Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1945

1. 1945. május 16. alakuló közgyűlés jegyzőkönyve - 1 - 2 - 3 - 4

6 1945 május 16-iki alakuló közgyűlés. 4. szám. Azoknak pedig, akiket a történelem legbecstelenebb pribékjei megöltek, megkínoztak és elpusztultak, örök emléket állítunk szívünkben e rombadöntött, de reméljük hamarosan újraépülő városházán, az autonómia fellegvárában. De emléket állítottak magunknak ők is ennek a városnak szentelt önzetlen, áldozatkész munkájukkal és ez az emlék a legmaradandóbb. Lebegje körül ezt az emléket mindig a mi hálás szeretetünk. E gyászos akkord után pedig az ujjongás örömteli hangja zengje át ezt a közgyűlési termet: -béke van! Ezt a mi mostani csaknem két hónappal elhalasztott közgyűlésünket már a béke napja hinti be vidám sugaraival. A felszabadult ország szabad fővárosának első igazán szabad közgyűléséről küldjük hálatelt üdvözletünket Sztálin marsallnak, a Vörös Hadseregek lángeszű vezérének és a nagy orosz népnek. Ésküldjük köszönetünket Angliának és Amerikának, Churchillnek és Trumannak és mindazoknak a népeknek, amelyek segítettek megszabadítani Európát és hazánkat is a tébolyult hóhérok szörnyű terroruralmától. Hála és dicsőség nekik. És most, tisztelt Közgyűlés, hadd búcsúzzam el a főváros közönsége nevében Csorba Jánostól, a romváros polgármesterétől, akit a kormány magas bírói székbe emelt és aki ma benyújtotta lemondását. A romok városában lett ő polgármester. Még az ágyuk dörögtek, aknák robbantak, bombák sziszegtek, amikor elfoglalta helyét a polgármesteri székben és az iszonyat járt a szennybemerült romok között s a döghalál árnyékában feküdt ájultan és tehetetlenül ez a szerencsétlen város. Ennek négy hónapja. És hihette-e akárki is, hogy ilyen gyorsan talpra áll ez a város? Mert talpra állott. Életereje visszatért, utcái tiszták, az összezúzott síneken szalad a villamos és esténként egyre több ablakból árad ki a villanyfény és egyre több ívlámpa gyullad fel az utcán. Él, lélegzik ez az összetört város és már kibontakoztak erői, hogy véghezvigyék az újjászületés csodáját. Csorba János neve ettől a négy hónaptól, a felemelkedés, a megtisztulás, azerőrekapás, a lendület és az emberfeletti erőfeszítés eme négy hónapjától nem választható el. Önmagunkat tiszteljük meg vele, ha az egész város nevében őszinte és szeretetteljes köszönetet mondunk Csorba János polgármesternek önzetlen és nagyszerű újjáteremtő munkájáért és együtt kiáltjuk Budapest népével: Éljen sokáig Csorba János! Hűséges munkatársának, Jámbor Alajos alpolgármesternek szintén kijár a része a köszönetből, mert ő is nagy és szép munkát végzett. De tőle nem búcsúzunk. Ő a városé marad, szerencsére a miénk marad továbbra is. Más poszton bár, de ugyanazért a közösségért fog dolgozni és ugyanolyan áldozatkészen, önzetlenül és buzgón mint tette volt az alpolgármesteri őrhelyén. Bizalomteljes szeretetünk kíséri- el őt új posztjára. És ha már a köszönetnél tartunk, engedjék meg, hogy úgy a magam, mint elnöktársaim nevében hálásan megköszönjem a megtisztelő bizalmat, amellyel megajándékoztak bennünket. Ezen a helyen is őrzői kívánunk lenni azoknak a nagy eszményeknek, amelyek eltöltik és kell is, hogy eltöltsék ennek a tiszteletreméltó testületnek minden tagját. Mik ezek az eszmények? A népi önkormányzat, az emberi szabadság és a munka demokráciája. Az önkormányzat gondolata nem idegen a magyar történelmi tradiciókban. Sok s nem egyszer véres küzdelem folyt ezért a gondolatért. Négyszáz éven át a nemzeti ellenállás egyik legerősebb, legélesebb és leghatásosabb fegyvere volt. Nagy magyar gondolkodók történelmi méretű államférfiak állottak ki e gondolatért s helyezték ezt a magyar törekvések központjába. A magyar államférfiak egyik legnagyobbika, Kossuth Lajos híressé vált alkotmánytervezetében az önkormányzati gondolatot a magyar államiság alapjául szánta s erre a gondolatra építette fel a magyar demokrácia eszményi épületét. A főváros közgyűlése a most elmúlt kárhozatos hónapok kivételével mindig őrzője volt történelmünk egyik legküzdelmesebb hagyomámányának, a helyi igazgatás önkormányzatának. Ismétlem tehát, a magyarság évszázados politikai és társadalmi küzdelmeitől soha nem volt idegen az önkormányzat eszménye. Más kérdés, hogy ezekben a küzdelmekben milyen szerepe volt, milyen szerepe lehetett a népnek. Más kérdés, hogy az alkotmány sáncain kívül hagyott nép lelkesedése és tettereje nem fűthette ezeket az autonómiákat, mert ezek a tömegek nemcsak az alkotmány sáneain maradtak kívül, hanem úgyszólván az emberi lét határain túlra vetették őket. Kitagadottak voltak, szerephez nem jutottak, a mindenkori nemzetből kirekesztették őket, szerepet nem adtak nekik, politikailag deklasszáltak voltak. A nagy magyar tragédiának végzetes oka nem utolsó sorban éppen ebben rejlik. Mi mégis tisztelettel gondolunk az önkormányzat szabadságáért és minél szélesebb jogköréért folytatott évszázados küzdelmekre. Mélységes tisztelettel és hálával gondolunk azokra a férfiakra, akikben megérlelődött az a gondolat — és e gondolatért bátor küzdelemre készen állottak — hogy az önkormányzatért folytatott harcok nem lehetnek sikeresek mindaddig, amíg a nép legszélesebb rétegeit nem emelik fel a szolgaság elesettségéből és nem adják kezükbe a küzdelem fegyvereit. Ezek a férfiak ismerték fel valójában legigazabban az önkormányzat lényegét, amely nem lehet osztályokra korlátozott, hanem az egész népé kell lennie.