Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1930
3.2 1930. február 21. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 428 - 429 - 430 - 431 - 432
174 1930. február 21-iki közgyűlés. 428—432. szám. !428. Székely János bizottsági tag a következő interpellációt intézi a polgármesterhez : »Van-e tudomása a polgármester úrnak arról, hogy a keresztényszocialista villamos alkalmazottak országos szövetségének az alkalmazottak béremelésére vonatkozó előterjesztését a BSzKRT igazgatósága elutasította, illetve annak teljesítését megtagadta. Hajlandó-e a polgármester úr a BSzKRT igazgatóságát utasítani, hogy az általam előterjesztett sérelmeket, valamint az említett szövetségnek az általános béremelésre és a többi anyagi természetű kérdésekre vonatkozó előterjesztését az igazgatóság a szociális igazság szem előtt tartása mellett tárgyalja le és azt kedvezően intézze el.« Az interpelláció közöltetik a polgármesterrel. « Ezután az elnök az interpellációk előterjesztését megszakítja és elrendeli az időközben beérkezett szavazatszedő küldöttségi jelentés felolvasását. !429. Olvastatott a szavazatszedő küldöttség jelentése, mely szerint a még üresedésben levő három tiszti orvosi állásból a mai napon betöltendő egy állásra a titkos szavazás — szavazólappal — délután fél 5 órától 6 óráig terjedő időben megtartatott. Ez alatt az idő alatt beadatott összesen 91 szavazat, melyből nyert: dr. Iván Ferenc 86 dr. Balázs Lajos 3 és dr. Hajnód Gábor 2 szavazatot. Az elnök a szavazás ezen eredményéhez képest az üresedésben levő tiszti orvosi állásra dr. Iván Ferencet törvényesen megválasztottnak jelenti ki. A közgyűlés az elnök javaslatára felhatalmazza a polgármestert, hogy e most megválasztott tiszti orvostól a hivatali esküt saját hatáskörében, ülésen kívül vegye ki. Erről a közgyűlés a polgármestert, a tanácsot (L ü.-o.), a tiszti főorvost és a megválasztottat jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. Ezután a közgyűlés folytatja az interpellációk előterjesztését. !430. Székely János bizottsági tag a következő második interpellációt terjeszti elő : »Van-e tudomása a polgármester úrnak arról, hogy a székesfőváros üzemeiben alkalmazott munkások túlnyomó része a létminimumhoz szükséges összeget sem keresik meg. Van-e tudomása továbbá arról, hogy a munkásügyi bizottság 1929. évi december hó 10-én tartott ülésén 10%-os munkabéremelést és 20%-os lakbérpótlékot szavazott meg a közüzemi munkásságnak és ezt a javaslatot a tek. tanács a mai napig nem hajtotta végre, illetve nem tárgyalta le s ezért a munkásság körében a legnagyobb nyugtalanság uralkodik. Hajlandó-e a polgármester úr sürgősen intézkedni aziránt, hogy a tanács a munkásügyi bizottság által javaslatba hozott lakbérpótlékot és béremelést haladéktalanul letárgyalja és annak elfogadásával a jogos szociális kívánságokat orvosolja és ezáltal a felizgatott kedélyeket megnyugtassam Az interpelláció közöltetik a polgármesterrel. !431. Girardi Tibor bizottsági tag a következő interpellációt intézi a polgármesterhez : »Tisztelettel kérem a polgármester urat, van-e tudomása arról, hogy a Budapest Székesfővárosi Idegenforgalmi Hivatalnak nem áll kellő példányszámban rendelkezésére a különben igen ügyesen megszerkesztett »Jöjjön 3 napra Budapestre« című propagandafüzet. Lesz-e kegyes sürgősen intézkedni, hogy ezen kiadmány oly mennyiségben állhasson állandó rendelkezésre, hogy azt az érdeklődők korlátlan mennyiségben kézhes kaphassák. Lesz-e kegyes intézkedni, hogy ezen füzetek szükségszerű utánpótlása, idegenforgalmi propagandánk sikere érdekében minél előbb megtörténjék.« Az interpelláció közöltetik a polgármesterrel. !432. Dr. Polónyi Dezső bizottsági tag a következő interpellációt intézi a polgármesterhez : »A luxemburgi Banque Commerciale ajánlatot nyújtott be a fővároshoz a HÉV-részvények megvásárlására. Kérdem, hajlandó-e a polgármester úr az e tárgyban folyamatba tett szakértői vizsgálatokat kiterjeszteni és a megállapítandó adatokat teljes részletességgel a törvényhatósági bizottság közgyűlésének tárgyalása alá bocsátani a következő körülmények tekintetében : 1. Minthogy a HÉV részvényeinek többsége a budapesti Nova r.-t. tulajdona, a külföldi banknak csakis egyes külföldi kisebbségi részvényesek érdekében történt közbetolása elegendő alapul szolgál-e az ajánlat szerinti súlyos valutakötelezettség vállalására és mi állja útját annak, hogy a vételt a többségi részvények belföldi tulajdonosával közvetlenül felveendő tárgyalások útján lehessen előkészíteni?