Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1939

3. 1939. február 22. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 120

1939. február 22-iki rendkívüli közgyűlés. 119—120. szám. 69 Abban a biztos tudatban, hogy Méltóságod mindig meg fogja találni a módot és a formát, miként lehet hűséggel szolgálni az önkormányzatot és ugyanakkor mindenkor figyelembe venni az államhatalom magasabbvonalú érdekeit is, a törvényhatósági bizottság nevében és magam is őszinte szívből kívánom, hogy az Úristen vezérelje ebben a felelősségteljes nehéz munkájában és adja bőséges áldását Méltóságod működésére.« !120. Bódy László alpolgármester az alábbiakban válaszol: »Nagyméltóságú Főpolgármester Úr! Méltóságos Polgármester Ür! Mélyen tisztelt Közgyűlés! Most, amidőn első ízben állok a mélyen tisztelt közgyűlés színe előtt alpolgármesteri minőségemben, alig néhány perccel azután, hogy a hivatali esküt letettem, még élénk visszhangot kelt bennem ez az eskü. Ennek a lelki rezonanciának nyilvánosan is kifejezést adok, amikor mindenekelőtt az alázatos hívőnek fohászával fordulok az Egek Urához, hálát adva a jó Istennek, hogy forrón szeretett hazám fővárosának vezetésében szerepet szánt nekem és kijelölte számomra azt a helyet, amelyen hazámat, városomat és embertársaimat szolgálnom kell. Az isteni kegyelembe vetett rendíthetetlen hittel és bizalommal kérem az ő szent segítségét, hogy magasztos feladatomat maradéktalanul tudjam megoldani. De nem kevésbé mély és őszinte hálát érzek a Főméltóságú Kormányzó úr iránt, aki a közgyűlés alpolgármesterré választó határozatát szankcionálva, engem állásomban megerősíteni kegyes volt. Teljesen átérzem annak a fogadalomnak a jelentőségét, amelyet az imént eskümmel pecsételtem meg és ünnepélyesen fogadom, hogy a Kormányzó Űr Őfőméltóságához mindenkor hű leszek. Mélységes hálával mondok továbbá köszönetet a nagyméltóságú főpolgármester úrnak azokért a kitüntető szavakért, amelyekkel — az irántam mindenkor tanúsított baráti érzelmeinél fogva is — eddigi működésemet méltatni kegyes volt. Köszönöm őnagyméltóságának, hogy tőlem a hivatali esküt kivenni és engem állásomba beiktatni méltóztatott. Ha a főpolgármester úr őnagyméltósága méltónak találta eddigi működésemet, hogy arról ilyen kitüntető módon a közgyűlés színe előtt megemlékezzék, én viszont hálás köszönetet mondok egyrészt a mélyen tisztelt közgyűlésnek és a polgármester úr őméltóságának, másrészt munkatársainak is, hogy lehetővé tették számomra az eredményes munkát. A polgármester úr eddig is annyira elhalmozott barátságával és bizalmával, hogy ezt nem is tudom neki kellőképen meghálálni. Csak szívem őszinte sugallatának teszek eleget, amikor mindazért, amit értem — ezzel a választással kapcsolatban is — tett, a polgármester úrnak itt a közgyűlés színe előtt mondok hálás köszönetet és itt nyilvánosan is fogadom, hogy mindenkor hűséges munkatársa és a reám bízott ügyeknek becsületes sáfárja leszek. És most, tisztelt közgyűlés, szívem egész melegével a közgyűléshez fordulok, hogy kifejezést adjak annak a mélységes hálának és szavakkal kellőképen ki sem fejezhető köszönetnek, amivel én a közgyűlésnek tartozom. A mélyen tisztelt közgyűlés — mondhatni — egyhangú határozata, amellyel engem alpolgármesterré választott, olyan nagyfokú bizalomnyilvánítás, amiért a puszta köszönet — bármilyen díszes külsőségek közepette történjék is az meg — úgy érzem, nem elégséges. Ennél sokkal többre van szükség: híven és hiánytalanul betölteni azt a hivatást, amire a közgyűlés engem méltónak ítélt. Én azt hiszem, hogy akkor rovom le a legméltóbban és — talán a tisztelt közgyűlés megítélése szerint is — a legmegfelelőbben azt a hálát és köszönetet, amire a közgyűlés iránt kötelezve vagyok, ha állásomnál fogva reám rótt kötelességemnek minden vonatkozásban maradéktalanul megfelelek. Én tehát ezt a választást nem az eddig végzett munka jutalmának, hanem a jövőben reám váró feladatok tekintetében előlegezett bizalomnak minősítem és erős fogadást teszek, hogy minden erőmből, teljes szívemből és teljes lelkemből ennek a célnak a szolgálatába állítom minden tapasztalatomat, szerény tudásomat, minden gondolatomat és minden idegszálamat. Pedig jól tudom, tisztelt közgyűlés, hogy nem könnyű feladatra vállalkozom. Egyrészt mert ma a székesfőváros pénzügyi politikájában elsősorban a szociális gondolatnak kell érvényesülnie, másrészt mert olyan férfiúnak az öröke vár reám, akit a közgyűlés mindig nagyra értékelt. Lamotte Károlyhoz engem nemcsak a barátság szála, hanem — mint egykori hivatali főnökömhöz — a közvetlen meg-