Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1922
1.1 1922. január 11. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 43 - 44 - 45 - 46
1922. január 11-iki közgyűlés. 42—46. szám. 17 augusztus 1-től, 1920. évi július végéig terjedő második évre 9000 K, azaz Kilencezer korona; az 1920. évi augusztus 1-től 1921. július végéig terjedő harmadik évre 12.000 K, azaz Tizenkettőezer korona; 1921. évi augusztus 1-től 1922. évi július végéig terjedő negyedik évre pedig 33.250 K, azaz Harmincháromezerkettőszázötven korona bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyed évi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződéses föltételek változatlan épségben való tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1918. évi augusztus hó 1. napjától kezdődően egymásután következő négy esztendőre, vagyis az 1922. évi július hó végéig terjedő időre ( meghosszabbítja és egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a bérleti szerződés 1918. augusztus l-jétől kezdődő érvénnyel a „Bérház Építő Részvénytársaságra" ruháztassák át. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő föltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű' aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. , Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !43. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 47.853/1921— XVI. számú előterjesztése az állat- és növénykert részére kiutalt forgótőke engedélyezése ügyében. A közgyűlés az állat- és növénykerti, valamint a pénzügyi bizottságnak a tanács által pártolóan előterjesztett javaslatára a tanács által az állat- és növénykert részére a székesfővárosi üzemeknél fennálló tartozásainak törlesztése és halaszthatatlan kiadásainak fedezhetése céljából az 1920. évi október 14-én kelt 99.616. számú határozattal folyósított 1,500.000 korona, az 1921. január 20-án kelt 6554. számú határozattal folyósított 1,000.000 korona s az 1921. március 31-én kelt 29.130. számú határozatával folyósított 2,000.000 korona, összesen 4,500.000 korona forgótőkét a kölcsönpénzkészletekből' a „Tőkeforgalom"-nál „Kamatozó előleg" címen való elszámolás mellett és a valósággal felvett összegek után évi 6%-os kamat fizetésének kikötése mellett engedélyezi. !44. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 138.425/1921— IX. számú előterjesztése a VII. ker., Izabella-utca 31. szám alatti fiókszegényház épületében levő pincehelyiségnek ápoltak lakóhelyéül való átalakítására szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés, a tanács, továbbá a közjótékonysági és a pénzügyi bizottság előterjesztése alapján a VII. ker., Izabella-utca 31. szám alatti fiókszegényház épületében levő pincehelyiségnek ápoltak lakóhelyéül leendő átalakítására szükséges 98.109 K, azaz Kilencvennyolcezeregyszázkilenc korona köitségösszeget az 1921. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) X. A) fejezeten (Szegényházak) a rendkívüli előirányzatnál saját címe alatt a központban történő elszámolás mellett az 1921. évi költségvetés IX. csoport (Különféle intézmények) XII. fejezet (Előre nem látott különfélék) alatt előirányzott 30,000.000 korona átalányösszegből még rendelkezésre álló 15,226.63392 korona terhére engedélyezi. Ezt a határozatát a közgyűlés jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !45. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 131.574/1921— IX. számú előterjesztése a Nagypénteki ref. társaság árvaházában gondozott 10 fővárosi árva tartásáért engedélyezett rendkívüli segély fedezete ügyében. A közgyűlés a Nagypénteki ref. társaság árvaházában gondozott 10 fővárosi árva tartásáért rendkívüli segély címén 15.000 (Tizenötezer) koronát engedélyez az 1921. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) X. B) fejezet (Szegénysegélyek) 11. címe (Nagypénteki ref. társaságnak 10 árva tartásáért) alatt a központban történő elszámolás mellett az 1921. évi költségvetésben ugyanezen cím alatt előirányzott 54.750 korona átalányösszegből még rendelkezésre álló 39.750 korona terhére. Ez a közgyűlési határozat a kormányhatóság jóváhagyását igényelvén, az a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztendő. !46. Este fél 7 órakor, minthogy az interpellációk előterjesztésére szánt idő elérkezett, Fayer Sándor törvényhatósági bizottsági tag a következő interpellációt intézi a polgármesterhez: (Közben az elnöki széket Rényi Dezső alpolgármester foglalja el.) Hajlandó-e a polgármester úr a közgyűlésen elhangzott és el nem intézett indítványokról a közgyűlésnek jelentést tenni és minden egyes esetben részletesen megindokolni, hogy az elintézés miért késett, különösen mivel mentheti a polgármester úr az 1921. szeptember 16-iki, a drágaság kérdésében tartott rendkívüli közgyűlés által egyhangúlag elfogadott és a gazdasági és pénzügyi