Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1939
9. 1939. szeptember 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 517
1939. szeptember 27-iki közgyűlés. 517. szám.' 391 (3) A gondozónővéri, altiszti, takarítónői stb. teendők ellátásához szükséges személyzetet a polgármester a közigazgatásnál alkalmazottak létszámából rendeli ki. (4) Munkásoknak a mindenkori szükségletnek megfelelő alkalmazása a polgármesternek erre vonatkozólag kiadott rendeletei alapján történik. 7- §• Az igazgató-főorvos feladata és munkaköre. (1) A tüdőgondozó intézetek élén az igazgató-főorvos áll, aki az intézetek működését és ügymenetét orvosi és gazdasági szempontból közvetlenül vezeti, ellenőrzi és az intézeteket egyetemlegesen érdeklő ügyekben a felettes hatóságok előtt képviseli. (2) Az igazgató-főorvos egyben a központi intézet vezető-főorvosi teendőit is ellátja. (3) A felsőbb hatóságok határozatairól és rendeleteiről külön iktatót vezet és irodájának kezelési teendőit irányítja. A felsőbb hatóságok által kiadott szabályzatok, rendeletek, határozatok rendelkezéseit végrehajtja, illetőleg azoknak az egyes intézetekben való végrehajtását ellenőrzi. (4) Szükség szerint összehívja és vezeti az intézetek vezető-főorvosainak az értekezletét (11. §.) és az annak tárgyalásairól felvett jegyzőkönyvmásolatot a polgármesternek és a tiszti főorvosnak megküldi. (5) Az intézetek működéséről havonta a tiszti főorvosnak félévenkint pedig a polgármesternek és a tiszti főorvosnak jelentést tesz. Szükség esetén orvosi vagy szakegészségügyi kérdésekben a tiszti főorvos útján a polgármesternek előterjesztést tesz. (6) Az intézetvezető főorvosnak tartósabb megbetegedése, vagy más irányú huzamosabb időn át tartó akadályoztatása esetén helyettesítése iránt, a tiszti főorvos útján, a polgármesternek javaslatot tesz. (7) A személyzet évi rendes szabadságát beosztja akként, hogy az intézetek működésében, a gondozottak ellátásában fennakadás ne történjék. (8) Bejáró orvosok működésének engedélyezésére a polgármesternek a tiszti főorvos útján javaslatot tesz és a bejáró orvosok munkakörét megállapítja (13. §.) (9) A személyzet által elkövetett mulasztások, vagy szabálytalanságok megtorlása végett a polgármesterhez tesz előterjesztést. Az orvos által elkövetett mulasztás, vagy szabálytalanság esetén a megtorlást célzó előterjesztést a tiszti főorvos útján kell a polgármesterhez beterjeszteni. (10) Elkészíti a következő évi költségvetési tervezetet és azt kimerítő megokolás kíséretében az intézeti vezetőfőorvosok értekezletének javaslatával együtt a tiszti főorvos útján a polgármesterhez beterjeszti. (11) A költségvetési hitelek rendeltetésszerű felhasználásáról gondoskodik olyképen, hogy a szükségletek beszerzésére a polgármesternek javaslatot tesz, továbbá felügyel az intézetvezető-főorvosok kezéhez — a szükséges kiadások fedezésére — kiutalt előlegek rendeltetésszerű felhasználására. (12) Figyelemmel kíséri a hazai és külföldi szakirodalmat, továbbá a külföld hasonló egészségügyi intézményeinek működését és tapasztalatai alapján, a székesfőváros intézeteiben rendszeresítendő eljárásokra nézve, a tiszti főorvos útján javaslatot tesz. 8. §. Az igazgató-főorvos helyettesítése. (1) A polgármester az igazgató-főorvos előterjesztésére, a tiszti főorvos meghallgatása után, az egyik intézetvezető főorvost beosztásának érintetlenül hagyásával az igazgató-főorvos állandó helyettesítésével bízza meg. 9. §. Az intézetvezető főorvos feladata és munkaköre. (1) Az intézetvezető főorvos a reábízott kerületi intézetnek orvosi és ügykezelési, valamint gazdasági vezetését látja el. Az intézet ügyeit a törvények, rendeletek, határozatok és utasítások szerint vagyoni felelősség mellett önállóan vezeti.