Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1920
7. 1920. szeptember 29. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 459 - 460 - 461 - 462
1920. szep tember 29-iki rendkív üli közgyűlé s. 462. szám. kitűzte és a rendkívüli közgyűlés napirendjére kitűzte a mi indítványunkat. Ha törvénybe ütközött volna, bizonyára nem tette volna. De ha a polgármester Őméltósága az in dubiis libertás elvének engedve, azt, vájjon mi e kérdésben határozhatunk-e vagy nem, a közgyűlés döntésére bízta, én hiszek abban, hogy akkor, amidőn az önkormányzati jog teljességének megóvásáról van szó és stringens törvénytilalomra nem akadunk, épen az önkormányzati jog teljességének minden párton felülemelkedése az egész közgyűlést arra fogja bírni, hogy ezen indítványnak érdemében tárgyaljon és határozzon! Tisztelt Közgyűlés! A kérdés igazában az, vájjon ha jogunk is van ezen kérdésben tárgyalni és határozni, ha jogunk is van, úgy, mint mi kívánjuk, ebben az irányban a kijelölő választmány által követendő eljárás tekintetében egy óhajt kifejezni, vagy esetleg mások a közgyűlés egy ellenkező irányú óhaját kívánnák kifejeztetni,. nem az a fontos, vájjon ez jogilag lehetséges-e vagy nem, a fontos az, hogy az eset aktualitása szerint indokolt-e, igen vagy nem? Utalni vagyok tehát kénytelen arra, hogy mi késztetett engem és mi késztette a rendkívüli közgyűlést velem együtt kérő bizottsági tagokat arra, hogy ezt az indítványt megtegyük. Méltóztatnak tudni, hogy az alpolgármesteri választás alkalmával a kijelölő választmány oly jelölést terjesztett a közgyűlés elé, amely az egyik pályázót, aki az alpolgármesteri állást már betöltötte volt, a jelöltek sorából kirekesztette és így a közgyűlésnek egész lehetetlenné tette azt, hogy az illető felett csak szavazzon is. A kijelölő váfasztmány az ő határozatát nem indokolja. A képzelet tehát a kijelölő választmány indokainak keresésénél, amelyek őt erre a lépésre bírták* szabadorr csaponghat. És bizonyos, hogy minden más esetben az okot arra, hogy egy régi köztisztviselőt a jelölésre sem érdemesít, az illető értelmi vagy erkölcsi defektusában kellene, hogy keressük. Akkor azonban, mikor az illető egyéniségének makulátlansága, közszolgálati érdemeinek megtámadhatatlansága ezt az indokot a lehető feltevések sorából egyenesen kiküszöböli, nem marad más indokolás lehetősége hátra, mint az, hogy a kijelölő választmány abból az elvből indult ki, hogy bizonyos felekezethez való tartozás egymaga érdemetlenné tesz arra, hogy az illető a főváros közszolgálatában helyet foglaljon. Ez tehát, tisztelt Közgyűlés, nem egy esetjelentőséggel, hanem általános elvi jelentőséggel bír és épen ezen általános elvi jelentőségénél fogva várhatjuk, hogy ezt az elvet a kijelölő választmány a tisztújítások további folyamán is alkalmazni fogja. Sőt, amennyiben hitelt lehet adni bizonyos sajtóbeli híradásoknak, félni lehet, sőt kell, hogy a kijelölő választmány ugyanezt az elvet bővítveés mélyítve kívánja alkalmazni, kívánja alkalmazni az erkölcsi kirekesztést régi főtisztviselőink közül olyanokra is, akik bármilyen makulátlanul töltötték el szolgálatukat, mégis azzal, hogy bizonyos belügyminiszterileg engedélyezett egyesüléteknek tagjai voltak, ezzel magukat a kijelölő választmány felfogása szerint a főváros további szolgálatára lehetetlenné tették. Mikor látjuk ezt a lejtőn lefelé való rohanást es tudjuk azt, hogy ha valaki a lejtőn lefelé rohan, akkor csak úgy tarthatja magát a lábán, ha tovább rohan lefelé, — módot kell keresni arra, hogy a lejtőn lefelé rohanó kijelölő választmánynak ezt a felfogását, amelyet már az alkalmazottak szempontjából sem tartok megengedhetőnek, idejében megállítsuk,.
