Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1941

7. 1941. szeptember 24. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 355

HHMzeptember 24-iki rendkívüli díszközgyűlés. 355. szám. birodalmi gondolat új hite és Széchenyi István reformpolitikájában feltámad mindaz, ami magyar történelmi hivatás volt. A nagy reformátor lánglelke hatalmával, aszó és az írás eszközeivel azért ébresztette nemzeti öntudatra a magyarságot, hogy pótolja a százados mulasztásokat és felépítse a nemzeti állam kulturális alapjait, gazdasági intézményeit. Széchenyi István reformpolitikájának gyakorlati célja a nemzeti állam volt. Ez a gondolat állott eszmevilága középpontjában, minden reform tervével ezt a lehetőséget igyekezett megteremteni. Mikor a művelt nemzetek példájára hivatkozott és a korszerű haladást hirdette, az Árpádok népét, Mátyás király országát akarta feltámasztani. A kivételes államférfiak közül való volt, akik az eszményt és a gyakorlati célt, a prófétát és a politikust egyesítik önmagukban. Széchenyi apostoli hitét, határtalan hazaszeretetét a híres magyar józanság jellemzi. Eszményi célt szolgált, de mindig a lehetőséggel' számolt, reálpolitikus volt. Iratainak, vívódásainak legmegrendítőbb részei azok, amikor aggódva látja, hogy a politika vívói, a magyar nép vezérei nem a pellérozott ész, hanem a szív, a hangulat emberei, akik nem a nép javát szolgáló célszerű irányban, hanem a népnek hízelgő és a nép fantáziáját izgató, de elérhetetlen célok felé, ingoványba, szakadékba viszik az országot. Hirdetik, hogy csak a kitartó munkával, körültekintő irányítással, a multat megbecsülő, de korszerű haladással, higgadt, tapasztalt, erélyes vezérekkei juthat a magyar nép abba az európai helyzetbe, amelyet egyébként tehetsége, rátermettsége révén méltán megérdemel. Megállapítása szerint az erők túlbecsülése, mások lekicsinylése szörnyű csalódásokhoz, biztos katasztrófákhoz vezet. Ezek az alapvető megállapításai magyarázzák meg állásfoglalását a forradalmi napokban. Nem helyeselte az érzelmi politikát, a sérelmi harcokat, s így szembekerült a rajongók hitével. Az ember mindent kockára tehet — mondja — csak a Hazát nem. Ez a szent meggyőződés hevítette lelkét, mikor Kossuth merész irányával szemben a fokozatos fejlődés, a megfontolt politika elveit hirdette. Az idők igazolják hazafias aggodalmát és bölcsességét, de az idők szentesítették reformeszméit is. A világosi katasztrófa után a magyarságnak arra az útra kellett lépnie, amit Széchenyi jelölt ki számára halhatatlan műveiben. Csak a kultúrmunka, az építés és alkotás biztosíthatta helyét a katasztrófa után a népek versenyében. Széchenyi szelleme akkor érvényesült teljes nagyságában, mikor már elfödte őt a cenki sírbolt, amikor elmultak a szenvedélyes személyi harcok, a tragikus idő és a magyarság a kiegyezéssel az országépítő, józan munkához fogott. Akkor nemzeti jelszó lett a híres mondatából: ^Magyarország nem volt, hanem lesz« és valóban, a Kárpátok medencéjében új élet, új ország támadt. Széchenyi István nyitott szemmel járt a külföldön és világosan látta a haladó életet. Minden üdvös eszmét, hasznos gondolatot beolvasztott nemzeti politikájába. Az idegen népek alkotásaira és intézményeire, mint követendő példákra mutatott, de azok gondolatát a magyar élet szükségleteihez, a magyar jellem igényeihez alkalmazta. Nem másolt idegen gondolatokat, hanem a külföldi minták ösztönzése alatt eredeti magyar reformpolitikát alkotott. Mindenekelőtt áll előttem hűség a fajtámhoz — mondotta — és ez volt a vezérlő csillaga politikai gondolkozásának is. Jelleme, a magyarság tükörképe és gondolkodása is annak faji sajátságait mutatja, ennek reprezentánsa volt a politikájában is. Széchenyi István a Hitelban ezt írja : »A fajiság az emberi lény ereibe a lelke legbensőbb rejtekébe szőtt tulajdon.« A magyar fővárosnak a nemzet háláján és kegyeletén kívül külön oka van arra, hogy Széchenyi István születésének százötvenedik évfordulóját hittel és lelkesedéssel ünnepelje. Ma már egy évszázad távlatából tekintünk vissza reá és csodálattal nézzük a jövőbelátó nagy budapesti polgár elgondolásait és alkotásait. Az idők egyenesen életbe hívják őt. Budapest székesfőváros a sokszoros kapcsolatok hálát parancsoló kötelékével ott áll azok között, akik a legtöbbet köszönhetnek neki s másoknál melegebb ragaszkodással hajtják meg emléke előtt fejüket. Amint városunk nevét, a»Budapest« nevet ö teremtette meg és használta először tudatosan és visszatérően, úgy a fogalomnak is ő volt a megalkotója, ő mondotta ki és tűzte céljául, hogy a kettős városnak igazi, a tényeken épülő fővárosnak, az ország szivének kell lennie. Ez a gondolat az ő visszatérő szólama volt. 0 mondotta : »Középpont nélkül semmi nevezetes sikerrel nem fogunk dicsekedhetni, az semmi egyéb nem lehet, mint a hon közepe, a két testvérváros, Buda-Pest«.