Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1939

9. 1939. szeptember 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 517

390 1939. szep tember 27-iki közgyűlés. 5 17. szám. 7. a gümős betegségeknek állandó tudományos megfigyelése, vizsgálata alapján e betegségekkel szemben való védekezés tárgyában javaslatokat tesz. (2) Rendkívüli viszonyok esetén az egyes intézetekben berendezett segélyhelyek működését az erre vonatkozó külön rendelkezések alapján, az intézetek orvosi, gondozó­nővéri és altiszti személyzete látja el. 3. §. Az intézetek szervezete. (1) A tüdőgondozó intézetek feladataikat az igazgató-főorvos vezetése mellett egységes rendszerben látják el. (2) Az egyik intézetet, mint központi intézetet az igazgató-főorvos közvetlenül vezeti. A központi intézet személyzete látja el az igazgató-főorvos munkakörével (7. §.), továbbá az intézetvezető főorvosok értekezletével (11. §.) kapcsolatos ügyviteli és igazgatási teendőket is. (3) A többi intézet egymás mellé rendelve működik. (4) Az intézetek szolgálatára és ügykezelésére vonatkozó részletes szabályokat az igazgató-főorvos előterjesztése alapján és a tiszti főorvos meghallgatásával, a polgár­mester szolgálati utasításban állapítja meg. 4. §. Az intézetek és azok működési körzete. (1) Minden intézetnek meg van a székesfőváros területén a maga működési körzete. (2) Ezeknek a körzeteknek a lakossága a tüdőgondozás szempontjából az illetékes intézethez tartozik. (3) Az intézetek számát, működési körzetét az igazgató-főorvos előterjesztésére a tiszti főorvos meghallgatása után a polgármester állapítja meg. 5. §. Az intézetek felügyelete és ellenőrzése. (1) A tüdőgondozó intézetekre vonatkozó jogszabályok, rendeletek, utasítások és ügykezelési szabályzatban foglalt rendelkezések pontos megtartására a polgár­mester ügyel fel. (2) Az intézetek orvosi és közegészségügyi felügyeletét, irányítását és ellenőrzését a polgármester a tiszti főorvos útján gyakorolja, (3) Az intézetek gazdasági ügyvitelének (beszerzések, kiadások stb.), valamint számvitelének ellenőrzését a fennálló szabályoknak megfelelő módon a székesfőváros számvevősége végzi. 6. §. Az intézetek személyzete. (1) A tüdőgondozó intézetek orvosi személyzete magában külön létszámot alkot, amely áll; 1. Az intézetek igazgató-főorvosából, 2. intézetvezető főorvosokból, 3. adjunktus-orvosokból, 4. laboratóriumvezető adjunktus-orvosból, 5. alorvosokból, 6. orvosgyakornokokból, (2) az orvosi állások számát a székesfőváros törvényhatósági bizottsága állapítja meg. A különleges megbízatással alkalmazott orvosok (gégebetegrendelő orvos stb. 10. §.) az intézet orvosi létszámába tartoznak és számukat a székesfőváros törvény­hatósága által megállapított orvosi létszámon belül az igazgató-főorvos előterjesz­tésére és a tiszti főorvos javaslatára, a polgármester határozza meg.

Next

/
Thumbnails
Contents