Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1945

7. 1945. december 14. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 173 - 174 - 175 - 176

1945 december 14-iki rendkívüli közgyűlés. 177. szám. 141 Nem lehetett elérni az elmúlt tavasszal és nyáron, hogy Budapest dolgozói számára akárcsak egyhetes készletet gyűjtsünk és tartalékoljunk. A kenyérfejadagokat, mint ismeretes, már 15 dekagrammra szállítottuk le, de még ennek a mennyiségnek az összegyűjtése is a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Máról-holnapra élünk. Nincs meg az a biztos jó érzésünk, hogy egy hónap múlva is tudjuk nyújtani azt a keveset, amit ma nyújtunk. A szénellátásban mutatkozó nehézségek miatt nagyüzemeink helyzete semmivel sem rózsásabb. Szigorú korlátozásokat kellett bevezetni az energiafogyasztás terén, hogy szénkészleteinket növelni tudjuk. Ez részben a közönség számára jelent sok nehézséget, részben a községi háztartás pénzügyi helyzetét rontja, mert igen komoly bevételi kiesést jelent. Például a BSzKRt legutóbbi egy havi bevétele 34 milliárd volt, a korlátozások bevezetése után 1 '7 milliárdra esett. Az elektromos áram végleges kimaradása beláthatatlan következménnyel járna és szükségszerűen kihatással lenne a vízszolgáltatásra is. Elkövettünk ugyan mindent, hogy a Vízművek nyersolajjal jobban tudják a vizet szolgáltatni, azonban nyersolajtartalékunk csekély, hosszú ideig tartó áramkiesés esetén a vízszolgáltatás nagyrészben megszűnne. A végleges áramkiesés sajno s—nem rémkép, hanem naponta küszöbünkön jelentkező valóság, mert ha Bánhida valamilyen okból kiesik, a kelenföldi erőműnek kell átvenni a teljes terhelést. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a Kelenföldi Erőműben annyi szenet tudunk tárolni, hogy az egész budapesti fogyasztást legalább egy héten keresztül biztosítani tudjuk. Mai készletünk azonban csak egy napi teljes tizemre elegendő. A gazdasági ellehetetlenülés folyamatának legáttekinthetőbb képe a pénzügyi helyzetben mutatkozik. Az infláció polipkarjai behatoltak a gazdasági élet minden ágazatába és gyökerében támadták meg gazdasági egyensúlyunkat. A főváros bevételei ma csak kis százalékban fedezik az állandó kiadásokat, arra pedig, hogy az újjáépítés költségeit saját erőnkből biztosítani tudjuk, semmi lehetőségnem mutatkozik. Hogy a bevételeink és kiadásaink között mutatkozó óriási különbséget valahogy ki tudjuk egyenlíteni, kénytelenek vagyunk állandóan a kormány támogatását kérni. Még csak egy mondatot kell hozzátennem, azt, hogy bár minden erőnket megfeszítjük, minden lehetőt és lehetetlent megpróbálunk, kizárólag saját erőinkkel ezt a végromlást tartósan feltartóztatni nem tudjuk. Kérő szóval fordulunk a vidék lakosságához, hogy terményének gyors és pontos beszolgáltatásával segítsen rajtunk. Könyörgő szóval az emberi szolidaritásra hivatkozva fordulok a világ minden nagy demokratikus hatalmához és minden népéhez segítségért. Hiszem és bízom abban, hogy a világ nem nézheti tétlenül, részvétlenül, hogy egy milliós város az éhhalállal küzdve egyedül vergődjön nyomorában. Mert az apokalipszis lovasai már kapunk előtt nyargalnak és sürgős segítség nélkül beláthatatlan nyomorúság vár ránk. Kötelességem volt ezt ilyen nyíltan, őszintén és talán keserűen megmondani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a város, mely egy hosszú háború végén a világ egyik legborzalmasabb téli városostromát mindenéből kifosztva, hősiesen végigélte, most, az ígéret kapujában térdre esik és összecsuklik. Megfogjuk mutatni az egész világnak, hogy bizalmára, segítségére érdemesek vagyunk, mert magunk is mindent megteszünk, hogy sorsunkon valahogy javítani tudjunk. Én, aki a törvényeknek feltétlen tisztelője vagyok, aki az erőszakosságot bármilyen formájában a legmerevebben elítélem és visszautasítom, a legdrákóibb eszközökhöz nyúlok, hogy Budapest dolgozóit az éhhaláltól, a pusztulástól megmenteni segítsem. Nem tűrhetjük, hogy akkor, amikor csecsemőink, gyermekeink és agg szüleink elpusztulnak az éhségtől és a hidegtől, amikor a munkásság fázva, dideregve emberfeletti önfegyelemmel dolgozik, lelkiismeretlen, aljas és gonosz feketézők szorult helyzetünket kihasználva, egy város romjainál süssék a maguk kövér pecsenyéjét. Tudom, hogy a t. közgyűlésnek minden egyes tagja, felfogásra és pártállásra való tekintet nélkül mellém áll akkor, amikor arról van szó, hogy az új magyar demokráciának legszörnyűbb ellenségét, a gazdasági élet rákfenéjét, megszilárdulásunk legfőbb akadályát, a feketéző zugkereskedelmet, a nyomor vámszedőit egyszersmindenkorra a legkönyörtelenebbül felszámoljuk. Hajlandó vagyok minden olyan intézkedést megtenni és a tisztelt közgyűlésnek módjában lesz rövid időn belül látni, hogy meg is teszem, mely alkalmas arra, hogy a dolgozóknak mindennapi betevő falatját biztosítsam. Ez annál inkább lehetséges lesz, mert a kormány is napokon belül radikális intézkedésekkel fogja munkánkat segíteni. Mindent abba fogunk hagyni, ami fényűzés, hogy kórházainkban tüzelő, a munkáskezekbe egy darab kenyér jusson, hogy a dolgozó háztartásában ne legyen sötétség és egy kis meleget adjon a tűzhely. Sajnálattal kell közölnöm, hogy az utóbbi hónapokban Budapest lakossága erős növekedésnek indult. Amennyire örvendetes lenne ez normális időkben, annyira veszedelmes mai leromlott viszonyaink között. Kérek mindenkit, akit a köz érdeke nem köt szorosan Budapesthez, költözzék vidékre. Az ellen pedig, hogy vidékről most emberek Budapestre költözzenek, tiltakoznom kell. Hogy minden bajunkban mégis tudtunk dolgozni és hogy ennek a városnak mégis tudunk valamit nyújtani, annak igazolására ezennel bejelentem, hogy a holnapi reggeltől kezdve Budapest székesfőváros közönségének 5 órán keresztül fog rendelkezésére állni a gáz és pedig sokkal jobb, sokkal magasabb fűtőértékű, mint az eddigi. A gázszolgáltatás megjavítását csak karácsonyra