Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1922

14a.3 1922. december 22. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 1915 - 1916 - 1917 - 1918

628 1922. december 22-iki közgyűl és. 1914-1918. szá m. Jóváhagyólag tudomásul veszi egyben a közgyűlés, hogy a munkák végre­hajtását a tanács utólagos jóváhagyás reményében az időközi áremelkedések elkerülése céljából már elrendelte. Ezt a határozatát a közgyűlés, miután az felsőbb jóváhagyást igényel, evég­ből a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !1915. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 115.835 1922— XIV. számú előter­jesztése az V. ker., Pozsonyi-úti kislakásos telep villanyvilágítási berendezésére szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés a pénzügyi bizottságnak a tanács által is pártolt javaslatara az V. ker., Pozsonyi-úti fővárosi kislakásos telep villamos világítási berendezésére kerekösszegben szükséges 300.000 K, azaz Háromszázezer korona összeget az 1921. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) II. B) fejezet (Kislakásos telepek) a Rendkívüli előirányzatnál erre a célra felvett és az 1922. évre is fentartott azonos összeg terhére az 1922. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) II. B) fejezetén (Kislakásos telepek) Renkívüli elő­irányzatnál saját címe alatt történő elszámolás mellett engedélyezi azzal, hogy a lakások fő- és csatlakozóvezetékeinek, valamint azok belső vezetékeinek költsé­gét a bérlők által meg kell téríttetni. Jóváhagyólag tudomásul veszi továbbá a közgyűlés, hogy a tanács az összeg felhasználását, miután a munkák túlnyomó része a proletárdiktatúra idején és utána már végrehajtatott, utólagos jóváhagyás reményében már megengedte s a hátra­lévő munkák elvégzését is az áremelkedések elkerülése céljából elrendelte. Ezt a határozatát a közgyűlés, miután az felsőbb jóváhagyást igényel, evégből a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !1916. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 133.998/1922— XIV. számú elő­terjesztése az V. ker., Újpesti-rakparti kislakásos telep kátránypapírtetőzetének helyreállítására szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés a pénzügyi bizottságnak a tanács átlal is pártolt javaslatára az V. ker., Pozsonyi-úti (V. ker,, Újpesti rakparti) fővárosi kislakásos telep épületei kátránypapírtetőzetének javítására és részbeni megújítására szükséges 3,000.000 K, azaz Hárommillió korona költségösszeget az 1922. évi költségvetés XII. csoport (Községi közszolgáltatások) XI. fejezete (Vigalmi adó) alatt elért bevételi többlet terhére, az 1922. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) II. B) fejezetén (Kislakásos telepek) a Rendkívüli kiadások között nyitandó önálló címen történő elszámolás mellett engedélyezi. Jóváhagyólag tudomásul veszi egyben a közgyűlés, hogy a tanács a munkák sürgős és feltétlenül szükséges voltára való tekintettel azok végrehajtását s az összeg felhasználását is elrendelte. Ezt a határozatát a közgyűlés, miután az felsőbb jóváhagyást igényel, evégből a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !1917. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 144.281/1922— XIV. számú előter­jesztése a X. ker., Százados-utcai művésztelep jégvihar által betört műterem­ablakainak beüvegezésére szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés a pénzügyi bizottságnak a tanács által is pártolt javaslatára a X. ker., Százados-úti fővárosi művésztelep jégvihar által betört ablakainak beüve­' „ geztetésére szükséges 400.000 K, azaz Négyszázezer korona összeget az 1922. évi költségvetés XII. csoport (Községi közszolgáltatások) XI. fejezetén (Vigalmi adó) elért bevételi többlet terhére póthitelképpen engedélyezi azzal, hogy ezt az összeget az 1922. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) II. B) fejezet (Lakásügyi intézmények — Kislakásos telepek) 2. címe (Fentartás) alatt a köz­pontban kell elszámolni. Egyben jóváhagyólag tudomásul veszi a közgyűlés, hogy a tanács az üvege­zési munkálatok végrehajtását, arra való tekintettel, hogy az a műtermek használ­hatósága szempontjából, továbbá az előrehaladt időjárás és a folytonos áremelke­dések miatt halasztást nem tűrően sürgős, az utólagos engedélyezés és jóváhagyás reményében már elrendelte. Ezt a határozatot a közgyűlés jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez fölterjeszti. !1918. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 144.283/1922— XIV. számú előter­jesztése az V. ker. Népházban felállítandó vaskályhák beszerzésére szükséges költség­összeg fedezete ügyében. A közgyűlés a pénzügyi bizottságnak a tanács által is pártolt javaslatára az V. ker. Népház gázkályhainak leszerelésére és helyettük kőszéntüzeléses vaskályhák beállítására szükséges 160.000 koronát az 1922. évi költségvetés VII csoport ÍNéo­jólét és szegénygondozás) IV. fejezetén (Népotthonok) a Rendkívüli előirányzatnál erre a célra felvett 160.000 korona terhére engedélyezi azzal, hogy azt az összeeet az előbbemlített cím terhére a központban kell elszámolni.

Next

/
Thumbnails
Contents