Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1920

7. 1920. szeptember 29. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 459 - 460 - 461 - 462

230 1920. szeptember 29-iki rendkívüli közgyűlés. 462. szám. mielőtt még további kárt tenne azokban a fontos vonatkozásokban, amelyeket indítványom bevezetésében kiemelni bátor voltam. ___ Ha egyébről nem volna szó, mint arról, hogy t ' régi becsületes tisztviselők és családjuk, feleségeik és gyermekeik hű szolgálatuk után egy elv kedvéért a főváros szolgálatából kiküszöböltessenek, kenyértelenekké tétessenek, kiveressenek az élet küzdelmeibe, ahol ép a mai viszonyok között új egzisztenciát teremteni alig lehet, már ez is elégséges ok volna, hogy újból és újból, százszor is megfontoljuk, melyik az az elv, amelynek kedvéért egzisztenciákat akarunk feláldozni. Ez a Heine francia gránátosára emlékeztet, aki a felesége és gyermeke sorsa felett sopánkodó * társának oda szól: „Was scheert mich Weib, was scheert mich Kind! mich treibt weit bess'res Verlangen! Láss sie betteln gehen, wenn sie hungrig sind!"; hát ha arról van szó, hogy tisztviselők feleségeit, gyermeket koldulni küldjük, meg kell nézni, mi az a „weitbesseres Verlangen!" és mi az a szigorú erkölcsi követelmény, amelynek mi embereket feláldozunk, olyan embereket . . . Akkor, tisztelt Közgyűlés, talán szabad lesz kiemelnem, — igyekezni fogok röviden végezni feladatommal, — szabad lesz kiemelnem azon legjelentősebb szempontokat, amelyek a tisztviselők egyéni szempontján túlemelkedőleg e kérdés eldöntésénél kell, hogy figyelembe jöjjenek. Röviden tehetem, mert hiszen az itt vázolt, már említettem ténykedése a kijelölő választmánynak, már bírálat tárgya volt ebben a közgyűlési teremben. Sok érv lett elmondva, azokat nem igen akarom ismételni, de utalhatok arra, hogy ha a közszolgálat érdekét nézztik, ennek határozottan az az eminens érdeke, hogy régi kipróbált tisztviselőink helyükön maradjanak. Helyükön maradjanak különösen a mai súlyos időkben és különösen akkor, amikor nehéz megpróbáltatások idején, a becsületességhez, a székesfőváros érdekéhez való hűséggel, munkájuk elvégzésében a legkitűnőbb szaktudással szolgálták a székesfőváros közönségét. A jelölésnek csak formai próbája az, hogy valaki a minősítést igazoló okmányokat felmutatja. Ha ez maga megadja a lehetőséget a jelölésre, úgy ha valaki a hozzávalóságát nemcsak minősítési okmányokkal, hanem a főváros szolgálatában végzett tevékenységgel is tudja bizonyítani, ezek elsősorban rászolgálnak arra, hogy a jelölésben őket mellőzni ne lehessen! De utalok"tisztelt közgyűlés arra, hogy a közszolgálat érdekeivel szoros összefüggésben van a közerkölcsiség érdeke. A közerkölcsiség érdeke két vonatkozásban: a közerkölcs iránti kötelességünket elsősorban magunkkal szemben kell érvényesíteni. Nem lehet közömbös a közerkölcsiség mértékének emelkedésére vagy sülyedésére, ha az ország közönsége látja, hogy egy törvényhatóság, egy erkölcsi testület a legelemibb és legszentebb kötelességet, a hálát és köszönetet miként gyakorolja és ha azt látja, hogy a köszönet és hála helyett, könyörtelenség lesz osztályrésze a tisztviselőnek, aki bizonyos vonatkozásban nem is mondjuk a többségnek, de magának a kijelölőválasztmánynak nem tetszene, ez az általános erkölcsi felfogás javára semmiképen sem szolgálhat, mert magas erkölcsi testületekről vesz példát a kisebb, az egyes. Nem akarok bővebben utalni arra a dologra, hogy épen a jő elemeket tartanánk távol a jövőben a főváros közszolgálatának keresésétől, hogyha nem számíthatnának hűségesen teljesített munkájukért legalább annyi eredményre, hogy megkíméltessenek attól az erkölcsi megbélyegzéstől, amit jelent számukra az, hogy a választási ciklus leteltével egy újabb