Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1932
17. 1932. november 8. rendkivüli közgyűlés jegyzőkönyve - 377
1932. november 8-iki rendkívüli k özgyűlés. 377. szám. 319 Meggyőződéses híve vagyok az önkormányzatnak, ezt tartom az igazgatás legszebb és legtökéletesebb formájának. Épen azért az önkormányzat jogait a legmesszebbmenőleg tiszteletben kívánom tartani. Legyen ez a terem komoly, objektív viták és komoly érvek csatájának színtere, amelyből szülessenek meg azok az elhatározások, amelyek a leghivatottabban szolgálják a közönség érdekeit. Mindenki meggyőződését tiszteletben kívánom tartani és a kritikának a legmesszebbmenő teret engedem. Ütját fogom állni azonban minden olyan megnyilatkozásnak, amely akár tartalmánál vagy hangjánál fogva nem veszi tekintetbe az ország első törvényhatóságának méltóságát. Éber őre kívánok lenni a közélet tisztaságának. Nem ismerek tekintetet, amely engem megakadályozna abban, hogy azokra, akik az önérdeket összetévesztik a közösség érdekével, kemény kézzel le ne csapjak. Nem tudok, csak tiszta levegőben élni és ha szükség van rá, meg is van a gerincem ahhoz, hogy ezt a tiszta légkört megteremtsem. Egyet azonban határozottan kérek: üres szóbeszédekkel, elejtett szavakkal ne mérgezze senki a közéletnek amúgyis terhes levegőjét és ne rendítse meg az ezer gondtól görnyedő polgárság hitét. Akinek van vádja, álljon elő azzal nyíltan a fórumon és vállalja elhatározásának minden következményét. Híve vagyok a közéletben és magánéletben a valláserkölcsi szempontok érvényesülésének. A magam részéről mindent el fogok követni, hogy ezen nemes szempontok a legmesszebbmenőén érvényesüljenek. Híve vagyok a felekezetek közti teljes békességnek és harmóniának és egyenesen bűnnek tartok minden olyan törekvést, amely magyar és magyar között abból a szempontból akar különbséget tenni, hogy ki milyen templomban imádja Istenét. Nekünk mindannyiunknak van egy közös, egy szent oltárunk, oda vigyük el békességben összehangolt szíveinket áldozatul és a különbség legfeljebb abban legyen közöttünk, hogy ki tud nagyobb áldozatot hozni a hazáért és az összesség érdekeiért. Én a magyar végekről jöttem ide és magammal hoztam a magyar vidék tiszta levegőjét és a vármegye ezeréves, megalkuvást nem tűrő, kemény magyar szellemét; a magyar földnek és a föld népének azt a forró szeretetét, amely nélkül hitem és meggyőződésem szerint ezen a magyar földön senki sikerrel munkálkodni nem tud. Ne legyen ez a főváros sohasem különb test a nemzet.testében, hanem olvadjon bele fenntartás nélkül a nemzeti ideálok, nemzeti célok és nemzeti elgondolások keretében. Legfőbb törekvésemet fogja alkotni az, hogy a főváros és a vidék között az összhangot mindig és mindenben megőrizzem. Azt akarom, hogy minden fővárosi polgár érezze azt, hogy az eke szarvát küzdő és szenvedő magyar testvére fogja. De azt is akarom, hogy a magyar pusztákon szoborként álló pásztor, akinek a tekintete a messzeségbe vész el és akinek tekintetéből a kelet tiszta, hamisítatlan magyar lelke árad, büszkeséggel tekintsen fel erre a fővárosra, mint a magyar szellem, magyar Géniusz és magyar akarat gyönyörűséges alkotására. Nehéz időkben, nehéz viszonyok között csakis az összesség érdekeibe való fenntartás nélküli beilleszkedéssel lehet eredményeket elérni. Ma minden társadalmi rétegnek és minden foglalkozási ágnak sajátos érdekeit feláldozni tudó nehéz elhatározással kell beilleszkedni a nemzet egyetemes érdekközösségébe. Ez különösen azoknak szól, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy még erőtartalékkal rendelkeznek. Aki a mai nehéz viszonyok között bármely okból kifolyóan elvonja tőkéjét a nemzeti termelés folyamatából, vagy aki munkát tudna adni éhező magyar testvérének és ezt nem teszi, bűnt követ el a nemzet ellen és megérdemli, hogy a nemzeti szempontok figyelembevételére rákényszeríttessék. Ezzel eljutottam mai korunk egyik legégetőbb problémájához, a munkanélküliség kérdéséhez. A munkanélküliség kérdését megoldani itt a fővárosban és az egész országban szent kötelesség. Örömmel állapítom meg, hogy a székesfőváros ezen a téren messzemenően teljesítette kötelességét. Jól tudom azt, hogy ennek a kérdésnek a megoldása a mai viszonyok között nagy áldozatokat kíván. Nagy áldozatokat, amelyeket a teherviselők társadalma már alig-alig bír elviselni, mégis azt mondom: ha valakinek van ma Magyarországon egy darab kenyere, amelyből letörhet egy darabot éhező magyar testvérének, tegye meg azt. Enneka kérdésnek megoldását követeli a nemzet becsületes, a köznyugalom biztosítása és az áldozatot hozók jól felfogott érdeke. Ezt a kérdést, szerény véleményem szerint, két részre kell osztani. A betegek, nyomorultak, elesettek és gyermekek ügyét vegye kezébe a főváros társadalma és az egyházak karitatív szervezete. Azokat pedig, akik eleven erőt képviselnek, akiknek munkája érték ma és érték a jövőben is, még áldozatok árán is munkába kell állítani, hogy ezzel biztosítsuk megélhetésüket. Oda fogok törekedni, hogy a székesfőváros és az üzemek költségvetésük keretében biztosított beruházással összefüggő megrendeléseket minél előbb foganatosítsák a gyáraknál, hogy igy a gyárakban még elhelyezkedést találó munkásság kenyeret és megélhetést találjon. Ezen kívül megkezdeni és folytatni kell mindazon közmunkákat, amelyek a munkások ezreinek adnak kenyeret és megélhetést.
