, amelyet a Szovjetunió népei ebben a háborúban tanúsítottak, frontokon és front mögötti partizánharcokban öregek és fiatalok, férfiak és nők vagy gyermekek. A hadviselés és a kiképzés módszereit is egyszerre építi fel Sztálin a szovjet ember sajátos tulajdonságaira és az orosz néplélek évszázados adottságaira és így válik vezetése egyszerre újjá és mégis ősivé, végső kihatásaiban legyőzhetetlenné. Mint hadvezér, épp oly kevéssé ismer kompromisszumot, mint politikus. Az egyszer mégszervezett erőkkel határozottan és megingathatatlanul kell támadni az ellenségre és harcolni a végső győzelemig, megfojtva a fenevádat saját barlangjában. A háború győzelmes megvívása és a világdemokrácia erőinek megsokszorozódása ebben a háborúban soha nem lett volna lehetséges a sztálini vezetés alatt álló szovjethadsereg hősiessége, az ő útmutatásai és gyakorlati munkáján felépült szocialista mezőgazdaság életképessége és rendszere által nevelt szovjet értelmiség nagy munkája nélkül. Sztálin azonban nemcsak a Szovjetunió hőse és vezére, hanem feléje tekint ma a szabadságszerető, a liberális demokrácia válságát érző és a demokrácia új, biztosított formáit kereső egész emberiség: nagy és kisnépek egyaránt. A francia forradalomból kibontakozó és biztosítékok nélküli gazdasági szabadság,