Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1941

7. 1941. szeptember 24. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 355

346 1941 szeptember 24-iki rendkívüli díszközgyűlés^ 354—355._sgam

1 tudatából fakadó úri gondolkozásmód. A biztos kéz, a leggyorsabban áttekintő éles szem. Mindenesetre átütőbben sikerült útmutató tanácsot adnia és cselekednie akkor, amikor már bizonyságát szolgáltatta ország-világ szine előtt, hogy nem kényelemféltő rettegésből szereti a békét, a fokozatos fejlődést és a népek zavartalan boldogságát, hanem lélekemelő ősereje teljes virágjában és tökéletes tudatában. Széchenyit a népek csatájának a XIX. századbeli hadak útjának tűzharcosát így zárta lelkébe minden magyar a nádfedeles kunyhótól a márványpalotáig, a legelső magyar embertől a legegyszerűbb közvitézig. Mert Szent István nagy királyunk országát ezer évig fenntartó magyar erőnek korán ébredt büszke tudata hatotta át legmélyebben a nagy államférfiú tennivágyó lelkét, mely színültig volt telítve a képességekkel gazdagon megáldott, de gyengéitől mégsem ment fajtája iránt érzett lángoló honszeretettel. A százötvenéves évfordulón Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának hálakoszorúját személyesen helyeztem el a legnagyobb Magyar ércszobrának márványtalapzatára és az ünnepi órák áhítatos hangulatának mélységes érzésével gondolva ma is a szellemóriás hatalmas alkotásaira adom át a szót a polgármester úr őméltóságának, hogy a Széchenyi-jubileummal kapcsolatos javaslatokat ünnepi beszéd keretében a közgyűlés elé terjeszteni szíveskedjék. (Hosszantartó lelkes éljenzés és nagy taps.) !355. Szendy Károly polgármester a következő ünnepi beszédet mondja : Tisztelt Közgyűlés! A nemzet ezeréves dicső múltjából az idén olyan évfordulót ünnepel, amely egy nagy magyar egyéniségben nemzeti géniuszának legszebb tulajdonságaira figyelmeztet. Ez esztendő százötvenedik évfordulója gróf Széchenyi István születésének. Százötven évvel ezelőtt született az a férfiú, akit nagy kortársa, Kossuth Lajos a legnagyobb, Kemény Zsigmond pedig a leghívebb magyarnak mondott. Széchenyi István valóban megérdemelte ezeket a nagy jelzőket, mert a magyarság emberi erényei és szellemi képességei a legnagyobb fokban és a leghívebben testesültek meg benne. Ez volt róla mindenkor a nemzet közvéleménye, de nagyságát hatványozottabban látjuk és érezzük ma, mikor nagy megrendülések, súlyos apokaliptikus idők, döbbenetes magasságok és mélységek, a lét és nem lét kérdése rázzák meg a magyar lelkeket. Ma bensőségesebb hittel és meggyőződéssel gondolunk, de határozottabb célkitűzéssel nézünk a legnagyobb magyarra. Széchenyi István olyan időkben született, mely a korszakos átalakulás, az új világrend ígéretét hordozták menükben. Még a hatalomban ültek a régi világ urai, még sértetlenül álltak a régi jogok és intézmények, de a társadalmi mélységekben új világnézet formálódott, az európai népek lelkében már megindult az új életet és rendet áhító szellemi forradalom. Még gyermek volt, amikor kitört a régi, elavult rendet megdöntő francia forradalom vihara. Az ifjú az új eszméktől vajúdó évtizedekben serdült fel és a végén már résztvett a napóleoni háborúkban, majd riagy utazást tett az újjáéledő, az átalakulás és újjászületés beszédes jeleit mutató Európában. Széchenyi Istvánt a saját kora minden élményével és tapasztalatával az új világ alakulására figyelmeztette, de azért mégis a saját lelkének, személyes képességeinek erejéből és ösztönzéséből lett az újkori magyarság legnagyobb reformátora. Veleszületett lelki hajlamából és tehetségéből fakadt reformátori hivatása, nemzetébresztő küldetése. Nemcsak lángész, de a Gondviselés embere volt a magyar történelemben. A világ vajúdásából kiérezte az átalakulás történelmi szükségszerűségét és annak kapcsán megértette a magyarság sorskérdéseit. A szó legnemesebb és legteljesebb értelmében államférfi lett, aki az államszervezés nagy gondolatát állította a reform politikája homlokterébe. A magyarság számára olyan elvi és gyakorlati programot adott, amely az akkori nemzeti és állami élet egész területét átfogta. Egykor Szent István fektette le a magyar királyság alapját, mint- első király szervezte meg századokra a magyar államot, amikor új hitet és erkölcsöt adott népének, egyúttal megteremtvén intézményeivel a magyar állami élet örökérvényű feltételeit. Az elkövetkező viharos történelmi századokban a magyarság puszta létéért, nemzeti fennmaradásáért vívta a harcokat. Ebben a hosszú küzdelemben, harcban, állami fejlődésben, kulturális haladásban elmaradt Európa mögött. Hosszú ideig elmerült az öntudatos nemzeti gondolat, lehetősége sem volt az államszervező munkának. Százados lethargja után Széchenyi Istvánban ébred öntudatra a szentistváni állameszme haladó életformája. Benne lobogott fel a Mohácsnál elvérzett magyar