Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1917
16. 1917. december 12. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1541
682 1917. december 12-iki közgyűlés. 1540—1541. szám. szedő küldöttségi elnök, dr. Leitner Adolf törvényhatósági bizottsági tag, szavazatszedő küldöttségi alelnök, valamint a szavazatszedő küldöttség összes tagjai jegyzőkönyvi kivonaton értesítendők. !1541. Elnök jelenti, hogy dr. Márkus Jenő tanácsnok állásáról lemondott és ez alkalomból a következő levelet intézte a közgyűléshez: „Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Miután a jövőben közgazdasági téren kívánok működni: tisztelettel bejelentem, hogy tanácsnoki állásomról íemondoK. s egyúttal kérem, hogy lemondásomat tudomásul venni és állásomtól felmenteni méltóztassék. Nem a köteles formának teszek eleget, hanem szívem igaz, őszinte érzését követem akkor, amikor ebből az alkalomból hálás köszönetet mondok a t. Törvényhatóság' Bizottságnak, a t. Tanácsnak és a székesfőváros polgárságának húsz évi városi szolgálatorn alatt irányomban mindenkor tanúsított megtisztelő bizalmáért és jóindulatú támogatásáért. Ez a bizalom, ez a támogatás volt az a forrás, ahonnan a buzdítást, a lelkesedést, az erőt merítettem a reám bi z °tt feladatok megoldásához, s nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy egész közszolgálatom alatt legfőbb célom, minden törekvésem az volt, p°gy ezt a bizalmat, ezt a támogatást a székesfőváros és polgársága iránt érzett mélységes szeretettől áthatott becsületes és önzetlen munkával és törekvéssel kiérdemeljem és megtartsam. Hálával eltelve búcsúzom a t. Törvényhatósági Bizottságtól, a Tanácstól és a székesfőváros közönségétől, s a lelkemből feltörő érzésnek engedve, búcsúzóul azt mondom: szeretem Budapestet, szépséges földjét, éltető levegőjét, derék polgárságát és szeretni fogom mindvégig, rmndehkoron, s mint a város hű fia és polgára, bárh a a jövőben más téren és más vonatkozásokban> de utolsó erőmig dolgozni kívánok Budapestért, Budapest polgárságáért. Fogadja a t. Törvényhatósági Bizottság kiváló tiszteletem és nagyrabecsülésem nyilvánítását." A levél felolvasása után elnök így folytatja: „A tanács e^ a bejelentést azzal a javaslattal terjeszti a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé, hogy dr. Márkus Jenő tanácsnok lemondását tudomásul ve nn i és őt állásától felmenteni méltóztassék. Dr. Márkus Jenő tanácsnok egész működését mindenkor áthatotta az atyjától örökölt rajongó szeretet a főváros és a nnak polgársága iránt, tudásának, lankadatlan lelkesedésének és törhetetlen munkabírásának egész erejét szülővárosa és lakossága boldogításának szolgálatába állította, kiváló munkásságát számos alkotás teszi emlékezetessé. Ahhoz a z odaadó buzgalomé, amellyel ügyeit végezte, hozzájárult s zivéiy e s előzékenysége és lekötelező szolgálatkészsége, íHnjvel nemcsak elismerését és tiszteletét, de igaz szeletét is megnyerte mindazoknak, akik a hivatalos éltben vel e érintkezésben voltak. Ezért, amikof, tehetségeit más téren kívánva értékesíteni, a fő^os szolgálatából kilép, indítványozom, hogy a Közgyűlés Márkus Jenő dr. tanácsnoknak közszolgáéi pályáján kifejtett lelkes, önfeláldozó, érdemdús és igazán értékes működéséért teljes elsmerését és kÖ s z ö hetét nyilvánítsa." Dr. Gaár Vilmos törvényhatósági bizottsági tag felszólalván, a következőket mondja: