Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1916

10. 1916. október 11. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 988 - 989 - 990

948 1916. október 11-iki közgyűlés. 990. szám én polgármesterségem alatt felvett kölcsönök évi kamata beleszámítva a még fel nem használt 80 millió koronás uj kölcsönünk kamatát is, 20 millió koronát . tesz ki: Az eltérés tehát'kerek 12 millió korona. Ezután rá kell mutatnom arra, hogy a mi beruházó politikánk épenséggel nem olyan könnyelmű optimista gazdálkodás volt, mint amilyennek sokan feltüntetni szeretik, hanem ellenkezőleg a rossz időkkel is számoló, előrelátó, ha úgy tetszik, pesszimista várospolitika. Mi tudtuk azt, hogy a gazdasági fellendülés korszakai nem állandók, sőt sokszor igen rövidek, s azt — mint a mi esetünkben is — felváltják a gazdasági depressziók sokszor hosszú évei, amikör az építkezés szünetel, amikor városi kötvénykölcsönök kibocsátása nem lehetséges, s így minden beruházás szükségkép szünetel. Éppen azért igyekeztünk a kellő időt minél gyorsabban és okosabban kihasználni s négy-öt év alatt tényleg minden erőnk megfeszítésével hajtottuk végre az előbb ismertetett beruházások hatalmas sorozatát. És íme a gazdasági pangás évei után jött a feneketlen világháború, amikor a régi 4 és 4*/Í %-os kölcsön-tipusról át kellett térnünk az államkincstár által bevezetett 6%-os kölcsöntípusra s amikor évekig nem lehet nagyobb szabású építkezésekre gondolni. Ha az építkezések, amelyeket a háború előtt olcsó kölcsöneinkből hajtottunk végre, elmaradtak volna, milyen drága pénzen s valószínűleg mennyivel drágább építési költségeken lettek volna ezután végrehajthatók. Bátran merem állítani, hogy az elmúlt tíz év alatt beruházott 300 millió koronából épített intézmények, megváltott üzemek, vett telkek értéke már ma a kétszeresét is megközelíti. Aktuális-e, igazságos-e tehát ma arról beszélni, hogy ez helytelen volt ? Az én hitem az, hogy ma már csak az a beruházás helytelen, amit nem csináltunk meg. Mi, t. Közgyűlés, ezt a szemrehányást magunknak' nem tehetjük, mert ennyi idő alatt többet tennünk ezen a téren, igazán úgyszólván fizikai lehetetlenség volt. De ettől eltekintve, vizsgáljuk meg, mi az, amit nem kellett volna csinálnunk. Az üzemek megváltását? Hiszen ez a mi legfőbb büszkeségünk és legfőbb pénzügyi vívmányunk, örök becsületére azoknak, akik ezt az akciót itt a közgyűlésen vezették és támogatták. Ezek közül ma már csak a Városi Villamos Vasút részvényei többségének megvétele és az omnibusz-vállalat megváltása azok, amelyek ezidőszerint passzívak s állandó szemrehányások tárgyául szolgálnak. Erre nézve mindenekelőtt megemlítem, hogy a községesítési akció bizonyos vonatkozásokban fontos várospolitikai akció is volt, nemcsak financiális akció. Abban az időbén a városi közélet és a közgyűlés leghatalmasabb, legbefolyásosabb emberei a várossal szerződéses magánvállalatok vezetői voltak. Ezt akartuk mi megszüntetni, s ettől akartuk mi a várost felszabadítani. Ebben az akcióban az utolsó fontos ^pozíció volt a villamos vasút. Az sem titok ma már, hogy amikor a Villamos Városi Vasút részvényeinek többségét megvásároltuk, egyik célunk az volt, hogy biztosabban és méltányosabb áron jussunk a Közúti Vasúthoz. Másik célunk az volt, hogy a Villamos Városi Vasútnál megszerzett döntő befolyásunkkal megakadályozzuk az irreálisan magas osztalékok fizetését s ezáltal a megváltás mesterséges megdrágítását. A mai állapot tehát átmenet, s állítom, hogy a fővárosnak módjában áll ezt a befektetést bármikor jövedelmezővé tenni, amikor akarja. Addig, amig ezt nem tesszük, csak azért nem tesszük, mert az időközben hozott áldozatok később fognak a főváros részére gyümölcsözni. Ami a részvények vételárát illeti, ma is állítom mindenkivel szemben, hogy figyelembe véve az akkori általános konjunktúrát.