Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1922
14a.3 1922. december 22. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 1912 - 1913 - 1914
1922. decemb er 22-iki közgyűlés. 1911 — 1914. szám. J?±L_ megalakított, valamint a pénzügyi bizottságnak a tanács által is pártolt javaslatára a X. ker., Százados-úti fővárosi kislakásos telep kátránypapírral fedett épületei tetőzetének kijavítására szükséges 1,650.000 K, azaz EgymUióhatszázötvenezer korona összeget az 1922. évi költségvetés XII. csoport (Községi közszolgáltatások) XI. fejezetén (Vigalmi adó) elért bevételi többlet terhére, az 1922. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) II. B) fejezetén (Lakásügyi intézmények — Kislakásos telepek) a Rendkívüli előirányzatnál saját címe alatt a központban történő elszámolás kötelezettsége mellett engedélyezi. Egyben jóváhagyólag tudomásul veszi a közgyűlés, hogy a tanács arra való tekintettel, hogy a tetőjavítási munkálatok az épületek állékonysága és a lakások használhatósága szempontjából feltétlenül szükségesek, az előrehaladott őszi időszak miatt pedig halasztást nem tűrően sürgősek, azokat már elrendelte. Ezt a határozatot a közgyűlés jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez fölterjeszti. !1912. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 146.333/1922— XIV. számú előterjesztése a VI. ker., Palotai-úti kislakásos telep épületeiben az emeleti félreeső helyek padozatának kijavítására szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés a pénzügyi bizottságnak a tanács által is pártolt javaslatára a VI. ker., Palotai-úti fővárosi kislakásos telep XXXVI. számú épületében az emeleti klozett padozatának rendbehozatalára szükséges 125.000 K, azaz Egyszázhuszonötezer korona összeget az 1922. évi költségvetés XII. csoport (Községi közszolgáltatások) XI. fejezetén (Vigalmi adó) elért bevételi többlet terhére póthitelképpen engedélyezi azzal, hogy az engedélyezett összeget az 1922. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) II. B) fejezet (Lakásügyi intézmények — Kislakásos telepek) 2. címe (Fentartás) alatt a központban kell elszámolni. Egyben jóváhagyólag tudomásul veszi a közgyűlés, hogy a tanács a padoza!rendbehozatali munkálatokat arra való tekintettel, hogy azok az épület állékonysága szempontjából föltétlenül szükségesek, az anyagárak folytonos emelkedése miatt pedig •halasztást nem tűrően sürgősek, már elrendelte. Ezt a határozatot a közgyűlés jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez fölterjeszti. !1913. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 133.653/1922— XIV. számú előterjesztése a X. ker., Kőbányai-úti kislakásos telep kátránypapírral fedett épületei tetőzetének kijavítására szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés a székesfővárosi kislakásos bérházak, telepek, szükséglakások és egyéb népjóléti intézmények ingatlanai kezelésének felügyeletére és ellenőrzésére megalakított, valamint a pénzügyi bizottságnak a tanács által is pártolt javaslatára a X. ker., Kőbányai-úti fővárosi kislakásos telep kátránypapirral fedett épületei tetőzeteinek kijavítására szükséges 2,405.000 K, azaz Kettőmilliónégyszázötezer korona összeget az 1922. évi költségvetés XII. csoport (Községi közszolgáltatások) XI. fejeztu.' (Vigalmi adó) elért bevételi többlet terhére, az 1922. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) II. B) fejezetén (Lakásügyi intézmények — Kislakásos telepek) a Rendkívüli előirányzatnál saját címe alatt a központban leendő elszámolás kötelezettsége mellett engedélyezi. Egyben jóváhagyólag tudomásul veszi a közgyűlés, hogy a tanács a tetőjavítási munkálatokat arra való tekintettel, hogy azok az épületek állékonysága és a lakások használhatósága szempontjából feltétlenül szükségesek, az előrehaladott őszi időszak miatt pedig halasztást nem tűrően sürgősek, már elrendelte. Ezt a határozatot a közgyűlés jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez fölterjeszti. !1914. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 105.994/1922— XIV. számú előterjesztése több kislakásos bérháznak villanyvilágítással való ellátására szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés a pénzügyi bizotságnak a tanács által is pártolt javaslatára az 1922. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) II. A) fej. (Kislakásos bérházak) Rendkívüli kiadásai között 1. a X. ker., Harmat-utca 10., a Belső Jászberényi-út 36., továbbá a IX. ker., Üllöi-út 119. és 121. számú bérházak villamos közvilágítással való ellátására, illetve az Utóbbinál a közös helyiségeknek villamvilágítással való ellátására felvett 390.000 K, 2. a villamosvilágítási csatlakozó fő- és elosztóvezetékek, továbbá a villamos közvilágítás elkészítésére á) az V. ker., Berzenczei-utca 46-52. számú bérházaknál felvett 500.000 K, b) a VI. ker.; Angyalföldi-út 36-38. számú bérháznál felvett 300.000 K, c) a VI. ker., Aréna-út 138-142. számú bérháznál felvett 320.000 K, d) a VIII. ker., Köztemető-út 21-23. sz. bérháznál felvett 280.000 K, e) a VIII. ker., Alföldi-utca 16-18. sz. bérháznál felvett 300.000 K, összesen tehát 2.090.00Q K, azaz Kettőmilliókilencvenrzer korona hitelösszeg felhasználását az 1922. évi költségvetés fenti címe alatt történő elszámolás mellett azzal engedélyezi, hogy a lakások csatlakozó fő- és elosztóvezetékeinek költségét a bérlők által meg kell téríttetni.