Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1921

11.8 1921. julius 14. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 988 - 989

352 1921. július 14-iki közgyűlés. 987—989. szám. Egyszázhuszonnyolcezerötszáhetvennyolc korona évi bérösszeg ellenében s a székes­főváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető azonnali visszavételi jog kikötése, egyebekben pedig a szokásos szerződési föltételek mellett az 1921. évi november hó 1. napjától kezdődően három egymásután következő esztendőre, vagyis az 1924. évi október hó végéig terjedő időre a Különleges Építési és Faipari Részvénytársaság részére mezőgazdasági célokra való használatra bérbeadja. A szokásos szerződéses föltételeken kívül kiköti még a közgyűlés, a következőket: 1. Folyamodó részvénytársaság tartozik a bérlemény tartozékát képező 12 építményt saját költségén minden megtérítésre való igénye nélkül állandóan jókarban tartani és a bérlet megszűntével jókarban a főváros rendelkezésére bocsátani. 2. Jogában áll a bérbeadó székesfővárosnak a bérleti szerződést, vagy az egész telekre, vagy annak bármely részére nézve a kikötött bérleti időtartamon belül is barmikor minden felmondás nélkül azonnal megszüntetnj, illetve a bérle­ményt, vagy annak egy részét a bérlőtől visszavenni. Ha a főváros közcélokra veszi vissza a területet, nem tartozik bérbevevőnek semminemű kártérítéssel vagy megtérítéssel s csupán a visszavett terület nagyságával arányos haszonbért írja le. Ha azonban más bérlő céljára venne vissza területet, akkor a bérbevevőnek a föld visszahocsátása után megtéríti azt az értéket, amelyet a termés vagy a meg­munkáltatás a föld visszabocsátása idejében a kerületi elüljárónak az általa meg­hívóit szakértők meghallgatásával eszközölt becslése szerint képvisel. Ennek a becslésnek bérbevevő magát aláveti s eredményét kötelezőnek elfogadja. Ez eset­ben is részleges visszavétel esetén a főváros leírja a visszavett terület nagyságával arányos haszonbért. 3. A bérbeadott területen csak ideiglenes és kimondottan a mezőgazdaságot szolgáló építmény létesíthető s annak felépítése az építésügyi szabályzat erre vonatkozó rendelkezései értelmében csak jelzőzetesen jóváhagyott szabályszerű tervek és előzetesen nyert helyhatósági építési engedély alapján fogatosítható. 4. A székesfőváros tulajdonát képező felépítményeket a VI. ker. elüljáróság részéről tüzetesen megállapítandó összeg erejéig folyamodó bérlő, minden meg­térítésre való igény nélkül saját költségén tűzkár ellen biztosítani és ennek meg­történtét a VI. ker. elüljáróságnál igazolni tartozik. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy a szokásos, valamint a most megállapí­tott és a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő föltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződés­nek a felek részéről történő szabályszerű. aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesiti. !988. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 40.743/1921— III. számú előterjesz­tése a Maurer József és Grünzweig Géza közös kérvényére bérleti szerződésének meghosszabbítása ügyében. A közgyűlés a kisajátító- és a pénzügyi bizottságoknak és a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a IX. ker., Vágóhíd-utca mentén fekvő 9629/a/l/a/8. helyrajzi számú telekből kihasított' '715 négyszögöl kiterjedésű fővárosi terület bérlete iránt Maurer Józseffel megkötött és az 1917. évi március hó 25-én kelt 20.226/1917— III. számú tanácsi határozattal jóváhagyott bérleti szerződést az 1919. évi december 1-től 1921. évi március 15-ig terjedő időre évi 1787 K 50 f, azaz Egyezerhétszáznyolcvanhét korona 50 fillér, az 1921. évi március 16-tóf 1922. év november végéig terjedő időre pedig évi 14.300 K, azaz Tizennégyezerháromszá* korona bérösszegért s a székesfőváros részéről bár­mikor és bármely okból érvényesíthető egynegyed évi felmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződéses föltételek változatlan épségben való tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1919. évi december hó 1. napjától kezdődően egymásután következő három esztendőre, vagyis az 1922. évi .novem­ber hó végéig terjedő időre meghosszabbítja, s egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a bérleti szerződés 1921. évi március 16-tól kezdődő joghatállyal Grünzweig Gézára ruháztassák át. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megálla­pított, nemkülönben a tanács részéről még felvehető új, vagy eltérő feltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek « felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székes­fővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett, értesíti. !989. Tárgyaltatott a bizottság és a tanács 25695'1921— III: számú elő­terjesztése Mattos János kérvényére, telekbérlefi szerződésének meghosszabbítása ügyében. A közgyűlés a kisajátító- és a pénzügyi Jbizottságoknak és a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a X. ker., Kőbányai-úton

Next

/
Thumbnails
Contents