Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1945

7. 1945. december 14. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 173 - 174 - 175 - 176

140 1945 december 14-iki rendkívüli közgyűlés. 177. szám. Voltak már ennek a városnak nehéz pillanatai, amikor a törvényhatóság közgyűlésének padsoraiban ülő bizottsági tagok alaposan, behatóan megfontolták : kit emeljenek a polgármesteri székbe, kiben látják a képességeket ahhoz, hogy a nehéz pillanatokon, a nehéz éveken, a nehéz koron átvezesse a várost,—de ezeknek az időknek nem volt meg soha az a mélyen tragikus jellege, mint a mainak. A német fasiszta hadak az imperialista célok elérhetőségében csalódva, súlyos harcok közben vonultak vissza hazánk területén és minden talpalatnyi helyet védelmi állássá építettek ki, hogy hatalmuk tébolyult óráit néhány másodperccel megtoldják. Budapest hosszú ostrommal agyongyötört népe új tél küszöbére érkezett. Egy évvel ezelőtt pincékbe szorulva, németek és nyilasok terrorcselekményeitől rettegve, dideregve, a halálfélelemtől vacogó fogakkal, bombák robbanása között várta a felszabadulás mámorító perceit. Nem jó ezeket az órákat visszaidézni, nem jó ezeknek a hónapoknak az emlékeinél elidőzni, mert újra a rettegés, a kétségbeesés és halálfélelem költözik belénk, de kötelesség visszaidézni azért, hogy mai nyomorunk közepette megérezzük a különbséget a tavalyi és idei tél között. Szabad választás útján a nép akaratából összeült törvényhatósági bizottság foglal itt helyet, a demokrácia kiteljesedésének biztató fénykévéi világítanak egyre vakítóbban és a győztes demokratikus világhatalmak felelős tényezőinek garanciáját bírjuk arra, hogy szabad, független ország demokratikus fővárosa vagyunk és maradunk. Jogos az aggodalmunk, ha a közeledő tél nehézségeire gondolun k, de nem jogos az elkeseredésünk, mert már csak az élet fizikai lehetőségeit kell megteremtenünk, a lelkiek adva vannak. Ügy érzem, hogy mindnyájunk köszönetét tolmácsolom ezért a világ nagy demokratikus hatalmainak, elsősorban a felszabadító Szovjet birodalomnak. Ez alkalommal is kötelességem elmondani, abban, hogy a székesfőváros közönsége a felszabadulástól napjainkig nagyobb zökkenőktől mentesen élni tudott, hivatali elődeimnek, Csorba Jánosnak és Vas Zoltánnak elévülhetetlen érdemei vannak. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkét elődöm tagja a törvényhatósági bizottságnak, így tanácsaikat módomban lesz a jövőben is kikérni. Biztos vagyok benne, hogy két olyan férfiú, mint ők, nem zárkóznak el a tanácsadástól, ha arra szükségem lesz, hisz ők éppen olyan jól ismerik ennek a fővárosnak ügyes-bajos dolgait, katasztrofális nehézségeit, mint én, hiszen ők állottak a tetszhalott ágyánál, mikor ébredezni kezdett a szörnyű letargiából. Biztos vagyok benne, hogy a tisztelt közgyűlés hozzá fog járulni, hogy nevüket a főváros egy-egy szociális intézménye viselje, ha majd erre javaslatot teszek. Most, mikor átveszem a polgármesteri tisztet, el kell mondanom a valóságot, azért, hogy minden budapesti dolgozó tisztán lássa, hogyan állunk és ennek ismeretében az élettől, a fővárostól és a főváros vezetőségétől egyébként normális időkben jogosan követelhető igényeit ehhez a helyzethez, ebből a helyzetből adódó lehetőségekhez viszonyítsa. Néhány elszomorító adatot kell elmondanom. Megteszem ezt azért, mert rendületlenül bízom Budapest minden lakójának öntudatában, tisztánlátásában és érettségében. Hosszú időkön keresztül a vezetés a nép tudatos félrevezetésében, elkápráztatásában, a valóság ködfátyolba burkolásában látta a politikai irányvonalat. Hogy ez a politika hová vezetett, mindnyájunk előtt ismeretes. Én az őszinteségben, a valóság meztelen feltárásában látom a helyes utat még akkor is, ha ez a kicsinyhitűeket elrémíti és a gyengeszívüeket megijeszti. Két apokaliptikus méretű háború szörnyű pusztításából tanultuk meg, mindnyájunknak joga van ahhoz, hogy a valóságot megismerjük és önálló véleményt formáljunk. Ismeretes az a szomorú tény, hogy a csecsemőhalandóság a székesfővárosban soha ilyen méretű nem volt, mint ma. Július havában 100, egy éven aluli csecsemő közül 40 elpusztult. A terhes anyák a rossz táplálkozás következtében nem tudják kihordani gyermekeiket, a halva születés száma egyre fokozódik. Sötét perspektívát mutat a nemibetegségek számának szörnyű növekedése. Nemibeteggondozó intézeteink fejlesztése és fokozott működése sem tud gátat vetni a jövőt gyilkoló kór terjedésének. A helyzet félelmetességét fokozza, hogy a 60 éven felüliek, mint gyökeröktől megfosztott, kiszáradt növények, sorban kidőlnek a táplálkozás és gyógykezelés elégtelensége miatt. Félő, hogy vérhas, tífusz és egyéb fertőző betegség tizedeli meg amúgyis megritkult sorainkat. Kórházaink gyógyszer, kötszer, kórházi ágyfelszerelés híján szűkölködnek; gyógyszer- és kötszeriparunk nem tud eleget termelni és ha gyógyszerben, kötszerben sürgős segítséget nem kapunk, kórházainkat be kell zárnunk és betegeinket sorsukra kell hagynunk. Elmúlt a tavasz és a nyár anélkül, hogy a Székesfőváros legfontosabb közintézményei és áldozatkész dolgozói részére tüzelőanyagot lehetett volna tartalékolni. Kórházainkat a tüzelőhiány bezárással fenyegeti, iskoláinkat a holnapi nappal kénytelen voltam bezáratni. A fűtetlen hivatali helyiségekben a közigazgatás menete megbénul, a lakásokban kihűlnek a tűzhelyek, megáll az élet és lassankint a jeges puszták halálos némasága borul á városra. Még aggasztóbb a közélelmezési helyzet. Budapest a jólét városa volt mindeddig, de a halál ekéi felszántották a gazdag magyar ugart. Míg az elmúlt években a főváros minden lakója átlagban 21 kg zsírt fogyasztott, 1945-ben még egyáltalában nem tudtunk zsírt juttatni a dolgozóknak. Hatalmas raktáraink máskor a nyár végére tömve voltak gabonával, liszttel, burgonyával, hüvelyessel és az áldott magyar föld ezernyi terményével, most pedig az üres raktárak tört ahlakain besüvít a téli szél.