Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1945

5. 1945. november 28. alakuló közgyűlés jegyzőkönyve - 136

1945 november 28-lkl alakuló közgyűlés. 135—136. szám. 4H A nemzeti összefogás, melynek pártom, a Magyar Kommunista Párt szilárd híve, még az adott nehéz viszonyok között is a nemzeti összefogás további elmélyítését és megszilárdítását tartjuk fofeladatunknak, azét a nemzeti összefogásét, amely az egész ország számára létkérdés, amely itt a Városházán is a legcélravezetőbb, a legeredményesebb út, amelyen járnunk kell. A nemzeti összefogás szellemében együtt akarunk dolgozni valamennyi demokratikus párttal. Különösképen ki kell emelnünk a testvérpártunkat, a Szociáldemokrata Pártot, amellyel ezt a választási küzdelmet együtt vívtuk meg, melynek eredményeképen ez a törvényhatósági bizottság létrejött. Ebben a szellemben dolgozva a Magyar Kommunista Párt előre megmondhatja azt, hogy az eddigieknek megfelelően a Magyar Kommunista Párt elől fog járni ott, ahol kezdeményezésre, áldozatkészségre, önálló munkára, odaadó, szívós, lankadatlan munkára lesz szükség. Eddig is maga mellett tudhatta Budapest dolgozó népe a Magyar Kommunista Pártot és ez így lesz a jövőben is. A Magyar Kommunista Párt küzdeni tudására számíthat minden becsületes demokrata, aki a nemzeti összefogást úgy értelmezi, hogy az népünk nagy sorsdöntő kérdéseit akarja megoldani. Az eddigi tapasztalatok döntő része lesz az, hogy építésről, alkotásról, előrehaladásról csak ott lehet beszélni, ahol az építőmunka párosul a reakció elleni szívós, könyörtelen harccal. És a mi — Vas elvtársam szavaihoz kapcsolódva hangsúlyozni kívánom — legfőbb feladatunknak tartjuk azt a Városháza életében is éppen úgy, mint az ország életében, hogy az eddig elért demokratikus vívmányokat továbbfejlesszük és erősítsük és a reakció lesipuskásai tisztában lehetnek azzal, hogy ahol a reakció kísérletezik, mindenütt szembe fogja magát találni a Kommunista Párt erélyes, könyörtelen harcával. Meg vagyunk győződve arról, hogy összefogással, becsületes közös munkával a bajokon segíteni tudunk, ha párosítjuk építőmunkánkat a reakció elleni harccal és ha szem előtt tartjuk azt, hogy Budapest szebb csak úgy lehet, ha ténylegesen a dolgozó népnek, a dolgozó embereknek a városa lesz. Nem akarunk oda jutni, ahol az elmúlt világ alatt voltunk, hogy Budapestet egy néhány fényes utca, néhány fényes kirakat jelentette az egész világ számára és a háttérben ott volt a nyomortanyák tíz- és százezernyi embere és sajnos, azt kell mondani, hogy már ma, a demokrácia idején is vannak olyan felháborító jelenségek, amelyek joggal hívják ki az embertelenül nélkülöző és dolgozó szegény emberek felháborodását, akik éheznek és nyomorognak, ugyanakkor a város arcát elcsúfítják azok a könnyen élők, dolog nélkül élők százai és ezrei, akik a nép általános elszegényedését és nyomorát is fel tudták a saját gazdagodásukra használni. Ebben a teremben együttmunkálkodva bizonyára el fogjuk érni azt a célt,amely—hisszük — valamennyiünknek, minden becsületes demokratának közös célja, hogy Budapest az ország fővárosa, a dolgozó nép városa legyen és ebben a városban megszüntessünk minden létezési lehetőséget az elmúlt világ urai és szolgái számára. Hazánk fővárosának vezetőnek kell lennie abban az értelemben is, hogy a fiatal magyar demokrácia előtt a demokratikus haladás tekintetében is élen járó legyen és — ahogyan Vas elvtársam mondotta — a demokráciának bevehetetlen vára és fellegvára legyen. Végül pedig javasolom a közgyűlésnek, hogy Budapest első munkáspárti polgármesterének, Vas Zoltánnak, munkájáért köszönetet mondjunk és a felmentést megadjuk. !136. Miliők Sándor bizottsági tag a Szociáldemokrata Párt részéről mond beszédet: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Most, hogy ebben a teremben, a sors különös kegyelméből, megadatott nekem, hogy több, mint 18 hónap után ismét szólhassak, nem tudom ezt meghatottság nélkül tenni. Ügy megrohantak az emlékek, hogy nekem, aki 20 éven keresztül szerepeltem ebben a teremben, megszoktam ennek levegőjét — a szívem a*torkomban dobog. Legutoljára 21-en voltunk itt, ezekben a padokban. 21-en álltuk a sarat és álltuk egy átkozott reakciónak, egy sötét reakciónak minden gonoszságát, minden gonosz támadását és minden aljas vádját. Voltunk mi ebben a teremben mindenek, csak becsületes emberek nem. Hazaárulók voltunk, becstelenek, hazátlan bitangok, csak egyet nem voltak hajlandók nekünk megadni, hogy tisztességes magyar szív, tisztességes, becsületes jószándék vezet bennünket abban az irányban, hogy ennek az országnak ezt a gyönyörű fővárosát fejlesszük, naggyá tegyük és hogy ennek a fővárosnak megadjuk az európai színvonalat, amelyet meg tudott adni a kis Ausztriának a vörös Bécs. , Mélyen tisztelt Közgyűlés! 21-en voltunk és ebből a régi gárdából hiányoznak 10-en. Gál Benő elvtársam, akit Mauthausenben halálra éheztettek; KnurrPálné és Koltói Anna,a két derék harcos, a két proletárasszony, akik a gyárakból jöttek ide és harcoltak az asszonytestvéreikért; Szepessy Albert, a debreceni hajdu-ivadék, a maga szép fehér fejével és jóízű beszédével; Deutsch Jenő, a kereskedelmi alkalmazottak titkára, aki képviselte itt a kereskedelmi alkalmazottak érdekeit. Ezekről már tudjuk, hogy meghaltak. És az ismeretlen sorsú Gyürey Rudolf, a maga csendes, kedves modorával; Lévai Sándor a maga kedves, derült mosolyával, nem lehetett olyan rossz, nem lehetett olyan szörnyű a testi állapota, hogy ez a kedves Lévai ne cikkázott volna a közgyűlési teremben és ne intézett volna el legalább 30—40 ügyet egy-egy este. És Berkes Jenő, a mi kedves orvosbarátunk, aki harcolt a szegény betegekért, aki akkor is, amikor a szemébe vágták, hogy