Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1945

1. 1945. május 16. alakuló közgyűlés jegyzőkönyve - 1 - 2 - 3 - 4

1945 május 16-iki alakuló közgyűlés. 1—4. szám. 5 (A BSzKRt énekkara elénekeli a Himnuszt) !1. Tildy Zoltán nemzetgyűlési képviselő a következő szavakkal nyitja meg a közgyűlést: Tisztelt Közgyűlés! A legelső érzés most, amikor Budapest székesfőváros törvényhatósági felszabadult városunkban elsőízben összejöhet, azt hiszem, mindannyiunkban a hála érzése azért, hogy szabadok vagyunk, azért, hogy élhetünk, azért, hogy megkezdhetjük ennek az önkor­mányzatnak a szabad életét. Mindannyiunkban él a hála érzése a Vörös Hadsereg iránt, mely bennünket hősi harcokban felszabadított a szolgaságok jármából s él bennünk a hála az iránt a nagy szellem iránt is, aki ezt a Vörös Hadsereget diadalra vezette, Sztálin marsall iránt. Ebben az ünnepélyes órában kegyelettel emlékezzünk meg a Vörös Hadsereg hőseiről, akik meghaltak a mi szabadságunkért és az emberiség szabad életének lehetőségéért. Tisztelt Törvényhatósági Közgyűlés! Egész Magyarországon ez a város tudja leginkább, hogy mitől szabadultunk meg. Ez a város az elmúlt esztendőben a szenvedés és a rémület városa volt. Jól emlékszünk azokra a napokra, amelyeket ebben a városban át kellett élnünk, szenved­nünk és gyötrődnünk. Lehetetlen, hogy ezen az első alakuló közgyűlésen ne emlékezzünk meg Budapest főváros ama polgárairól, akik ez alatt az esztendők alatt elvesztették az életüket, akik nincsenek többé a város falai között, akik meghaltak, s akiket halálba üldözött az a szörnyű zsarnoki hatalom, amely egész Magyarországra tört akkor, amikor az ő drága életüket elvette mitőlünk. Tisztelt Törvényhatósági Közgyűlés! A vád és keserűség érzése él szívünkben, amikor minderre gondolunk és amidőn szétnézünk e gyönyörű város romjai felett, lehetetlen szaba­dulnunk akár a vád, akár a keserűség érzésétől. Mégsem szabad megállanunk! Ez a közgyűlés azért jött össze, hogy az életet hirdesse és munkálja a romok felett. Mérhe­tetlen az a feladat, amely erre a közgyűlésre és az egész városra hárult, de mérhetetlen a felelősség is, amelyet különösen nekünk, ennek a törvényhatóságnak hordoznunk kell az építésért és a jöven­dőért. Mérhetetlen ez a felelősség, amely alól senki közülünk ki nem vonhatja magát. Én itt, ebben a rövid megnyitó beszédemben csak egy dologra szeretném felhívni a figyelmet s figyelmeztetni a közgyűlés minden egyes tagját és minden egyes pártját, hogy itt ma Budapest dolgozó társa­dalma maradéktalanul képviselve van és elmondhatjuk, hogy ez az első szabad közgyűlése Budapest törvényhatóságának. Nem játszik és nem játszhatik többé velünk, ezzel a fővárossal a nagy politika, a klikk-érdek, amely annyi romlást hozott már ennek a városnak az életébe. Bennünket csak egy cél vezethet: önzetlenül szolgálni és önzetlenül dolgozni a város egyeteméért, az egész fővárosért és annak minden egyes polgáráért. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nemcsak önmagunkért dolgozunk, amikor a fővárost fel akarjuk építeni, amikor itt életet akarunk elindítani fizikai munkában, a szellemiekben egyaránt, hanem gondolnunk kell arra, hogy ennek a fővárosnak az élete egy az egész országéval. Én csak azt kérem, hogy a munka érdekében és a felelősség tudatában ennek a törvény­hatóságnak az életét hassa át a komoly, tiszta és benső harmónia. Ne részérdekeket keressünk, hanem a nagy közösség érdekeit. Ne vitázzunk azon, hogy mennyi a fizikai dolgozó és mennyi a szellemi munkás, mennyi a munkás és az úgynevezett polgár. Munkás és polgár között nem szabad különbséget tennünk, — ha meg is lehet különböztetni kategóriákat politikai és társadalmi érte­lemben—mi úgy tekintjük, hogy a munkás és polgár egyaránt Budapest polgára, mert mindannyian Budapest főváros polgárai vagyunk. Ez a tudat kell, hogy áthassa a mi jövendő egész munkánkat. !2. Elnök javaslatára a közgyűlés a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Ferri Sándor és dr. Gulácsy György törvényhatósági bizottsági tagokat küldi ki. - !3. Elnök javaslatára a közgyűlés határozatként kimondja, hogy a törvényhatósági bizottság közgyűlésének elnöke : Szakasits Árpád ; alelnökei: dr. Cseh-Szombathy László és Rajk László ; két jegyzője pedig: Borbély Mihály és Tábori János bizottsági tagok. (Az elnöki széket Szakasits Árpád foglalja el.) !4. Szakasits Árpád elnök a következő beszédet intézi a közgyűléshez: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Ügy érzem, hogy ebben a pillanatban a távollevőket illeti a szó. Azokat, akik még nem és azokat, akik már soha többé nem lehetnek jelen a főváros közgyűlésén. Az elhurcoltakat visszavárjuk és reméljük, hogy nemsokára viszontlátjuk Peyer Károlyt, Miliők Sándort és Györki Imrét, akik a főváros közgyűlésének tagjai voltak. Visszavárjuk őket szeretettel.

Next

/
Thumbnails
Contents