Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1942

7. 1942. szeptember 4. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 311

1942 szeptember 4-iki rendkívüli közgyűlés. 310—311. szám. 443 hoznak. Egy elszálló hősi lélek üzenetét, hogy ne bénítsa meg karjainkat a gyász szomorúsága, hanem álljunk erősen és megingathatatlanul a vártán. Dolgozzunk az új magyar ezredévért. Ez az örökség, ez a kötelességünk. Csak olyan nemzet előtt nyílik meg az élet kapuja, amely elég bátor és elég gazdag, hogy áldozatot tudjon hozni nemzeti küldöttségéért. Ezekre a sírokra épül a magyar jövő, ezek a hősök vigyáznak az árva országra. A mi nemzedékünknek megadatott, hogy méltó áldozatot hozhasson történelmi jövendőjéért. A múlt világháborúban több, mint hatszázezer magyar hősi halott tömegsírjaival hintettük tele az északi pusztákat a sziklás fensíkokat és Európa sok-sok harcterét. Most, a mi drága hősi halottunk is bevonult az örök regimentbe, hogy bátorítson valamennyi helyett és meggyújtsa szívünkben a hit és a győzelem lángjait. Hisszük, hogy az ő vérükből sarjadnak az igazabb magyar jövő büszke hajtásai. A kifürkészhetetlen isteni Gondviselés azonban ugyanakkor, amikor még be sem hegedt a szülők szívén ütött kegyetlen seb, újabb nagy megpróbáltatással sújtotta a Főméltóságú Kormányzó Urat és családját, vejének, ifj. gróf Károlyi Gyulának tragikus halálával. Ez az újabb repülőhalál egy kiváló és szép reményekre jogosító ifjút ragadott el a magyar életből. Amikor ennyi és ilyen súlyos csapás sebzi meg szeretett Főméltóságú Urunk szívét, felrémlik előttünk újra minden idők egyik legfényesebb tengerész hőstette. Látjuk a Novarát, a parancsnoki hídon Horthy Miklóst látjuk, a rettenthetetlen tengerészt, aki túlerővel szemben harcol, hajóját találatok érik, ő maga súlyosan megsebesül és ott marad a legnagyobb vész idején is, tovább irányítja a harcot sebesülten, az ellenséges tűzben és diadalra viszi a magyar lobogót. Kérjük az Úristent, mélyen tisztelt Uraim, hogy adjon erőt Novara hősének, aki újra súlyos lelki sebesülésekkel ott áll a kormánynál, a mérhetetlen csapások elviseléséhez. Egy nemzet osztozik Főméltóságú Urunk gyászában. Az ő bánata a mi bánatunk és ezekben a súlyos órákban azért könyörgünk a Mindenhatóhoz, hogy újból erősítse meg Főméltóságú Urunkat és a csapások ellenére is vezessen bennünket tovább, vezesse tovább ezt a nemzetet, álljon a parancsnoki hídon a mi egyetlen és igazi Vezérünk, Őfőméltósága, vitéz nagybányai Horthy Miklós. Eljön az idő, amikor a kenderesi sír kivirágzik. Eljön az idő, amikor a mi felejthetetlen ifjú hősünk, nagybányai vitéz Horthy István ércszobra körül mélyen meg fog hajolni minden igaz magyar. Álmodj velünk vitéz Horthy István. Álmod felett egy nemzet őrködik. Emlékezeted évszázadokra világító lánggal ég a magyar géniusz égig érő örök fényeiben. !311. A főpolgármester után Szendy Károly polgármester intéz emlékbeszédet a közgyűléshez: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Szent István napján kegyeletes ünnepre gyűlt egybe az ország, hogy a múlt hagyományaihoz híveri megünnepelje országalapitó első királyunk emlékét. A Vár ősi íalai között a kora reggeli órákban ragyogó verőfényes napsütésben megindult az ország apraja-nagyja, a magyar falvak díszruhás népe, a vidéki városok Budára zarándokolt egyszerű polgára, fővárosunk lakossága, hogy a harangok ünnepi zúgása közben tiszteletét lerója a Szent Jobb előtt. Végig az úton, amerre a szent ereklye útját vette, az emberek ezrei és ezrei álltak sorfalat, úgy látszott, mintha ebben az évben a nemzet különösképen és különös lelkesedéssel kívánná Szent István ünnepét megülni. Az áhítatos ünnepi hangulatot egy váratlanul lecsapó, a lelket kegyetlenül megrázó hír hasította szét: vitéz nagybányai Horthy István repülőfőhadnagy, Magyarország kormányzóhelyettese, a keleti harctéren kötelességének hű teljesítése közben hősi halált halt. E lelkekbe markoló hír mély gyászba döntötte az egész nemzetet. E sötét, borús történelmi napon, élete virágjában, meghalt az a férfiú, aki záloga volt nemzeti életünk alkotmányos továbbfejlődésének és akibe méltán helyezte a nemzet jövő fejlődésének és boldogulásának reményét. Horthy István az élet embere volt. Gyakorlati volt nevelése és hajlamait követve a mérnöki pályát választotta élethivatásul. De nem elégedett meg azzal, amit egyetemi tanulmányai közben tanult, hanem szakismereteinek gazdag tárházát folyton újabb és újabb ismeretekkel gyarapította.