Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1930

8. 1930. junius 4. rendkivüli közgyűlés jegyzőkönyve - 1011 - 1012 - 1013

438 1930. június 4-iki rendkívüli közgyűlés. 1930. szám. a végső célra függesztett tekintettel kell mindannyiunknak, magánhivatásunkban és a közéletben, külön és együtt megedződnünk a nemzetnek egyetlenegy nagy feladatára. Akarjuk a lelkeknek megbonthatatlan akarategységét? Ha akarjuk, akkor helyesen mondotta Peyer bizottsági tagtársam : Le kell bontanunk a válaszfalakat, amelyeket hibás törvények, társadalmi elfogultság, vagy felekezeti egyoldalúság emelnek polgárok és polgárok közé. A szabadságnak és a rendnek, a munkának és a kultúrának és a gazdasági igazságosságnak társadalma nem fog ismerni különbséget egyrészről becézett, másrészről mostoha gyermekek között. A lelkileg meggyógyult, gazdaságában megerősödött magyar társadalom fogja ezután kitermelni azt az új nemzedéket, amely erősebb, dacosabb, tanultabb, műveltebb, okosabb, vitézebb, elszántabb, áldozatosabb és — hinni akarjuk — szerencsésebb lesz, mint mi vagyunk. Nekünk, tisztelt Közgyűlés, egy a kötelességünk, — hogy az eljövendő diadalmas nemzedéknek útjából elhárítsunk minden belső akadályt. Rázzuk le a belső villongást, vessük le a cifra hivalkodást, puritán lélekkel, egymás szeretetével teljesítsük kötelességünket és akkor még elkövetkezhetik mai gyászunkra a felmagasztosulás, mai levertségünkre a feltámadás! Pap József bizottsági tag a következőket mondja: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Vannak igazságok, amelyeket letagadni nem lehet, olyan igazságok ezek, amelyek mindnyájunknak a szívébe régen be vannak gyökerezve. Ha aztán alkalom kínálkozik arra, hogy ezek mellett hitet tegyünk, eruptív erővel tör ki mindenkiből ez az igazság. Egy ilyen igazság az, tisztelt Közgyűlés, hogy minden magyar ember akarja, kívánja, követeli a revíziót. Nincsen Csonka-Magyarországon ember, aki magyar szívvel érez és józan ésszel gondolkozik, hogy ne kívánná vissza Szent István birodalmának határait. De nincsen elszakadt fajtestvéreink közül, azon három és félmillió testvérünkön kívül is, akik a trianoni békediktátum következtében idegen impérium alatt nyögnek, egyetlenegy sem, aki ne lenne velünk egy érzésben és egy akaratban. Sőt merem állítani azt, hogy a wilsoni elvek szerint felszabadított úgynevezett nemzetek vagy népek, például a tótok, a rutének és a horvátok, már régen, nagyon régen belátták azt, hogy csakis bajt, keservet, szerencsétlenséget hozott nekik az, hogy Magyarországot darabokra szétszaggatták és szétmarcangolták. Nem elég azonban szubjektíve akarni a revíziót. A revíziónak gondolatát ébren kell tartani itt a hazában minden hazafinak a szívében, de ez nem elég, mert a revíziónak a gondolatával meg kell ismertetni a művelt nyugati államokat, azokat a nemzeteket, akik nekünk ebben a tekintetben már is nagy szolgálatokat tettek és még nagy szolgálatokat tehetnek. Épen ezért kötelességünk mindannyiunknak felhasználni összes összeköttetéseinket a külfölddel, ez vonatkozik egyaránt a tudósokra, az intellektuális pályán működőkre, iparosokra, kereskedőkre, földművelőkre, mindenkire egyaránt, hogy a külfölddel ismertessük el azt az igazságot, hogy a revízióval többé várni már nem lehet, hogy a revíziót közérdekből nemcsak a mi speciális érdekünkből, de európai érdekből mentől előbb meg kell csinálni. Tisztelt Közgyűlés! Nekünk kötelességünk a külföldnek, Amerikának, Angliának, Franciaországnak, Olaszországnak a lelkiismeretét felrázni. Nekünk kötelességünk rámutatni arra, hogy revízió nélkül nem lehet béke a Duna és a Tisza között, nem lehet béke Középeurópában ésennek következtében nem lehet béke egész Európában. A revízió elsősorban természetesen a külföldtől függ. De állítom, hogy nagy szerepe lesz, sőt oroszlánrésze van a revízió keresztülvitelében magának B magyarságnak. Nekünk kötelességünk felvilágosítani a külföldi nemzeteket. Ma talán fogékonyabbak lesznek a józan indokokkal szemben, mint ahogy tíz évvel eze|őtt voltak, amikor bosszú és gyűlölet vezette őket, amikor a mi tönkretételünk lebegett az ő szemeik előtt. Nekünk ki kell fejtenünk azt, hogy a szukcessziós államok azokra a területekre nézve, amelyeket a trianoni béke tőlünk elvett, történelmi jogot nem szereztek, ki kell mutatnunk, hogy a szukcessziós államok nem értek el a harctéren nagy harci diadalokat és hogy itt Magyarországon a magyar hadsereg az összeomlás pillanatában intakt állott. Trianonban, amint már említettem, a bosszú, a gyűlölet működött, az diktálta ezt a békét és megfeledkeztek arról, hogy a bosszú és a gyűlölet sohasem lehet jó tanácsadó, mert az az éleslátást, a helyes megfigyelés képességét a priori lehetetlenné teszi. Jegyezzük meg magunknak, tisztelt közgyűlés, hogy ez a békediktátum erőszakon alapul és hogy az erőszakból jogokat származtatni sohasem lehet. Az erőszak bizonyos állapotokat teremthet és létesíthet ideig-óráig, ezen állapotoknak a gyökerei azonban nem nyúlnék bele a morális, etikai felfogásba, a jognak és a méltányosságnak a talajába és épen azért ezeket egy kedvező alkalommal elfújhatják és tönkretehetik. Az a törvénycikk, az 1921. évi XXXIII. t.-c, amely a trianoni békét a Corpus Jurisba gyászkeretben beiktatta, az első szakaszát így kezdi: A kényszernek voltunk kénytelenek engedni Parisban, amikor aláírtuk a békeszerződést és a kényszernek engedünk most is, amikor becikkelyezzük a trianoni békeszerződést.