Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1932
11.3 1932. junius 1. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve
160 1932. június 1-i köz gyűlés. IV. Jegyzőkönyv. Harmadik nap. Jelen vannak: Dr. Ripka Ferenc főpolgármester-elnök, később Liber Endre, illetve Borvendég Ferenc alpolgármester-elnök elnöklése mellett: dr. Sipőcz Jenő polgármester, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök helyett dr. Csorna Kálmán elnökhelyettes, dr. Szemethy Károly-^tiszti főügyész helyett dr. Várady Jenő főügyészhelyettes, Vájna Ede, Szenté Miklós, dr. Unger Béla, dr. Lamotte Károly, dr. Hamvasy István, dr. Spannberger Alajos, dr. Guth Ferenc, Csármann Ferenc, dr. Bucsánszky Bertalan, dr. Gallina Frigyes, dr. Holtzspach Ödön, Szendy Károly, Wossala Sándor, dr. Némethy Károly, dr. Szlovák Pál, dr. Salamon Géza, dr. Bódy László, dr. Csordás Elemér tiszti főorvos helyett dr. Szécsi Ernő tiszti főorvoshelyettes, dr. Illyefalvy I. Lajos stat. hiv. igazgató, Sebő Béla főszámvevő, továbbá : Andréka Károly Bayer Antal Bánó Dezső Bárd Imre dr. Bechtler Péter Becsey Antal Bednárz Róbert Berkes Jenő dr. Bieber József dr. Blaskó Artúr Bresztovszky Ede Bródy Ernő dr. Burchardt-Bélaváry Rezső dr. Büchler József Csapó Sámuel Cselényi Pál dr. Csepregi Horváth János dr. vitéz Csik László dr. Csilléry András dr. Csilléry Béla dr. Deák Lajos Deutsch Jenő Diószegny János Domonkos Gyula dr. Dorner Gyula Farkas Zoltán dr. Fábián Béla dr. Ferenczy Tibor dr. Földvári Béla dr. Franki Kornél Freudinger Sándor Friedrich István Gaár Vilmos dr. Glücksthal Samu dr. Gosztonyi Ármin dr. Hajdú Marcel dr. Halász Alfréd Hanasiewicz Oszkár dr. Hann Arnold Harrer Ferenc dr. Hatolkay Kázmér Héder Lajos dr. Hochenburger Antal Hoffmann Mihály Homonnay Tivadar dr. Horovitz Gábor Horváth Pál Hufnagl Imre Hunkár Géza Huszár Pál dr. Ilovszky János Jakab János Janits Imre dr. Joanovich Pál Kabakovits József dr. Kasics Margit Katona Sámuel Kleiner Artúr dr. Kocsán Károly Kossalka János Koós Jenő Kozma Jenő dr. Krizs Árpád dr. Kunze Lajos dr. Láng Lajos dr. vitéz Lázár Domokos Lázár Emil Lázár Ferenc dr. Lédermann Mór Lévay János Lévai Sándor Magyar Miklós Martin János vitéz Martsekényi Imre vitéz Mátyásfalvy Erich dr. Mihalovics Zsigmond Miklós Ferenc dr. Miliők Sándor Molnár László Müller Antal Nagy Ferenc Nagy István vitéz árvátfalvy Nagy István dr. <; Nagy Lajos dr. nemes Nagy Mihály dr. Neruda Nándor Németh Béla dr. Nikelszky Zoltán Orova Zsigmond dr. Orphanides János Oszoly Kálmán Padányi Andor Pajor Rudolf Paulheim Ferenc Papanek Ernő Payr Hugó Párkány Frigyes dr. Pászti Károly Pásztor Imre Peyer Károly Peidó József vitéz Perley Lajos Petainek József Petrovácz Gyula Petzrik Jenő dr. Pfeiffer Ignác Piazza Győző Pillis Károly Pintér János