Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1941

7. 1941. szeptember 24. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 352 - 353 - 354

1941 szeptember 24-iki rendkívüli díszközgyűlés. 352—354. szám. (Az énekkar elénekli a Himnuszt.) !352. Dr. Karafiáth Jenő főpolgármester-elnök a rendkívüli díszközgyűlést 5 óra 3 perckor megnyitja és a megjelenteket szívélyesen köszönti. !353. Elnök javaslatára a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Raffay Sándor, vitéz Holényi János, Diószeghy János és Dorner Gyula bizottsági tagokat küldi ki a közgyűlés. !354. Dr. Karafiáth Jenő főpolgármester-elnök a következő szavakat intézi a közgyűléshez : Mélyen tisztelt Díszközgyűlés! Soha időszerűbb nem volt a magyarság egyetemének figyelmét a legnagyobb magyar önzetlen egyéniségére, századokra messze kiemelkedő hazafias erényeire nemzetnevelési célzattal felhívni, mint a változatosságoknak szinte ismeretlen végletei között reánk virradó napjainkban. Mindannyiunknak látnunk és éreznünk kell immár, hogy a nyugtalan földi életünkben másodízben reánk szakadt világförgeteg minden eddiginél százszorta nagyobb erőpróbája lesz a Kárpátok medencéjében velünk együtt élő és sorsunkat osztó idegenajkú testvérek számára is boldog és megelégedett szentistváni államot alkotó magyar fajnak. De ugyancsak tudnunk és éreznünk kell azt is, hogy tudatosan vagy öntudatlanul, ha pillanatnyi szeszélyből vagy egyes álvezérek könnyelműen meggondolatlan izgatásával felcsigázott kíváncsiságból, ha hetvenkedésből vagy divatból netalán egy óvatlan percben vak hirtelenséggel dűlőútra térve elhagynánk őseink honalkotó útját, ez az önfeledt pillanat végzetesen tenné kockára Szent István királyunk minden vihartálló nagyszerű alkotását és ezzel a boldogabb ezredév elérését. Széchenyi Istvánnal elnöki megnyitóbeszéd keretében behatóan foglalkozni egyike talán a legnehezebb feladatoknak, mert a nagy szellem semmiképen sem tűri meg az időhöz kötöttséget, a sok közül pedig a legidőszerűbb erényeket sikeresen kiválasztani felette merész vállalkozás lenne. Ezért erről a helyről csak két nézőpontból vetítek ma fénysugarat a lánglelkű magyar legnemesebb alakjára. Az egyik nézőpont, amelyért örökre hálás lehet Budapest székesfővárosnak a kései utókorban élő polgársága, hogy Széchenyi István volt legelső rajongó szerelmese ennek a városnak. Széchenyi István volt az, aki prófétai ihlettel emberöltőkre előre látva élesnek bizonyult lelkiszemeivel elsőként rajzolta meg a legjellegzetesebben forrón szeretett városának az idők múlásával egyre változatosabb színekben felragyogó apotheosisát. És Széchenyi István volt az, aki egyszersmind ugyancsak elsőként tett legtöbbet azért, hogy évszázados szenvedések és viszontagságok után mielőbb, a törökdúlás előtti dicsőséges múltjához méltó vezetője legyen ez a város a nyugati műveltséggel újból és kellőképen felvértezendő nemzetnek. Kiváló kortársai közül a széles látókörű Kazinczy Ferenc lelkéből már az együtt átélt küzdelmes években ragyog fel az elismerést adó hála érzete s a tisztelet szava. A dunaparti fürdőpalotára tekintve lelkes örömmel nevezi Kazinczy 1828-ban e házat a gyönyör lakjának, mert miként írja, akkor még nem tudta, hogy voltaképen a dicsőségé. »Széchenyi itt szállásol —jegyzi meg utóbb — emlegesse ezt a legkésőbb maradék.« Emberöltők multán — ez a maradék most mi vagyunk Budapest székesfővárosnak soha el nem múló hálát érző, elismerést nyújtó, tiszteletet adó közönsége — ennek a már Kazinczytól elvárt hálának szerény formáját rójuk és rögzítjük le a mai ünnepi közgyűlés keretében is. A másik nézőpont — amely különösképen időszerűvé teszi a nagy Széchenyi egyik legnagyobb erényére rámutatni — a mai világhelyzet, mely a magyar jövendő kialakulásánál újból perdöntővé teszi a magyar katona örökértékű harci erényeit. Valóban megtestesítője volt a magyar virtusnak az a Széchenyi, aki a vakmerő bátorságnak és elszántságnak, a leleményességnek és önfeláldozásnak oly tüneményes példáját szolgáltatta magatartásával abban a sorsdöntő ütközetben, amelyben hosszú évtizedekre dőlt el az akkori Európa sorsa. E legkiválóbb katonai erények jutalmaként érte el Széchenyi István gróf alig 22 esztendős korában a kapitányi rangot, amely a fiatal főurat a mi szemünkben még többre, még magasabbra értékeli. Mert Etelköz óta az ősöktől örökölt harci vitézség volt ennek a nemzetnek tagadhatatlanul a legjellegzetesebb erénye. Az egyéni bátorság volt mindenkor kiinduló pontja a fejlődés kialakulásának. A félelmet nem ismerő cselekvőképesség. Az erő