Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1914
10. 1914. május 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 887 - 888 - 889
328 1914. május 13-iki közgyűlés. 889. szám. „T. Közgyűlés! Mindenekelőtt előrebocsátom, hogy nem a folyamodó iránti szolgálatkészségből történt az, ami történt, hanem a publikum iránti szolgálatkészségből. A Kaszelik-féle alapítvány egy építési engedély iránt kérvényt adott be öt emeletes ház építésére, amelynek az alagsorában mozit tervez, részben a földszinten, tehát két emeletsoron. Ennek az építkezésnek a lényege kétségtelenül a mozi, tudniillik, ha a mozit nem engedik meg, akkor egészen másképpen kell az emeletet megcsinálni, mint ha megengedik. Az új építésügyi szabályzat óta ez az első ilyen eset. Csak véletlen, hogy ez a Kaszelik-féle mozi. Ha a régi építési szabályzat alapján bíráltatott volna el a kérdés, akkor a mozi megengedhető lett volna. Ismételve nemcsak itt, hanem az építésügyi bizottság ülésein kérdések intéztettek az új építésügyi szabályzatra nézve, hogy ezt miért így, amazt miért úgy .hajtják végre, s mi a publikum érdekében rögtön a végrehajtásnál tesszük meg azt, amit szükségesnek és helyesnek tartunk. Minthogy ebben a fajtában a szóbanforgó volt az első eset, világos, hogy első esetben kellett az új szabályzat rendelkezéseit alkalmazni. Meg kellett vizsgálni, hogy a rendelkezés alkalmazandó-e vagy sem ? Az ügy a hetes bizottságban tárgyaltatott, ahol én mint referens tettem javaslatot s mindjárt kijelentettem, hogy egészen világosan a 491. §. alapján a kérelmet csak elutasítani lehet, azonban az a nézetem és ennek világosan kifejezést is adtam — és itt nem az alagsorról van szó, hanem általában a moziról — hogy abban a szakaszban a mozi nincs említve, hanem csak mulatóról, kabaréról, stb. beszél s hogy ez a rendelkezés nézetem szerint a mozinak nem felel meg,- mert ha megfelelne, akkor egész csomó mozit sürgősen be kellene csukni. Nekem is megvan a véleményem a dologról, aki hivatva vagyok intézkedni ezen a téren. Ez a szakasz kimondja, hogy 300 személy csak a földszinten lehet, 500 személynél már különálló épület kell, két kijárattal, azután tovább fokozza ezeket a kikötéseket, míg ezerhez közel olyan feltételeket állapít / meg, amelyek már a színházakéhoz közelednek. Az a kérdés, hogy az a mozi, amelynél a veszély sokkal minimálisabb, sokkal kevésbbé veszélyes, mert csak egy vetítő kamrája van teljesen tűzmentesen elhelyezve, igényel-e olyan szigorú szabályokat, mint a színház, ahol zsinórpadlás, sülyesztő, színfalak, stb. vannak. Már most én a középítésügyi bizottság előtt felvetettem azt a kérdést, nem kellene-e foglalkozni most az első alkalommal ezzel a kérdéssel, nem bánom akárhogyan fogják eldönteni, de szükségesnek tartanám a külön döntést, miután tudom, hogy az építésügyi szabályzat egyetlenegy részletében alaposabban nem tárgyaltatott, miután több mint 500 szakaszból áll, melyek közül ez a 491-edik. Majd esetleg a saját ügyeikben méltóztatnak látni, hogy nagy általánosságban készült, a kipróbálása csakis gyakorlatilag történhetik, amint napról-napra történik is, s ha nem vizsgálnók minden egyes esetben, hogy megfelel-e • vagy nem, akkor azt hiszem, a publikum nagyon is kifogásolná; amint hogy gyakran, még így is kifogásolja az egyes szabályokat. Mint első konkrét esetnél felvetettem a bizottságban a kérdést, kívánja-e elutasítani a hetes bizottság vagy pedig kíván foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy nem kell-e ebből az alkalomból megvizsgálni, megfelel-e a szakasz és nem rátérni arra az útra, amely a múltban gyakori volt, tudniillik a kivételek alkalmazása, mert épen ezt tartom helytelennek. Inkább az első esetnél kell megvizsgálni, kiállja-e a