Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1944

8. 1944. június 14. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 231

6 számára a belső front sok nagy és kis kérdése, amelyek kevesebb szót, de annál több résenállást, gyors elhatározást és cselekvést kivannak meg. Azzal a szent fogadalommal, hogy ezekben a vészterhes időkben a főváros egész tisztviselői karával együtt nemcsak vezetője és parancsolója, hanem segítője, együttérző testvére is kívánok lenni minden magyar testvéremnek, minden fővárosi polgártársamnak, a paragrafusoknak nem a betűjét, de a betűkön át a keresztény erkölcs uralmát, a magyar élet céljait kívánom szolgálni, törhetetlen hittel a boldogabb és szebb magyar jövendőben és köszönöm meg ismételten az igen tisztelt közgyűlés bizalmát. Mindig szemünk előtt tartva a szent magyar célokat, hűséggel, becsületben, helytállva minden vész közben, egyet akarva, egyért dolgozva, el fogjuk nyerni a hűség, a küzdelem, a kitartás jutalmát: magyar fajunk, európai, keresztény kultúránk győzelmét és boldogabb jövőnket. Adja meg a Mindenható ezt mielőbb számunkra. (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés és nagy taps.) !231. Elnök bejelenti, hogy a belügyminiszter kíván szólni. Vitéz Jaross Andor m. kir. belügyminiszter a következő beszédet intézi a közgyűléshez : Tisztelt Közgyűlés! Engedtessék meg nekem, hogy elsősorban megköszönjem és viszonozzam bajtársi lélekkel azokat az üdvözlő szavakat, amelyeket a főpolgármester úr intézett hozzám. Ugyanakkor megköszönöm azokat a szavakat is, amelyeket az új polgármester úr székfoglaló beszédében volt szíves hozzám intézni. Meghallgattuk az ő programmadó megnyilatkozását, mely méltó volt a mai időkhöz. Szavai nem engedtek részünkre hosszú időn át való meditálást, amelyek röviden kell, hogy össze tudják foglalni a kor tennivalóit és amelyek egyetlen pillantással átfogják mai napjaink horizontját. Tisztelt Közgyűlés! Azokhoz, amiket ő mondott, csak kevés a hozzátenni valóm. Általában véve magvas mondataiban megemlékezett mindazokról, miknek ma be kell tölteniök lelkületünket, illetve amelyek kell, hogy a jövő felé céltmutatóan befolyásolják gondolatainkat. Mégis, ha ma eljöttem ide a székesfőváros közgyűlési termébe, hogy alkalmat találjak arra, hogy akkor, amikor a polgármesteri széket Doroghi Farkas Ákos foglalja el, ezzel önmagam is dokumentálni akartam azt, hogy ezt a pillanatot rendszerváltozásnak fogom fel. Rendszerváltozásnak a székesfőváros vezetésében, a székesfőváros politikai és közigazgatási életében és az egész székesfőváros szellemi életében. Tisztelt Közgyűlés! A polgármester úr egy mondattal megemlékezett arról a történelmi jelenetről, amely 25 évvel ezelőtt, egy ködös novemberi napon játszódott le, ott valahol a Gellért-szálloda tájékán, amikor belovagolt a Fővezér Budapestre és az üdvözlő beszédre adott válaszában megfeddte ezt a várost és az ő beszédéből akkor, aki akart, korszakos programmot kellett, hogy kiolvasson. Felmerül a kérdés, hogyha most visszapillantunk erre az eltelt 25 évre, vájjon megértette-e a székesfőváros a vezéri szót, vájjon megragadott-e minden alkalmat arra, hogy ez a Budapest, amely földrajzilag az ország szívét kellene és kell, hogy jelentse, ez alatt a 25 esztendő alatt a szó teljes értelmében valóban az ország szívévé vált-e? Vájjon revideálta-e önmagát ez a főváros? Vájjon megértette-e, átvette-e és a megvalósulás stádiumába segítette-e azokat a hatalmas, nagy feszítőerőt jelentő gondolatokat, amelyeket Wolff Károly vetített a székesfőváros közönsége elé. Vájjon ez a székesfőváros, amely ma olyan gyönyörű, hogy minden magyar ember szíve büszkeséggel telik meg, ha lenéz rája, akár a Gellért-hegyről, akár Buda bármelyik magasabb pontjáról, le a Duna völgyére, a városra, ahol egyrészt pompáznak a barokk, a neobarokk, a szecessziós, a modern, ahypermodern paloták, másrészről, amint a perifériák felé fut el a szem, lassankint kisebbek lesznek a házak, szerényebbek lesznek az épületek, a hajlékok, vájjon megtalálta-e ez a székesfőváros és ennek szelleme teljes mértékben azt a módot, hogy harmóniát tud teremteni a barokktól egészen a kis munkásházakig. Vájjon megteremtette-e az átjáró hidat, amely átjáró híd kell, hogy keresztülszelje ezeket a palotákat, körutakat, aszfaltos járdákat le egészen a munkástanyákig. Ha most erre a kérdésre választ akarnék adni, mégpedig egészen őszintén, akkor kétségtelenül azt a választ kellene adnom, hogy ezt a feladatot a székesfőváros nem teljesítette, nem teljesítette, mert talán már nem tudta teljesíteni! Egyidejűleg meg kell e állapítanom, hogy annyi volt a zavaró momentum, hogy megfontolás tárgyává