Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1941
7. 1941. szeptember 24. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 355
348 1941 szeptember 24-iki rendkívüli díszközgyűlé s. 355. szájn. Mikor 1821-ben, még közpályájának megkezdése előtt, legelőször veti fel egy állóhíd építésének gondolatát, s egyévi jövedelmét is hajlandó volna erre a célra lekötni, azt mondja, hogy »ámbár Pesten valószínűleg sohasem fogok lakni«. Pár esztendő múlva mégis letelepszik itt, hogy azután egész életét Pesten és elsősorban Pestnek élje. Halálakor a nemzet gyászát tolmácsoló szónok, Jókai Mór felkiált: Mi Széchenyi nevének legnagyobb emléke? Pest! Kinek van legtöbb oka mélyen gyászolni Széchenyi halálát? Pestnek! Az ország két felét összekötő út diadalmas jelképe a Lánchíd, mely két város helyi forgalmának lebonyolításán felül kapott jelentőséget egész külső képével, nagyszabású megalkotásával. Fáradtságos esztendők telnek el, míg sikerült a Lánchíd gondolatát általánosan elfogadtatni s a Lánchíd építésének alapgondolata s főfeltétele, a mindenki — nem nemes és nemes — által fizetendő hídvám egy egész hatalmas korszellemváltozás előhírnöke, megjelenítője. Egy szavával megveti a Pesten létesítendő Magyar Tudományos Akadémia alapjait. A tűzkár elleni biztosító egyesületet még a távolból tervezi Pestnek, de a kaszinóval már Pozsonyból sietősen átjön Pestre és ugyanakkor honosítja itt meg a lóversenyeket. Maga szegezi le ennek a két alapításának rendeltetését. Ezeket az eszközöket is alkalmasoknak találja arra, hogy honfitársait idecsalogassa, egy helyre összegyűjtse és őket egymással és a művelt idegenekkel megismertesse. Az ő főcélja, hogy a haza erői összpontosuljanak és ez hol történhetnék másutt, mint a tényleges középpontban, amelynek Budapestet szánta és erőteljesen felemelte. Akadémia, kaszinó, helyesebben társulás és közösségi élet, lóverseny és lónemesítés, állandó híd, hatalmas állomások, mindegyik elegendő cél, hogy betöltsön egy életet és Széchenyinél ezek mind csak töredékei egy tettekkel, alkotásokkal, eredményekkel teli pályának. Ha csak gyorsan lepergetjük szemünk előtt ezeket, megdöbbenéssel figyelünk fel reá, nagyságára, s tetterejének dús áradására. Az országgyűlés áthelyezése Pestre, labdaház, a magyar játékszín pesti, végleges otthona, a pesti kikötő létesítése, az óbudai hajógyár, a pesti hengermalom felállítása, a nagy árvíz után Pest város általános feltöltése, a dunai partok szabályozása, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Politechnikum életrehívása, a pesti hajózható csatorna, a nemzet nagyjainak hamvait magábafogadó nemzeti temető, a pesti gázvilágítás gondolata, a Pest—váci vasútvonal, a budai alagút nagyszabású eszméje, a Pest—szolnoki vasút, a magyar közlekedésügy rendszerbe foglalása Budapesttel, mint középponttal, a városrendezés egybefoglalása, nyaralótelepek a város környékén, a pesti vízvezeték gondolatának sürgetése, mint 'minden továbbépítés alapja, a székesfőváros felmérése, a Szervita-kert megnyitása, száz év után épen ma újra időszerűvé vált eszme az óbudai sziget közparkká alakítása, a pestkörnyéki dunapartok lakottá tétele, a Balaton bekapcsolása a pestiek kirándulóhelyei közé. Megszédítő áradata a gondolatoknak, tetteknek, az időbeli sorrend adta véletlen egymásutánban, pedig ezek csak Budapesttel kapcsolatosak. Sok pillanatnyi eszme rendszertelea egymásutánjának látszik minden első tekintetre, de amint szemünk biztosabban kezd látni a múltban, rendeződnek és valami nagy eszme körül csoportosulnak Budapest a világváros külső képében, lelkületébén, jövőjében, életerős szíve egy messze útra hivatott országnak, középpontja a forgalomnak, a gazdaságnak, az iparnak, a szellemi életnek. Széchenyi mondja : »A természettől kijelölt Buda és Pest a haza szíve. Legyen az rendben és dobogjon teljes életerővel, majd kilöveli a haza minden ereibe az élesztő vért«. A magyar nagyhatalom lehetősége kiesett a történelemből Mohácsnál, de Széchenyi a magyar nagyváros reménye és megvalósítása révén akarta az erős magyar állam százados álmát megvalósítani. A könyörtelen népharc idején a nyugati népek fejlődésével jelentkező feladatokra, városok és kulturális intézmények szervezetére gondolni sem lehetett. Az ősi magyar közporit, Buda másfél századig török rabságban szenvedett és a végén Mátyás király fényes székhelyének csak romjait szerezték vissza a felszabadító hadak. A kor nagy magyarja, Zrínyi Miklós a költő, hősi reményei és gyötrő kétségei között Buda felszabadításától várta a magyar sorsfordulatot. Buda újra magyar lett, de azért sokáig késett a magyar kultúrközpont megteremtése. Széchenyi István lelkében ébred öntudatra az a gondolat is, hogy a magyar székhely, az országos kultúrközpont megteremtésével váh'k majd valóra a teljes magyar élet. Az ősi nagyok lázas érzésével állott meg a mai Lánchíd helyén, felvetette és diadalra vitte a híd gondolatát. A kor történetírója szerint a Lánchíd alapkövével Budapest
