Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1923

18. 1923. november 17. jubileumi díszközgyűlés - 1612

578 1923. november 17-iki jubileumi díszközgyűlés. 1612. szám. De nemcsak a tanítás és tudományművelés föltételeiben óriási a haladás, a teljesítmény értékéről is fogalmat kapunk, ha elgondoljuk, hogy ez ötven év alatt hatottak tanításukkal, tudományos munkájukkal nemzetünkre és szereztek annak becsületet a külföldön is a budapesti főiskolák tanszékein Pauler, Kautz, Hajnik, Fodor, Mihalkovics, Gyulai Pál, Budenz, Than Károly, Szabó József, Salamon Ferenc, Vámbéry, Goldzieher, Eötvös Lóránd, Beöthy Zsolt, Lóczy Lajos, Stoczek, Kruspér, Kherndl, König, SteindI és Schuleck Frigyes. A tudományos és szépirodalom óriási fejlődésére világot vet egymagában az a tény is, hogy 1873-ban a már említett Akadémián, a Kisfaludy-Társaságon és Természettudományi társaságon, továbbá a Történelmi társulaton, Földrajzi és földtani társaságon, valamint a Mérnök- és építészegyleten kívül több tudományos vagy irodalmi társaság nem székelt Budapesten, tehát mindazok az egyesületek, melyek a mondottakon kívül ma itt a szaktudomány vagy a szépirodalom érdekeit társulás útján szolgálják, ez ötven év szülöttei. Budapest szerepét irodalmunk e korszakában meghatározta az a körülmény is, hogy a nagy kiadóvállalatok úgyszólván mind itt vannak megtelepedve s hogy már hazánk gyászos megcsonkítása előtt is nálunk a tudomány és irodalom emberei sokkal nagyobb számban özönlöttek a fővárosba, mint más országokban. A lefolyt ötven év alatt tényleg innen indultak ország- vagy éppen világhódító útjukra majdnem kivétel nélkül a Jókai regényei, a Mikszáth elbeszélései, a Csiky Gergely színművei, a Szász Károly műfordításai, a Kiss József, Reviczky költeményei, a Gyulai, Beöthy, Péterfy kritikai és esztétikai müvei, itt vonult fel az Arany költészetének bíboros alkonyaképpen a Toldy szerelme. Az élők munkásságát nem akarom ez ötven év határkövével lezártnak tekinteni. És Budapest irodalmi jelentőségének nem utolsó tényezője végül az a kétségbevonhatatlan tény, hogy még a régi, Nagymagyarország idejében is alig volt a vidéknek oly folyóirata vagy hírlapja is, mely olvasottság és elterjedés szempont. jából az itt megjelenőkkel valóban versenyezhetett volna. A budapesti sajtó jelentőségét fokozta e korszakban az, hogy oly publicisztikai erők állottak rendelkezésre, mint Falk Miksa, Csernátony, Pulszky Ferenc, Beksics, Grünwald Béla és Kaas Ivor. De művészeti életünknek is legutóbbi ötven éve majdnem egészen beilleszkedik Budapest e korszakának történetébe. Az építőművészet szempontjából talán elég az azóta a fővárosban emelkedett monumentális jellegű vagy a közízlésben mértékadó köz- és magánépületekre rámutatnom, illetőleg sokkal könnyebb rámutatni azokra, amelyek már ötven év előtt megvoltak, mint elősorolni azokat, melyek azóta keletkeztek. Megvoltak: a régibb templomok, a Nemzeti Múzeum, a Lánchíd, az Alagút, az Akadémia palotája, a monumentálisnak éppen nem nevezhető Nemzeti Színház, a Dunapart néhány, a húszas-harmincas évekre emlékeztető nagyobb homlokzatos háza, néhány kis barokkmagánház, egy pár főúri palota és az Andrássy-útból az Oktogon, a többi, amit ma látunk, mind a későbbi kor alkotása. Körülbelül ugyanezt mondhatjuk a szobrászművészet fejlődéséről is Budapesten, amelyet eléggé jellemez az, hogy 1873-ban még csak egyetlen ércszobor volt köztereinken látható: a József nádoré. Azonban e művészeti tevékenység jelenségei természetesen nem merülnek ki abban, ami itt ma épületekben, köztereken, gyűjteményekben úgyszólván közszemlére van téve; mélyebbre is kell hatolnunk azok keresésében, akkor meglátjuk, hogy az utóbbi ötven év alatt alig volt nevesebb művészünk, ki nem Budapesten működött volna. Wagner, Lietzenmeyer, Paál külföldön maradtak. Munkácsy csak szívesen látott vendégünk volt mindvégig, ellenben Benczúrt ide hozta Trefort, Mednyászky itt működött, Szinyei elismertetése, Fadrusz első nagy sikere után ide költözött, Lotznak egész fényes művészi pályája itt folyt le, gyönyörű falfestései úgyszólván mind Budapest díszei. Az, hogy a vidéken rendezett kiállítások úgyszólván csak kisugárzásai voltak a megelőző budapestieknek, szintén tanúbizonysága a művészeti élet összpontosulásának a fővárosban, hiszen a művészet érdekeit szolgáló, országos társulatok is mind itt székelnek, már az ötven év előtt keletkezettek is. És itt nyíltak meg s fejlődtek ki az összes ma fennálló képzőművészeti és iparművészeti iskolák, ötven év előtt még a Mintarajziskola sem létezett, csak magániskolák működtek már az ötvenes években. A művészeti közgyűjtemények terén is roppant haladást jelez a korszak. 1873-ban a régi képtár, az ú. n. Eszterházy Galléria, az Akadémia-palota felsőbb emeletein, a Modern képtár a Nemzeti Múzeumban volt szűkösen elhelyezve, említésreméltó szoborgyűjtemény, kiállítási helyiség, Iparművészeti Múzeum egyáltalán nem volt. Ma nagyszerű palota foglalja magába a régi és modern képzőművészet rendkívül megszaporodott termékeit, van ezenkívül kiállítási csarnokunk, hatalmas Iparművészeti múzeumunk, külön történelmi képcsarnokunk és Fővárosi Múzeumunk. A magyar színpadi művészet állandósulásának eleinte a vidék jobban kedvezett mint a főváros, de teljes kifejlődését az is itt érte el és a lefolyt ötven évnek már elején úgy elhódította itt a tért a némettől, hogy azóta nem magyarajkú színészet csak vendégszerepelni jár ide. A Gyapjú- (most Báthory-) utcai állandó